Diego Reali (gitár), Gianfranco Tassella (dob) és Maurizio Pariotti (billentyűk) - azaz DGM. Mindez saját megfejtés, - mivel sehol nem találtam rá utalást - de feltételezem, hogy az olasz zenekar alapító tagjainak keresztneveiből alkotta meg nevét. Ha nem így lenne, bocsi. Ami viszont biztos, hogy a talján csapat első kiadványa egy mini CD volt 1994-ben, amely felkeltette az Elevate kiadó vezetőinek figyelmét, így rövid időn belül az istálló szerződtetett bandái között találhatta magát a DGM. Az Elevate helyét a későbbiekben a Scarlet Records vette át, és utolsó két nagylemezük már a honfitárs kiadó gondozásában látott napvilágot.

Bár Diego és társai előszeretettel nevezik progresszívnek zenéjüket, én azért egy kicsit óvatosabban bánnék ezzel a jelzővel. (Még akkor is, ha igen szubjektívan kezelhető a definíció, hiszen tulajdonképpen a Queensrychetől a The Flower Kingsig, és még tovább, számtalan bandát lehet ebbe a kategóriába sorolni.) Muzsikájuk inkább a klasszikus power/speed metal alapjaira épül, ahol egy erőteljes és veszettül gyors ritmusszekció finom billentyűtémákkal és fantasztikus gitárszólókkal párosul. Rögtön a nyitónótán, majd a kettes Is Hell Without Love-on is visszaköszön a Stratovarius és a Sonata Arctica hatása, bár sokadik hallgatás után már inkább a Symphony X-et tudnám legmegfelelőbb hasonlítási alapként említeni. Külön fontosnak érzem kiemelni Titta Tani énekes teljesítményét; szinte tökéletesen, akcentus nélkül dalol, és sem a magas, sem a valamivel mélyebb hangok nem tudnak kifogni rajta!

Elég sok zenekar neve elhangzott a fentiekben, ennek ellenére ne gondoljátok azt, hogy szolgai koppintásoktól hemzsegne a DGM zenéje. Az inspiráció természetes, de rengeteg saját ötletet és igényes megoldást is felvonultatnak a nyolc számban. Élet van bennük! Ezért is szeretem a Scarlet lemezeit, mert mindig megvan az esélye, hogy az ember beletrafál valami klassz anyagba egy egyébként tök ismeretlen bandától.

Egy apró problémája van a lemeznek. Igaz, hogy mindösszesen negyven perces, de az viszont túlontúl tömény és gyors, talán pont egy lassabb ballada hiányzik róla valahonnan középtájról. Ha egy ilyen dalnak az 5-6 perce is helyet kapott volna a korongon, valószínűleg az elmúlt időszak egyik legjobb power metal lemezéről szólna most ez az ajánló. Mindenestre így is dicséretes munka.