2005.11.20. | 14:45 esgé

Action - Fehér és zöldAz Action nagyjából visszatért ahhoz a stílushoz, amivel igazán berobbantak a rockéletbe, amivel eljutottak oda, ahol ‘92-’93 táján jártak. Nem akarom eldönteni, hogy ez a gyökerekhez való visszanyúlás jót tett-e a zenének, ezt mindneki magában döntse el - nekem tetszik az új anyag. Ezt a röpke időutazást lehetett sejteni már az előző turnéból is.

 

A zene nagy örömet okozhat azoknak, akik még a Sex Actionos időben váltak a banda rabjává. Amolyan “igazi” rock ‘n’ roll zene ez, melyből -végre- kihaltak a HC elemek.

Az előző lemezekhez képest a szöveg nagyon sokat változott, mostmár nem jellemző rájuk az “Ganxsta” stílusú, eléggé szókimondó (:)) dalszöveg. Talán éppen ezért, azok, akik az aktív-csajozás témával ismerték meg a bandát, kicsit csodálkozhatnak, ugyanis Szaszáék ilyen téren visszafogták magukat, ami az előnyükké vált. A korong persze így sem mentes az “örömök” dalba öntésétől. A zeneileg és szövegileg a Tina a leghúzósabb szám, szövegben a “szeretkezés”-ről szól, amolyan Actionos módon, zenéjét tekintve nem lassú léptekkel halad a gitár… Kiemelném még az Absinth című számot, mely nagyon dallamosra sikerült. A Csók, Mocsok tételre készül(t) az első videóklipp, melyben Sándor Zsolt vendégtrombitál. Ez az a szám aminek a dallamossága vetekszik az Absinthéval. A Disco című tétel nagyon el lett találva, mikor is mindneki együtt énekli, hogy:

“Előttem riszál a playback huszár,
Dugom a nőjét, mint a lopott bringát…”

Nagy kedvencemmé vált egy sor ebből a számból (persze mindenféle műfaji előítélet nélkül):

“A deszka budi tetején a hip-hop nemzet feje,
Csajának a szájában a mikrofonom helye…”

Ha még egy számot meg kellene említenem ami igazán tetszik a lemezen, akkor az a Penge lenne… A lemezen megtalálható még -többek között- Tátrai Tibor gitárjátéka és Tissy éneke is. Mellesleg a hölgy nagyon jó teljesítményt nyújt a harmadik számban (énekel!:)). A CD végén megtalálható a Simon Tibor emlékének állított Fradi dal is… állé…

Ezzel a lemezzel az Action újra elővette azt, amivel elindultak, s így -aktív országjárással megspékelve- a zenekarnak jó esélye van arra, hogy visszaküzdje magát a ‘majd kilenc évvel ezelőtti -ismerettségi- szintre.

esgé

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!