A szóbanforgó csapat szimfonikus power metalban nyomul, természetesen a Rhapsody „örökségét” magával hordozva, néhol felvillantva egy-egy Blind Guardian relikviát is. Nem szeretnék most belebonyolódni az eredetiség témakörébe, bár ez kétségkívül nehezen megkerülhető topic ebben az esetben. Mindenki el tudja dönteni, hogy tetszik neki a banda zenéje vagy „lopásnak” tartja! (Halkan megjegyzem igen jó „lopásról” van itt szó!)

A példaképekhez hasonlóan ez a lemez is egy introval egybekötött hosszabb tétellel indít. A The Fall Of An Empire első percétől kezdve megidézi a Rhapsody legendás albumának, a Legendary Talesnek a hangulatát, amit csak pár pillanatra tesz félre a refrén előtt, hogy helyet adjon egy kis Blind Guardian hatásnak. A többi gyorsabb szám szintén erre a kaptafára íródott. Természetesen ez az album is bővelkedik rövid, „hangulatfestő” töltelék dalokkal, amikben nem történik igazából semmi extra. A tizenhárom dalból összesen három tartozik ide: Endgame, Slaves Forlon, To The Havenrod. Véleményem szerint a legeredetibb - és talán pont ezért a legfogósabb - dal a lemezen az egyik leglassabb tétel, az Eldanie Uelle. Sajnos sehol sem bukkantam rá annak az angyali hangú énekes hölgynek a nevére, aki ebben a számban hallható (hála a papírtokos promo Cd-nek és a használhatatlan honlapnak!). Ugyancsak lassú dal az In Duna és a lemezt záró Look Into Lost Years, amiben szintén az anonymus hölgyemény hangját hallhatjuk felcsendülni.

Monumentális elemekkel még csínján bánó banda a Fairyland. Lehet, hogy pár lemez elkészítése után ők is rátérnek arra a koncepciókkal tarkított útra, amin most a Rhapsody Of Fire halad, ezt még majd meglátjuk. Zenéjükre bárki bármit mondhat, azt el kell ismerni, hogy nem pár lelkes rpg-s emberkéről van itt szó, akik nagy Rhapsody imádatukban bandát alapítottak. Véleményem szerint jobban járna a zenekar, ha állandó tagként bevenné az anonim énekes hölgyet. Ezen a lemezen bizony azok a legjobb számok, amiben őt hallhatjuk!