Az együttes története az anyazenekar, a Cadaveres De Tortugas felbomlásával kezdődött 2005 nyarán. Az eredeti tagság háromnegyede a Mangod Inc.-ben folytatta tovább, Körmöczi Péter (ének/gitár) pedig új társakat gyűjtött maga köré, és megalapította a Cadaverest. Természetesen a CDT örökségét ápolja - kisebb változásokkal - mindkét csapat, mely kemény, dühös tribal metalcore dalokban nyilvánul meg. Körmiék már tavaly összehozták bemutatkozó nagylemezüket, lássuk, hogy sikerált!

A Bakery Stúdióból már nem egy szuper megszólalású anyag került ki a közelmúltban, de úgy érzem, a Soul Of A New Breed még ezek közül is a legjobbak közé tartozik. Nagyon tisztán söpör az egész cucc, a hangszerek mégis alaposan összeolvadnak, ami még inkább felerősíti a zenéjükre jellemző metalcore-os tömörséget és erőt.

Egy jelzés szintű intró után a csapat első, promóként is kiadott címadó nótája (videó letölthető innen) nyitja a szűk negyven perces futamot. Verse és refrén majdnem egy és ugyanaz, hatalmas zúzda, törzsi ütősök a háttérben; erős kezdés! Nekem mégis jobban bejött az Elixir, mely instrumentálisan is fogósabb, ráadásul Farkas Zotya (Ektomorf) is ordít kétstrófányit benne. Személyre szabott szerep ez neki, az pedig, hogy a pár sornyi szöveg alatt két „fucking” is elcsattan, már az alapszolgáltatás része, hehe! Gabó Ádám hozza Körmi ellenében a tisztább, nyugisabb énektémákat sőt egy kis rap is beficcen az Atrophy Of The Wind-ben. Nem is igazán metalcore ez a szám, sokkal inkább amolyan amcsi rapmetál, melyre úgy lehet páros lábbal ugrálni, hogy az ember még egy adag thrasht is kap vele a füle mellé.

Mielőtt befordulnánk a célegyenesbe, az uccsi három sújtás előtt még egy kellemes, instrumentális dal következik Flaw címmel. Latinos hangulat lengi át a dalt, és azontúl, hogy igazán szép, pihenteti is az embert az addig „átvészelt”, és majdan következő lüktető darával szemben. A lemez végéről legjobb talán a záró Noah’s Heritage sikerült, elsősorban a lazább és feszesebb szakaszok arányosan eltalált váltogatása miatt.

Egyetlen igazi gondom volt az albummal, miszerint hiába rövid, mégis kicsit összefolynak a dalok. A sok egyszerű, néhány riffre épülő szerzemény rossz tulajdonsága, hogy egy idő után megcsömörlik tőle a hallgató. Ez persze a stílus egyik jellemzője, tudom, mégis lehetett volna talán picit élesebben elkülöníteni egymástól a számokat.

Összegezve a fentieket elmondható, hogy bemutatkozó lemeznek egyáltalán nem lett rossz a Soul Of A New Breed. Felturbózott, őserővel lenyomatott anyagról van szó, ne feledjük azonban, hogy nem egy kezdő csapat első próbálkozásait hallgatjuk benne, így valamennyire el is volt várható a hasonló színvonalú korong. Tudom ajánlani mindenkinek, aki kedvelte a CDT muzsikáját, és azoknak is, akik az előzmények ismerete nélkül pusztán egy energikus, szomszédszomorító zúzást szeretnének lezavarni a gyerekszobában.