A cím echte kis történelmi beütésére jól rácáfolt a Crystal Ball, ugyanis nem épp történelmi, vagy hősi metált játszanak. A hazánkban egyelőre nem oly ismert svéd banda még 1995-ben alakult meg, aztán sokáig csak feldolgozásokkal tengették el koncertjeiket. Aztán 1999-ben megjelent In The Beginning című debüt lemezük, amit természetesen a kötelező és elvárható fejlődés követett. Ennek eredménye a srácok kereken negyedik stúdiólemeze, a HELLvetia. Persze turnéztak ám hatalmas nagy bandákkal, de mégsem ez a lényeg. Sikerült kialakítaniuk egy egyelőre hajszálvékony, de legalább meglévő stílust, amit ha sikerül felerősíteniük vagy elfogadtatniuk a világgal, még sok siker várhat rájuk. Ellentétben le lesznek degradálva a sokadik középszerű power banda skatulyába, ami nagyrészt illik is rájuk. Szó se róla, imádom a műfajt magát, és a Hellvetia is nagyon tetszik, persze néhány kisebb-nagyobb kihagyással. Például az elején meglévő intró, hegyek között süvítő jódlizással és madárfüttyel először azt az érzést keltette bennem, mintha a Móricka magazin CD melléklete lenne. Na de sebaj, utána már sorra jönnek a feszesebbnél feszesebb témák, és a jól eltalált gityók. Ugyan a My Life témakört már sokat feldolgozták, a gyalázatosan szóló cin és himnikus, hősi refrén mégis kicsit megdobta. Valahogy az én cédémen egyébként kicsit össze-vissza vannak a nóták, sebaj. A nemtudomhányadik(*) Last Dance szintén egy jó húzós darab lett, bár a kedvencem mégsem ez, hanem a biztosan nyolcadik Picture Of Love. A Bird On A Wire egy kicsit már elvontabb mint a korong többi tétele, de ettől függetlenül egy laza közepest még a legszigorúbbak is megajánlhatnak neki. A második tízpontos a lassú Wasn’t It Love volt. Persze ez a téma sem újkeletű, sőt, a megfogalmazás is kicsit elcsépelt, de ettől függetlenül a szöveg és a dal összhangja, valamint Tom Graber szintijátéka meghozta a hatását.

Mindent egybevetve nem olyan rossz. Egyedül az újítást hiányolom. Persze mindenki játssza azt a zenét amit szeret, ezzel nincs is gond. Viszont a power metal szcénában nagyon nehéz érvényesülni, legyen az melódikusabb vagy még durvább. Sajnos –vagy szerencsére- nagyon sok jó zenekar van, és bizony Darwin elmélete itt is csak az erősebbet hagyja életben. Ahhoz pedig, hogy a Crystal Ball legyen az erősebb még kellene egy kicsivel több egyéniség, valami igazi fogódzkodó, ami már elsőre is belevési a nevet a fejünkbe.

esgé

*: nem trehányság, csak egyszerűen máshol van a CD-n, mint a borítón…