A budapesti székhelyű zenekar 2001-ben alakult meg. Zenéjük nem fér bele egy kategóriába sem, szinte minden elvont metal irányt fel lehet benne fedezni, a heavytől kezdve, a doomon keresztül, még némi (sőt…) darkos beütést is. A Demó a “Maeror Camenarum” címet kapta. A korongon három szám található (+intró). A zenekar öt tagú, mindannyian lányok. Név szerint: Bakos Brigitta (ének), Varga Anita (gitár, vokál), Windhager Eszter (szólógitár), Tóth Cecília (basszusgitár), Mentsik Anita (dob). A lányok 2002 februárjában vették fel a demót a gödi Deja Vu stúdióban.
Az intrót meghallva ténylegesen valami középkori rituális szertartás lözepébe képzeljük magunkat. “…Amen”.
Mikor megláttam a honlapjukat, kicsit rácsodálkoztam a lányokra, őszinténszólva nem hittem bennük. Amíg meg nem hallgattam! Letöltöttem a Play számot, és továbbra is csak csodálkoztam. De jobb értelemben. Magyarországra rockéletére -sőt az egész világéra- nem jellemzőek a női zenekarok. Azt mondják, ez olyan szakma, ami nem áll jól a nőknek. Nemtudom, szerintem nekik nagyon jól áll. Zúzós, helyenként még kicsit deathra is emlékeztető zene, elborult szövegvilág.
Az első szám (”Ősi rituálék”) zenei aláfestése tökéletesen illik az ilyen fajta zenéhez, nem túl változatos, de itt nem is az a lények. A szöveget nem kívánom elemezni, csupán idézek pár sort:
“Agymezők végtelenjén
Virágok teremnek
Alkonytájt
Melyeket eltapos a civilizáció
…
Szájak hasadékán
Rothadásnak indult
Fantomok
Pusztuljatok!
Pusztuljatok
Nem kimondottan az élet vidám oldalára koncentrál, az biztos.
A második szám a a “Play” címet kapta. A végig angol szöveg ugyan nekem nem tetszett annyira, de az biztos, hogy egy nagyon jól eltalált riffeléssel kezdődik.
A harmadik szám valahogy a kedvencemé vált. “Mit választanál”. Talán már a címből is sejthető, hogy miről szólhat egy ilyen elnevezésű nóta, egy enyhén darkos csapatnál… Ugyan nem vagyok híve, a nyelvek kevergetésének -tudniillik a refrént angolul éneklik- nekem így is bejött.
Végeredményben egy olyan csapatról van szó, mely megérdemli a hírnevet. Nem azért érdemes elmenni egy koncertjükre, mert nők játszanak csak, hanem mert jól tudnak zenélni. Egyedüli kifogásolnivalót az énekben találtam. Amikor nem hörgés van, akkor lehetne véleményem szerint kicsit markánsabb, nem annyira elnyújtott ének. Nekem azért így is tetszik:))
contact: info@angelus.hu
A demó megrendelhető ezen a mailcímen. Ára: 1000 ft+pkg