A zárónap végére kiderült, nézőcsúcs lett az idei EFOTT-on. Ha 0. napot is beleszámoljuk, összesen 58 ezer ember látogatott ki a Debrecen közeli Vekeri-tó partjára. Az öt nap közül a szombati hozta lázba a legtöbb embert, 15 ezren vettek részt. Nekem se volt könnyű napom, délután háromtól hajnal háromig jártam a színpadokat és élveztem egyre fáradtabban a műsorokat. Még jó, hogy autóval mentünk: tíz perc Debrecentől a helyszínig és megint tíz be a parkolóba… Utolsó beszámolómban próbálok nem csak a zenei felhozatalra koncentrálni, hanem egyéb eseményekre is. Tovább»
Pont tegnapi cikkemben dicsértem meg, hogy milyen jól meg van oldva az ingyenes buszközlekedés. Erre nem sokkal utána egy órán keresztül nyomorogtunk a megállóban, míg felfértünk a negyedik buszra. Persze ez nem feltétlen a szervezők hibája: péntekre már a hétvégi kedvezményes jegyek is érvényesek, így a látogatók száma tovább emelkedett. A csúcsot az utolsó napra várják, jóslatok szerint a négy nap alatt 50 ezer ember fordul meg az EFOTT-on. Tovább»
Kicsit később érkeztünk, mint tegnap, mert eléggé fáradtak voltunk. Már a fesztiválbusznál feltűnt, hogy talán még többen lehetnek a Vekeri-tó partján, mint egy nappal ezelőtt. Végül is a második buszra felfértünk és elindultunk mi is. Említésre méltó, hogy a közlekedésben milyen rugalmassággal kezelték a szervezők az amúgy húsz percenként induló buszjáratok túlterheltségét: gyakorlatilag körforgásban, folyamatosan járnak a buszok. Tovább»
Kicsit döcögősen, de megkezdődött harminckettedik alkalommal az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója Debrecenben, a Vekeri-tó partján. Rögtön a nyitó estén több ezren érkeztek meg a helyszínre, sokméteres kígyózó sort hozva létre a bejáratnál. A hatalmas fesztiválterületen azóta a szálláshelyek beteltek, már csak a kempingekben lehet elcsípni egy-egy sátorhelyet. Bár akinek ez sikerül, az keressen meg, meghívom egy sörre… Tovább»
Két éve tértek vissza egy hosszabb kihagyás után, most pedig megint új albummal jelentkeznek. A holland death metal egyik ősatyjáról, a Gorefestről van természetesen szó. Új, Rise To Ruin címre keresztelt lemezükkel kapcsolatban Franket a csapat gitárosát kérdezgettem. Az új korongon kívül esett még szó a holland gótokról, régi idők death metaljáról, a banda idei programjáról és arról is milyen hosszú egy ideális death album.
Tovább»
Van itt Magyarországon egy olyan trend, hogy ha valaki valamilyen módon hírnevet szerez magának a hazai zenei szcénában, azt minőségtől függetlenül egyből pumpálnánk ki külföldre. Ez eddig nem nagyon sikerült, pedig sok nagy reménységünk volt már. Úgy tűnik a nemzeti himnusz ismerete kötelező feltétel lett, s bármilyen hihetetlen, volt már rá példa, hogy valaki ezen a rostán hullott el… Nem a The Moog volt az. Nem. Ők fejre állították ezt az egészet, s előbb hírnevet szereztek maguknak az USA-ban, most pedig megpróbálják meghódítani a hazai piacot.Az együttes 2004-ben alakult, s alapjaiban egy gimnáziumi formáció képezi. Első komolyabb koncertjüket a No Future fesztivál keretében adták, s ezzel sikerült némi média-jelenlétet szerezniük. Az amerikai sikerek előtt természetesen sokat játszottak kisebb-nagyobb budapesti klubokban, olykor külföldi zenekarokkal kézen fogva. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetően 2004 és 2005 során többször is koncerteztek Magyarország határain kívül, így Krakkóban, Bécsben és Pozsonyban is. Tovább»
Az idén aug. 22-26 között megrendezésre kerülő Szegedi Ifjúsági Napok egyik állandó programhelyszíne, a Civilst®and idén is várja a standjait megtöltő, magukat megmutatni kívánó civil szervezetek jelentkezését. Már megszokott, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokon a zenekarok és énekesek mellett a civil szervezetek is bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget kapnak. Tovább»
Ha megengeditek, ezúttal elhagynám a sablonszöveget és egy - vélhetően sokak által -ismert zenésztől származó idézettel nyitnám az idei utolsó hegyaljás beszámolómat. Úgy érzem ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni, azt amit a rendezvény lecsengése után érzek. Az idézet Derrick Greentől, a Sepultura énekesétől származik a péntek esti koncertről: “This is the fucking best festival and I am fucking happy to be here!“. Tovább»
Szép idő köszöntötte tegnap a Tisza mellett helyet kapó Hegyalja Fesztivál lakóit. Érdekes napnak néztünk elébe, hisz este színpadra lépett a fesztivál egyik húzó neve, a brazil metal csapat, a Sepultura, továbbá a londoni ethno-trance guru Banco De Gaia is tiszteletét tette Tokajban. Az erős felhozatal meghozta az eredményét. Egyenlőre csupán csak a saját megfigyeléseimre hagyatkozhatok, úgy vettem észre ez a nap volt a leglátogatottabb ezidáig. Főleg a már emlegetett koncerteken volt nagy a tömeg, de az Ossiannak és a Kispál és a Borznak is sikerült jelentős mennyiségű fesztiválozó figyelmét felkeltenie. Tovább»
A IV. tábor után erősen kétséges volt, hogy lesz-e folytatás. Tulajdonképpen érthető, nem kis munka egy ilyen rendezvény megszervezése és lebonyolítása, a fanatikus táborlakók mégsem hagyták ennyiben, tavasszal kisebb tüntetés keretében „meg lett muszájolva” az V. Alhana tábor. Így utólag egyértelmű, hogy sikerült az eddigieket túlszárnyalni, tehát nagyon fel kell kötni majd a gatyát, ha jövőre (reméljük!) felül akarják múlni az ideit. Tovább»
Eltelt a Hegyalja Fesztivál első - gyakorlatban második - napja. A hangulat annak ellenére igazán jó, hogy a délután folyamán többször megnyíltak az égi csatornák, és jól eláztatták a sátorozókat. A fesztiválozók körében főként a világhírű tokaji borok és a zöld mezbe bújtatott Borsodi sör nagyon népszerű. Szerencsére mára már, ez eddig még zárva tartott színpadokon is megkezdődtek a különböző programok. Tovább»
Az a mondás járja, ha az ember eljön Hegyaljára egyszer az életben még tuti sátrat ver a Tisza Kemping területén.”Újoncként” nem nagyon akartam elhinni ezt az állítást a haveroknak, de egy nap után be kell látnom mégis igazuk volt. A nulladik napon a meteorológusok baljós jóslatai ellenére nagyon jó volt a hangulat. Bár csak három színpad volt nyitva, a látogatottság így is nagyon jónak mondható, annyira, hogy mára ígérik a tízezredik bérletes vendég érkezését. Tovább»
|
|