A svéd Dark Funeral ismételten egy masszív, erős anyaggal rukkolt elő a rajongóik nem kis örömére. A svéd fiúk idén márciusban mutatták be a friss anyagot a hazai rajongóknak az A-38-on a Naglfar (S), Amoral (Fin) és az Asmodeus (A) társaságában. Aki lekéste bánhatja, de még nekik sem késő elrohanni a kedvenc boltjukba és beszerezni ezt a korongot, mert ez a lemez nem hiányozhat egyetlen rajongó cd gyűjteményéből sem. Tovább»

Kevés demóanyagtól illik elsőre elájulni. Mert a jó fülű kritikus hisz a szerelemben első látásra, de az óvatosság kedvéért, mindenkit elsétáltat mégegyszer. És az elájulás alapvetően szubjektív dolog, most mégis bevallom: a dolog itt megvan. Az olvasóknak talán már ismerősen csenghet az Amphion neve, hiszen már korábbi demójával is megméretette magát a kritikusok között. Mostani bemutatója, az Álmok címre hallgató, három teljes számmal és számos extrával kínált meg minket. Tovább»

A Stone Sour egyfajta zenei Molotov koktél - egy nagy adag rock zene nem kevés hangulattal vegyítve. „ A Stone Sour egy dallamos hard rock banda, tartalmas szövegekkel és lendülettel” - nyilatkozta a zenekar frontembere, Corey Taylor. „ A Stone Sour lehetőséget ad arra, hogy olyan zenéket is írjak, amit a Slipknotban nincs módom.”A Stone Sourt 1992-ben alapította Corey Taylor énekes és Joel Ekman dobos, akikhez egy gyerekkori barát, Shawn Economaki csatlakozott basszusgitáron. Elsősorban a közös zenélés, klubozás határozta meg az első éveket, akkor még számos gitáros közreműködésével. Az igazi fordulat a zenekar életében 1995-ben következett be, amikor Jim Root gitáros - aki később Corey Taylorral együtt a Slipknot tagjai lettek - csatlakozott a bandához. Ezzel a felállással már egy egységes csapattá váltak. Közel öt éven át a Stone Sour semmilyen megfelelési kényszer vagy műfaji keretek közé zártság nélkül azt az örömzenét játszhatta, amire legesleginkább a zenekari tagok vágytak: igényes hard rock zene, dallammal és érzelmesebb gitárszólókkal. Mindez még a Slipknot-ból megismert maszkok nélkül. Tovább»

Mit szólunk mondjuk Örkény egyik Egyperceséről egy egy órás elemzéshez? Hát… Nos, még akár fanyaloghatnánk is. Esetleg a ló másik oldalára esve pátoszos hangon mondanánk azt: ez az! Tudom, minden kezdet - közhelyszerűen - nehéz, és az is legalább ennyire egyértelműen az, hogy megmutasd, mi az amire futja. Az Ad Astra nekifutott. Saját bevallásuk szerint 1999 óta létezik a formáció. Bemutatkuzásukból az is kiderül, hogy az állandó személycserék miatt, nehezen stabilizálódnak, így a 2004-es Újra Úton című, valószínű emiatt is, mindösszesen két (!) számos demóanyaguk korántsem tekinthető életműanyagnak…. Tovább»

Diego Reali (gitár), Gianfranco Tassella (dob) és Maurizio Pariotti (billentyűk) - azaz DGM. Mindez saját megfejtés, - mivel sehol nem találtam rá utalást - de feltételezem, hogy az olasz zenekar alapító tagjainak keresztneveiből alkotta meg nevét. Ha nem így lenne, bocsi. Ami viszont biztos, hogy a talján csapat első kiadványa egy mini CD volt 1994-ben, amely felkeltette az Elevate kiadó vezetőinek figyelmét, így rövid időn belül az istálló szerződtetett bandái között találhatta magát a DGM. Az Elevate helyét a későbbiekben a Scarlet Records vette át, és utolsó két nagylemezük már a honfitárs kiadó gondozásában látott napvilágot. Tovább»

