Őszintén bevallom, nagyon ismeretlenül hangozott számomra Adrián Barilari neve. Az viszont már a lemez első kézbevételekor feltűnt, hogy valami igazán komoly anyagról lehet szó, látva a vendégzenészek listáját. Még a neten is elég nehéz volt Róla információt találni, ám mint később kiderült, Adrián Barilari Argentína (vajon miért érzek furcsa akcentust?) vezető rockzenekarának, a magyar füllel szokatlan nevű Rata Blancanak az énekese. Lényegében ők voltak, akik abban a távoli országban először próbálkoztak a heavy metal meghonosításával – nem kis sikerrel.

Ami legjobban fémjelzi munkájuk eredményességét az a több mint 1 millió (!) eladott lemez, futballstadionnyi néző által látogatott koncertek. Ráadásul az argentin foci is elég híres, szóval nem vagyok róla meggyőződve, hogy 1000 férőhelyes lelátóról van szó, ha-ha! Ez a lemez mégsem a talán méltán nagy argentin zenekarról, hanem az Európában méltatlanul ismeretlen zenei zseni, Adrián Barilari személyéről szól. Ez az első szóló anyaga, ám hallgatva a számokat nem hiszem, hogy az utolsó. Olyan impozáns zenészeket gyűjtött maga köré, mint a Nightwish szinte teljes legénysége, Jens Johansson a Stratovarius ex-tagja és más, helyi metál hírókat. Az anyagot a metal zenekarok álmának számító Finnvoxban vették fel, nem kis költségvetést felemésztve – a megszólalásra panasz nincs.

Minden egyes szám, a kiábrándultságot tolmácsolótól a gyönyörű szerelmes balladán át zene és szövegek szempontjából is teljes egészében Barilari tollából származik. Szinte hihetetlen, hogy egy ember csak úgy, „projectként” ekkora lemezt tudjon alkotni. Zenéjükben mesterien keverik a néhol hard rockos, balladaszerű, heavy metálos és lassabb témákat. A zenét meghallgatva ért az első meglepetés, aztán a szöveg már csak olyan volt, mint halottnak a szentelt víz: így is tetszett, hát még ismerve a lírikus oldalt!

A cédé koncept albumnak is felfogható, de ez jelen pillanatban lényegtelen. Sokkal lényegesebb a kezdő Master Of The Dark, majd az őt követő hatalmas Bring Your Love, egy hatalmas lávval töltött nóta. Ebbe a kategóriába, mármint a szerelmes dalokéba tartozik még a sokkal lassabb, akusztikus gitárral megtűzdelt Owner Of A Dream és a See You Smile -hegedűvel- is. Három spanyol darab nóta van a lemezen, ezeket nem túl meglepő módon nem sikerült a messzemenőkig elsajátítani, de zenei szempontból semmi probléma velük.

Az anyag nem a vérhányós metál híveinek készült, ez kétségtelen. Mint ahogy abban sem kételkedem, hogy aki meghallgatja tátott szájjal fog állni órákig. Nagyon jól kiegyenlíti egymást a lemez két erős vonulata, a hihetetlenül, csontighatolóan rezignált hangvételű nóták és a lassú, valami eszméletlen szívvel és érzéssel átitatott love darabok. Nem tudom kihez fűződő viszonya késztette arra, hogy ilyen gyönyörűeket alkosson, nem is az én reszortom, de ez egy kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a művésznek két dologra van szüksége az ihlethez: őszinte szerelmekre és fájó szakításokra.

esgé