Nos, lehet vitatkozni bizony, hogy Johan Liivia útjának kiadása és a német Angela Gossow csatarendbe állítása vajon pénzügyi, populáris vagy egyéb szándék által vezérelt lépés volt-e, minden esetre azt leszögezném, hogy engem ez nem érdekel. Aki ismeri az Anthems Of Rebellion című anyagot annak a zenei világ is teljes egészében ismert kell hogy legyen, hisz túl nagy lépést -mi tagadás, valójában - nem tettek.
A hangzás természetesen a megszokott módon professzionális, az Amott testvérek gitárjátéka ismét rendkívül markánsan vezeti a dallamokat és viszi el tulajdonképpen az egész lemezt pozitív értelemben. Nagyon sajnálom hogy ezt kell mondanom, de aki kicsit most kilógott számomra, az Angela Gossow volt. Az előző korongon nagyon tetszett amit nyújtott, mind énekben, mind szövegekben, ám a mostanira valahogy az kreatív szövegírást mint olyat elfelejtette. A dalok nagy része meglehetősen klisés szövegbetéteket tartalmaz, ami tényleg emel az anyagon -de hatalmasat!- az az Amott és Daniel Erlandsson (dobok) összjáték.

Persze lehet mondani hogy ez már nem az a zenekar, mint ahogy nagyon sokan hangoztatják is azt, hogy az Arch Enemy is már csak az árnyékukból élő zenekarok sokaságát szaporítja, ám ne felejtsük el, hogy egy énekes leváltása nagyon komoly változást is hozhat egy banda életében - itt épp ez történt. Nem titkolom azt, hogy imádom az Angela vezette csapatot, ugyanakkor el kell ismernem, hogy ezen az albumon valahogy épp ő nem találja magát. A többi, nos, változatlanul jó, de hogy őszinte legyek most jobban tetszettek az akusztikus nóták.

esgé