Figyelem, figyelem! Bárki, aki kezébe kaparintja az End Of Days Dedicated To The Extreme című albumát, a lemezen lévő figyelmeztetést nagyon vegye komolyan! A német együttesek ritkán állítanak olyat magukról, ami nem igaz. A „Gyorsabb, és agresszívebb, mint bármikor!!!” kijelentésnél találóbb szlogent ki sem találhattak volna az End Of Days tagjai. A Dedicated To The Extreme nem azoknak készült, akik a metál lazább vonulatait szeretik. Semmiképp sem való azoknak az album, akik a dalszöveget Kevin Ottoékkal együtt akarják dúdolni, mert az képtelenség. Ellentétben, az igazi kemény műfaj rajongóinak nagyon be fog jönni az új album. Tovább»

Az egészen furcsa nevű korong a Halász Ferenc - Nagy Dávid - Hartmann Ádám - Kovács Zoltán négyes valójában a legújabb kislemeze, mely az első stúdióanyagot tartalmazó cucc a 2004-es Egy életen át óta. Ugyan a korong késéssel jelent meg, ám a jelek szerint elég nagy érdeklődés övezi. A srácok nagyban járják az országot, feltehetőleg készítik a lassan időszerűvé váló nagylemezüket, ám jelen esetben nem engednek sok betekintést az új anyagba, hisz mindösszesen két eddig „ismeretlen” tétel szerepel a kiadványon. Tovább»

Ez az az eset, ahol már vizsgálni lehetne az érintett szülők felelősségre vonásának lehetőségét, amiért ez a banda egyáltalán létrejöhetett… Néhány atyai pofon a megfelelő időben, és elkerülhető lett volna, hogy a „művészurak” teljesen elkanászodjanak. De nem így történt. Megfelelő nevelés hiányában a kölykök 16 évesen fityiszt mutattak a józan életvitelnek, és grindcore együttest alapítottak. Ez lett a Bestial Devastation. Találkoztam már néhány elvetemült formációval eddig is, de az olasz négyes minden korábbin túltesz. Tovább»

Hatodik nagylemezénél tart már a belga Enthroned, ami akárhogy is nézzük, szép teljesítmény. Igaz ugyan, hogy a csapat nem tartozik közvetlenül a nemzetközi black metal mezőny élvonalába, viszont még így is Belgium egyik vezető, és külföldön is elismert zenekara. Az sátánista négyest Lord Sabathan basszeros/énekes alapította 1993-ban, első nagylemezük egy évvel később jelent meg Prophecies Of Pagan Fire címmel. Az ezt követő egy évtizedet jó néhány tagcsere és újabb „velejéig romlott” kiadványok megjelenése tarkította. Legfrissebb stúdióalbumuk, a szóban forgó Xes Haereticum 2004-ben látott napvilágot. Tovább»

Derek Sherinian neve hallatán a legtöbbünknek valószínűleg továbbra is a Dream Theater ugrik be elsőként, mint kapcsolódási pont, bár az ez asszociáció már messze nem a leghelyesebb. Igaz, hogy a billentyűs guru annak idején lehúzott négy - felhőtlennek nem éppen mondható - évet Petrucciékkal, de munkásságának igazi jelentőségét mégis szólólemezei adják. A 2003-as Black Utopia utódjaként megeresztett Mythology ismét egy olyan instrumentális lemez, mely alapján készítőit változatlaul a profik táborába sorolhatjuk. Tovább»

Mikor ismerőseim körében fennhangon hirdettem, hogy manapság szerb rockzenét hallgatok, rendre csak tátott száj, vagy furcsálló tekintet volt a válasz. És ilyenkor rendszerint hozzátettem: „Még élvezem is!” Az Alogia nevezetű szerb zenekar hazájában eddig letett már egyet s mást az asztalra, eddig megjelent két albumuk megtalálta az utat a szláv nyelvű közönség szívéhez. A srácok azonban nem elégedtek meg ennyivel és eggyel magasabb lépcsőfokra léptek. Harmadik, immáron angol nyelvű lemezükkel, a Secret Spheres of Art -tal a nemzetközi piacra törnek. Tovább»