A zenekar 1999-ben alakult, Nyíregyházán, ám a mostani, és azt kell, hogy mondjam igazi arculatát később érte el. A legmarkánsabb jegy kétségkívül a női ének, Fodor Zsuzsi tolmácsolásában, aki iszonyatosan tiszta hangjával és eszméletlen színpadi mozgásával már az első, általam elcsípett bulijukon megfogott. Persze közhelyes azt kijelenteni, hogy mennyi jó banda van az undergroundban, szinte teljesen ismeretlenül, most mégsem állhatom meg… ha Magyarországon nem ott tartana a zenei -meg egyáltalán a mindenféle- kultúra, mint most, akkor a Dustnak már régen a rádióból kellene bömbölnie a sok papírpöcs popzenekar helyett - lásd a tévében… all for love, és társai.Azt már nem is mondom, hogy egy jobb helyen még őket is bele lehetne rakni a popzene skatulyába, persze csak ott, ahol például a Radiohead is annak számít, azaz ahol a közönség igénye magasabb. Először meglepett, hogy teljes albumot szorongatok a kezemben, ám hamar kiderült, hogy Dusték bizony nem abba a kategóriába tartoznak, akik “csak úgy”, unaloműzésből vonultak be egy stúdióba. Talán mondanom sem kell, hogy az anyag szerzői kiadásban jelent meg. Mind a 14 számod Töfi felügyelete alatt, a szolnoki Denevér stúdióban rögzítették, úgyhogy a hangzásra igazán nem lehet panasz. Már rojtos a korong széle, de még mindíg csak annyit tudok mondani, hogy a zenekar talán az egyik legletisztultabb ma Magyarországon. Minden dal jól meg van komponálva, baromi jó zenei ötletekkel. A kezdő Vasárnap, hétfő egy lassabb, kicsit melankóikus, baromi jó riffre épíő nóta. Aztán a Homok és vér végképp meggyőzött, ugyanis kellően, bulizáshoz megfelelően pörgős, metálos, durva nóta. Igazi dühkitörés, Zsuzsi hangja a többi trackhez képest itt igazán karcos, és a hangszeres szekció iskellőképpen bekeményít. Az összes darabra igaz, hogy a dalszövegek sem egyszerű, pár órás szerzemények. Mindegyik költőien van megfogalmazva, semmi konkrét kijelentés, mégis tele csontig hatoló dolgokkal.
Szegény Mikly Way nagyszerű lett, mégis nagyon sopánkodik… srácok, szerintem több angol szám ráférne! A Szabad Lelkek Köztársasága egy kicsit sablonos, már minden rockzenekar foglalkozott az örökké kimeríthetetlen miért témakörrel, ám a Dust mégis úgy meg tudta csinálni, hogy le a kalappal. A kettes szám után a legjobb a Vallomások I. rész (Apámnak… hátborzongató őszinteség, iszonyatos érzelmek és belső feszültség. Egyedül itt találtam kivetnivalót, ez lehetett volna egy kicsit lassabb, kicsit fájdalmasabb… talán egy síró hegedű bevonása - a témához illően. Biztos látszik a terjedelmen is, hogy ez a lemez bizony rendesen szíven ütött. Nem hittem volna, hogy valami még ennyire meg tud lepni, ám nekik kétségkívül sikerült. Minden pontja tetszik, már azt várom, hogy a PeCsában, vagy a sziget nagyszínpadon nézhessem a Dustot! Én sok sikert kívánok nekik, ennél többet nem tudok tenni. Ők is igazán mindent megtettek: fogós refrének, első perctől dúdolható, mégis komoly és megfontolt szövegek. Profi. Más valahogy most nem jut eszembe, csak ennyi… nagyszerű.