Mostanság meglehetősen nehéz olyan zenei hangzásba és anyagba botlani, ami így vagy úgy, de ne illeszkedne legalább pár taktus erejéig a sablonhoz. Persze ez érthető, hisz merészet vagy nagyon újat, esetleg hajmeresztően szokatlant szinte képtelenség úgy keresztülvinni, hogy abból hosszútávon is profitáljon a csapat. És tessék! Ellenpélda ezek szerint szerencsére mindig lesz. Az Eleven Hold formáció a kezdetektől azt az utat követi, amit kijelölt magának: a Cserélnénk magunkkal tempója messze elkerüli a szokásossá vált zaklatott 8-8adokat, az egyedi szöveggel és hangzással kiegészülve pedig megteremti azt a hangulatot, ami az Eleven Hold sajátja.

Ettől függetlenül az, hogy az együttes miért cserélne saját szerepével, érthető. A lemez valószínűleg nem lesz „best of…” se szövegileg, se dallamilag, se úgy általában. Pedig jó, sőt profi. A problémák ha valahol, akkor ott kezdődhetnek, hogy volt egy szintén nehezen emészthető zenekar, az East, akinek az Eleven Hold - formáció akarva akaratlan a nyomába lépett. Az „ősminta” inkább instrumentális, míg az Eleven Hold egy szöveges - instrumentális - populáris verzió. Az hogy Dorozsmai Péter neve a „Special thanks” sorban megjelenik, jelzi a szellemi rokonságot, és azt is hogy az út, amit választottak nem lesz göröngymentes. Pedig hát nem rossz út ez, mégis leginkább rázós. Mert a zene nem egyszerű slágerzene, a szöveg nem ül az ember fülébe első hallásra, sőt…pedig akárhogyis forgatjuk, csűrjük - csavarjuk a cucc fogyasztóilag kifogástalan. A hangszeres tudás profi, a tartalom profi, az egész tálalása pedig mindennek megkoronázása. A Cserélnénk magunkkal tehát egyáltalán nem egy sikerhajhász banda összecsapott cd-je.

Ez egy kicsit nyomasztó, de összeforrt zenekari élniakarás, amely mindennel együtt bátran vállalja azt is, hogy slágergyanútlan legyen. Vállalja, hogy a szórakoztatás egy részét, amely könnyen skandálható rágógumiízű szlogeneket adna a hallgatók szájába, feláldozzák, méghozzá a gondolkodtatás javára. Sajnos mindezek mellett lássuk be, hogy Ti fogyasztók mégiscsak nehezen gerjedtek a műfaj perifériájára, szomorú ismét az idekívánkozó párhuzam, melynek tanúsága szerint a hivatkozott East bizony így járt. Ezért kívánom és ajánlom a különleges zenei világra és szövegi kihívásokra vágyóknak a lemezt, mert a fantázia és a tartalom a zenében sem káros anyag. Az album szöveg-zene képlete sajátságosan 21. századi . Mindenkinek ajánlom az Indigó Utca című dalt, hitvallásul, és természetesen ugyanennyire érdemes olvasni a mellékelt dalszövegeket is. Az a „Fél százalék” akikr a lemez 3. dala utal remélem meggondolja azt a hajnali vonatindulást is, hiszen van még itt nekik hely… nem is kevés.