2005.11.20. | 20:52
Nyáron a zenekar megvált Tamástól és egy hirdetés nyomán eljutottak Szabó Csabához, akiben megtalálták azt a dobost, aki kerestek. Máté Zoltán szerint így már meg tudják valósítani minden zenei elképzelésüket, és az emberi egység is abszolút megvalósult. Fél év alatt már 7 dal volt kész. A télen alapos próbázás és zsebbe nyúlás után felvették első demójukat: „A God Day To Die”. Ezt a demót tartom most a kezemben. A borító igazán igényes, nagyon jól illik ahhoz a hangulathoz, amit a zenével kifejeznek. A korong 5 track-et tartalmaz. Az első az „intro”, ami már egy elég vészjósló hangulatot hoz a szobánkba vagy ahol éppen hallgatjuk. Megteremtik a hangulatot a második, „Topic Nightmare” című számhoz. Itt végre elkezdődik, amire vártam. Beindul a jó kis metál zúzás, a hörgés. Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog első hallgatásra. De ugye ne ítélj elsőre… A szöveg sajna angol(előnyben részesítem, hogyha magyar az előadó, akkor magyarul énekeljen), de ezt nem nagyon lehet magyarul elénekelni. De a harmadik szám „A világ áldozatai” már szép magyar nyelven hangzik. Erőteljes ütemek, intenzív gitár és ének jön le a dalból. El kell ismerni, Zolinak igazán jó hangja van a metálhoz, és nagyon jól kiemelik ezt a zenéjükkel. A „Thank You” lassan indul, mintha szomorú lenne, de ilyenkor az egész test átveszi a zenei lüktetést. Persze nem sokáig lassú, mert már jön is a szokásos pörgős gitármunka. Ez egy újabb angol nóta, sajnos a szöveget nem nagyon tudtam kibogozni, de valószínű ezzel a számmal mondanak köszönetet mindazoknak, akik segítették őket J. A vége felé egy újabb lassú rész, egy kis gitárszóló, ami jól elkülöníti a többi számtól és emiatt (is) egyáltalán nem lehet monotonnak nevezni. Az utolsó szám az „1×1 kutya”. Ez a szám akkor született mikor Püski Laci állandó taggá vált. Egy kis poénos versikével indul, majd hirtelen érkezik a metálos vonal. Folyamatosan gyorsul a szám, majd lassul ezzel egy lüktetést adnak az egésznek. Ahogy ez elképzelem igazán jó koncertszám lehet. Mindenesetre elég poén hangulata van Mindent összevetve egy rossz szót sem tudok rájuk mondani, mivel tudom hogy elég nehéz a kezdő zenekarok élete, és ők legalább már eljutottak idáig (és remélem még tovább is fognak). Elkészítettek egy demót, saját elképzeléseiket követik, és ehhez csak sok sikert szeretnék kívánni. Remélem egy koncerten majd találkozunk. Kapcsolódó cikkekTag felhő
rock
A38
music
gitár
budapest
Pinceszínház
magyar
death metal
black metal
Gyöngyvér
koncert
punk
fesztivál
zenekar
metál
Hírek
avalon club
Avalon
progresszív
Pecsa
videó
Interjúk
album
Programajánlók
metalcore
youtube
Lemezajánlók
Videók
new
news
hardcore
death
2009
heavy
Koncertbeszámolók
2008.
Sziget
új
Reflektor
zene
Magyarország
lemez
|

Máté Zoltán és Cibak Raymond alapításával a zenekar 2001 nyomán állt össze. Az elején még csak hobbiból és szabad időtöltésből zenéltek. Püski László lett a zenekar állandó szólógitárosa és ez mind a mai napig így van. Eleinte a két saját számuk mellett Metallica és Sepultura számokat játszottak. Kitűzték első koncert időpontjukat, de eközben még szükségük volt egy basszusgitárosra. Hamarosan meg is találták Taki-t (Takács Dávid), aki rögtön a banda állandó tagja lett. A koncertig már csak 2 hét volt, amikor Raymond úgy döntött, hogy kiszáll. Ezt követően Pálmai Tamás lett az új dobos, aki igazán profi volt, de valahogy nem sikerült beilleszkednie a zenekarba. Már íródtak az új nóták, de Laci érettségije vagy épp dobprobléma miatt a 2002-es tavasz eléggé döcögős volt.
