Az Asia név a progresszív rock rajongónak vagy annyit jelent, mint A zenekar, vagy semmit. Nem biztos, hogy mond valamit azoknak, akik a ’80-as évek közepén feloszlott bandától csak a későbbi anyagokat ismerik, de biztos, hogy az életet jelenti azoknak, akik hallottál a debütálást ’83-ban. A Silent Nation a csapat válasza a 2004-es évre, bár már jócskán eltávolodva az eredeti irányvonaltól, mégis megragadva valahol a nyolcvanas évek vége felé.

Persze itt nem a fejlődés leállásáról van szó, sokkal inkább arról, hogy a Silent Nation úgy szólal meg, hogy az ember azt hisz, hogy visszarepült az időben. Arról már nem is beszélve, hogy vajh’ mit alkot egy olyan zenekar, akik a koncertek alkalmával nem aratják a legnagyobb sikereket… Bár az eredeti zenekarból már csak Geoff Downestagja a bandának, egyesek szerint mégis ez az Aplha korong óta rögzített legjobb stúdióanyaguk. 2000. környékén tértek vissza, s igazából Geoff akkor gyűjtött maga mellé új tagokat, aztán 2001-ben kiadtak egy –szerintem- felejthető cédét. A Silent Nation azonban teljesen más…

…És mégse. Mint már mondtam, kicsit vissza az időben érzést áraszt, ugyanakkor mégis a jövő felé mutat. Hihetetlen modern és mondanivalóval telített anyag. A csapathoz ’92-ben csatlakozó John Payne nem tudom, hogy jobb választás volt- John Wetton korábbi vokalistánál, ám biztos, hogy a színvonalat nem rontotta. Hagyjuk a kategorizálásokat, de valahol a Duran Duran, Bon Jovi és még egy jó adag progresszivitás találkozásánál lakoznak.

A dalok progresszív rockhoz képest egész dallamosak, helyenként még poposak is, mint mondjuk az I Will Be There For You. A kezdő What About Love hamar a kedvencemmé vált, valahol a lassú gitárzene és a dallamosság közt félúton – ahol az egész lemez anyaga mozog. A címadó Silent Nation egy teljesen pofás darab, fogós refrénnel. A Darkness Day és a Propeth inkább a hagyományos értelemben vett progresszivitást testesíti meg a lemezen – bevallom, kicsit fura élmény volt őket így a vége felé hallani, de határozottan jó „levezetés”-nek.

Aki szeretne megismerkedni a műfajjal, annak ajánlom, mert viszonylag könnyen emészthető –ami egyébként nem jellemző az Asiara-, mégis nagyon sok nyomot tud hagyni az emberben. Rajongók, fanatikusok: tudjátok… Mindent egybevetve egy tényleg elég erős cédé. Kellően dallamos, kellően kommersz, mégis megvan benne az a monumentalitás, tartalom és zseniális egység, virtuozitás, ami mindig jellemezte őket.

esgé