2005.10.14. | 23:34
Na sebaj. Úgyis a zene a lényeg; az pedig nem kiemelkedő, de ebből a műfajból ezerszer rosszabb korongok is kerültek már a hifimbe. Nem tudok szó nélkül elmenni a borító mellett; gyönyörű, roppant impozáns darab, ha a zenére fordítottak volna ennyi időt és energiát, mindenki jobban járt volna. Így megint megmarad az általam oly gyakran osztogatott erős közepes titulus. Billentyűs power a cucc, de helyenként sajnos túlpörögnek, azaz a gitáros megvadul, és ott is szólózgatni kezd, ahol nem kéne, a dobos bácsi meg pergeti a kétlábdobot eszeveszetten. Egyébként a dob hangosítása nem sikerült. Ezek azonban a kisebb hibák közé tartoznak. Merthogy technikás zenészekről van szó, ezt aláírom, és mindenki mutogatni akarja, mi mindent tud. Oké. De hogy miért kell elcseszni az egészet ócsított rhapsody-szintitémákkal, nem értem. Ettől nem lesz hatásosabb a dolog, csak arra jó, hogy az elhamarkodottan ítélő kritikusoktól megkapják a rhapsody-klón billogot, amire szerintem nem vágyhatnak annyira. A fent említett gyengeségeket félretéve nézzük az 51 perces lemez szépségeit! Rögtön a kettes Message In DNA egy tökös kis nóta, de az igazán remek dalok a 6. számtól lefelé érkeznek. Egy kétperces – torzított hangzású – basszusszóló; szuper ötlet, ha ilyenre telik, minek veszik elő az olasz riffeket, nem tom…Jó erről már írtam, felejtsük. War Game, és a legjobb tétel: Voyage Of The New Legend. Már rég más zenét hallgatok, még mindig ennek a refrénjét fütyörészem. Ilyen az igazi sláger, ha-ha! Ha két töltelékkel kevesebbet húznak fel a cédére, még azt is mondhattam volna, hogy egyben végighallgatható, különös figyelmet érdemlő albumot hoztak össze dzsöpeníz barátaink. Így sajna egyszer-kétszer léptetni kell. Konklúzióként kijelenthetem, hogy bár – a címmel ellentétben – nem született új legenda Japánban, kellemes kis lemezzel ismerkedhet meg az érdeklődő itten, és biztosan tudom azt is, hogy még a leginkább szőrszálhasogató powereseknél sem fog söralátétként funkcionálni ez az Ark Storm korong! Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|

Ez a lemez is ékes bizonyítéka annak, hogy nem csak európai gárdák igyekeznek „hígítani” a heavy/power muzsikák kínálatát, de jó távolról is érkeznek jelentkezők. Az Ark Storm például egy ötfős japán csapat, akikről sokkal többet nem is igazán tudok mesélni, mivel honlapjukon valamilyen deviáns okból kifolyólag kizárólag japánul fut a duma, így meg kicsit nehéz a tájékozódás. Annál is inkább hülyeségnek tartom ezt, mert arra meg adnak, hogy angolul énekeljenek.


