Hatodik nagylemezénél tart már a belga Enthroned, ami akárhogy is nézzük, szép teljesítmény. Igaz ugyan, hogy a csapat nem tartozik közvetlenül a nemzetközi black metal mezőny élvonalába, viszont még így is Belgium egyik vezető, és külföldön is elismert zenekara. Az sátánista négyest Lord Sabathan basszeros/énekes alapította 1993-ban, első nagylemezük egy évvel később jelent meg Prophecies Of Pagan Fire címmel. Az ezt követő egy évtizedet jó néhány tagcsere és újabb „velejéig romlott” kiadványok megjelenése tarkította. Legfrissebb stúdióalbumuk, a szóban forgó Xes Haereticum 2004-ben látott napvilágot.

Zenéjük javarészt a klasszikus, old-school black metal elemeiből táplálkozik. Sistergős gitárok, non-stop pattogó duplázás, vinnyogós ének. A dalokat eléggé egy sémára építették fel, én személy szerint csak sokadik hallgatás után tudtam rendszert felfedezni a muzsikájukban - akkor viszont nagyon gógyis és ötletes részek fedték fel magukat! Kiemelni nótákat nem érdemes, de majdnem mindegyikben van egy-két olyan szakasz, vagy visszatérő fordulat ami a dalszerzők (elsősorban Nornagest gitáros) fantáziáját dicséri. Ilyen például a kettes Dance Of A Thousand Knives egy része, bár érzésem szerint az album legerősebb felvételei a 4-9 helyre kerültek. Van itt a jól bevált agyonzúzós kategóriából - Daemon’s Claw - a nyugisabb, instrumentális fajtából - A.M.S.G. - vagy éppen a színtiszta és rikácsolós ének szövetségéből összehozott opusból is - Seven Plagues, Seven Wrath. Az első és utolsó dal viszont például kifejezetten satnyára sikeredett.

Néhány apróság, ami növeli a korong befogadhatóságát: rendkívül sok gitárszóló, a stílushoz képest legalábbis feltűnően sok. Egész tűrhető továbbá a hangzás is, bár néha bántóan túlzott szerepet kaptak a cinek. Egyedi módon lett viszont lekeverve - levágva - a nyitódal vége, egyszer csak sutty, vége is van, mintha elhagytak volna róla néhány másodpercet. Ami viszont igazán mókás, az a záró szám utáni outro, ami nem más mint valami katonai jellegű térzene! Nálunk Pesterzsébeten szoktak ilyet nyomatni a kerület főterén, a városközpontban délutánonként… Ott egészen jó hangulata van, de egy háromnegyed órás black metal futam után kicsit váratlanul ért egy ilyen jellegű parádézás!

Nem rossz a lemez, de sok nekifutást és hallgatást igényel, hogy az ember felfedezhesse magának a részleteiben rejlő apró szépségeket. A technikás, okos megoldásokat üdvözlöm, a gyengébbeket meg mintha csak a borító lepedékes nyelvű figurája akarná minősíteni; bleeee!