Az 1997-ben alakult alapult angol zenekar egészen új hangzásvilágával, energetikus élő koncertjeikkel mára már az egész világon hatalmas rajongótáborral rendelkezik. Elcsépelt közhely, de a tagok a világszerte 7 millió eladott lemez ellenére is megmaradtak egyszerű, allűröktől mentes, visszafogott srácoknak. S hogy mi az, ami miatt ilyen eredetiek, és újszerűek? Már eleve a zenéjüket is nehéz besorolni: stílusuk az alternatív-rock, az indie-rock, a klasszikus- és elektronikus zene, a heavy-metal és a progresszív-rock egészen különleges elegye. Sok klasszikus zongora betét, erős dob-basszus összhang, helyenként brutális gitár illetve erős, kreatív énektémák és szövegek - összeesküvés elméletekről, kormányokról, politikáról, tudományos kutatásokról - jellemzik zenéjüket.

Matthew Bellamy a Muse frontembere, énekese, gitárosa, zongoristája. A rengeteg profi gitárbetéten kívül hallhatjuk még zongorán, illetve szintetizátoron is játszani a banda különböző számaiban. Az energikus színpadi szereplés, és az operabetétekkel telitűzdelt énektémái szinte már névjegyévé váltak. Chris Wolstenholme a banda basszusgitárosa, s ma már a zenei világ egyik legelismertebb basszerosa: egy lapon emlegetik Sir Paul McCartney-val a 2004-es Glastonbury szereplése után. Dominic Howard a dobokért és az egyéb ütőhangszerekért felel.

A kezdetek

A Muse tagjai – Matthew Bellamy, Chris Wolstenholme és Dominic Howard – az angliai Devon megyében található Teignmouth kisvárosból származnak. A zenekar tagjai mind más együttesekben kezdték, míg tizenéves koruk körül kialakult a végleges felállás, ami mindmáig változatlan. Indulásuk szempontjából meghatározó volt egy helyi zenekar verseny, amelyet botrányos viselkedésükkel, valamint kinézetükkel, saját maguk legnagyobb meglepetésére megnyertek. Ezek után kezdtek komolyan gondolkodni a folytatáson, és különböző helyi bárokban, kisebb klubokban szórakoztatták – a sokszor nem túl érdeklődő – közönséget. Egy ilyen alkalommal fedezték fel őket, ezután rögtön szerződést ajánlottak nekik.

Az áttörés

Felfedezésükkor véleményük szerint is igen sikertelenül megválasztott nevüket (Rocket Baby Dolls) Muse-ra változtatták. Ez a név tág jelentésköre és csengése miatt is jó választásnak tűnt, és később bizonyult is. Úgy döntöttek a karriert előtérbe helyezik az egyetemmel szemben, így Dennis Smith segítségével elkészíthették első EP-jüket, ami a Dangerous kiadónál került terjesztésre. A második, Muscle Museum-ra keresztelt EP-lemez, valamint a szokatlan énektémák és előadásmód felkeltette a hallgatóság, és főleg először a szakmabeliek, így többek között az elismert zenei újságíró, Steve Lamacq és a brit zenei magazinok legismertebbikke, az NME figyelmét is. Dennis Smith újraalapított kiadójához, a Taste Media-hoz szerződtek; függetlenségüket megőrizve, a mai napig nem változtattak döntésükön. Az EP sikerén felbuzdulva kapkodtak értük a kiadók: az amerikai kontinensen Madonna független cégéhez, a Maverick Records-hoz kerültek, majd egy kisebb amerikai koncertkörút után a Taste Media Európában és Ausztráliában is szerződést ajánlott nekik. A debütáló albumot a többek között előzőleg a Radiohead-del (The Bends) és a Verve-vel (Storm In Heaven) együtt dolgozó John Leckie producelte, és a Showbiz nevet kapta. A bemutatkozásra sokan próbálták ráhúzni a “radiohead-címkét“, és valóban: a zenekar nagy hatással volt a Muse-ra, de a banda kétségtelenül egy egészen eredeti, és újszerű hangzásvilágot alkotott meg.

Második albumuk, az Origin of Symmetry (2001-2002) sötétebb és súlyosabb rockzenét hozott, mint a Showbiz, ám az igazi áttörést a harmadik lemez, az Absolution hozta meg. Fülbemászó, finom dallamok, zongora, szintetizátor, majd iszonyú energikus gitárbetétek felváltott alkalmazása és a hozzá párosuló énektémák. Ez a lemez mindent tartalmaz, amitől a Muse az, ami. A lemez különlgessége, hogy a számok még az eddigieknél is nagyobb kifejező erővel bírnak. Zenéjükből hihetetlen módon árad az energia, a mérhetetlen mennyiségű érzelem és feszültség. Ha valaki egy szót sem ért angolul, akkor is pontosan tudja és érzi, hogy miről szól a „Hysteria” vagy a „Time is running out”. És áll a szobában, ordít a hifi, és tör és zúz, szenved és sír. És mindezt csak azért, mert a zene így kívánja. Az Absolution megjelenése hetében első helyre került az angol lemezeladási listákon, majd Franciaországban is.

Az együttes negyedik lemeze, a Black holes and Revelations ismét valami újat hozott. A zene finomabb lett, egészen finom, szinte már pop-os, ennek ellenére megmaradt az a nagyon tipikus, semmivel össze nem keverhető „muse-os” hatása. A politikai mondanivaló azonban minden eddigi lemeznél súlyosabb. Érdekes ez a kettősség. Slágerorientált, rádióbarát hangzás az egyértelmű apokaliptikus-politikus üzenet hangsúlyozásában.

Diszkográfia:

Showbiz – 1999. Szeptember 28.

• Origin of Symmetry – 2001. Július 17.
• Absolution – 2003. Szeptember 29.
• Black Holes and Revelations – 2006. Július 3.
• Hullabaloo – 2002 /válogatás