2007.07.06. | 18:49 admin

VOLT FesztiválVidáman kezdődött a csütörtöki nap. Kőhalmi Zoltán humorista szórakoztatta a közönséget a Red Lounge sátorban délután 3 órától. Fergeteges volt a hangulat, annak ellenére, hogy véleményem szerint Zoli kicsit megilletődött, mert rengeteg ember gyűlt össze őt meghallgatni. Ezután a TÁP Színház Keresők c. előadására már eléggé kiürült a sátor és ez nem volt véletlen. Eléggé „laposra” sikeredett ez a produkció, talán ma már élvezhetőbb darabot játszanak el.
Este 6-tól a Zanzibár lépett fel a Nagyszínpadon. Néhány ismerősöm szerint, akik nálam jobban ismerik a zenekar munkásságát és koncertjeit, ez is egy eléggé felejthető kategóriájú koncert volt. Furcsa, hogy néhány zenekar nem bír felpörögni a délutáni nagyszínpados koncertekre, pedig az elmúlt évekhez képest láthatóan több ember van idén. Utánuk jött az Emil Rulez!, akik idén szintén nem nyerték el a közönség tetszését. Hajós András ráadásul minden számuk között osztotta a közönséget. Ezért inkább benéztem a Red Lounge-ba, ahol a Hot Jazz Band kezdett éppen játszani. Kellemes jazz koncertre számítottunk, a kezdés jó is volt, azonban elég hamar átváltottak „népzene-szerű” stílusba, így innen is hamar továbbálltunk. Itt jegyezném meg, hogy egész délután (kora este) kellemes zene szólt a Cha-Cha-Cha Teraszról, ezért mindig ide tértünk vissza, ha valahol nem tetszett az előadás/koncert. Egyik barátom mondása a kicsit félresikerült két Nagyszínpados koncert után: „amit látok, az látvány, amit hallok, az halvány”.

VOLT FesztiválEste 9 óra, elkezd játszani a Quimby a Nagyszínpadon. Özönlik a nép a színpad elé. Igazi fesztiválhangulat megint. A Quimby nagyon érzi, hogy mi kell a közönségnek, mindenki önfeledten táncol a környéken. Fél 10-től a kíváncsiságom áthajtott a Vodafone arénába, ahol a Laibach (szlovének) kezdett volna játszani, de még a hangszerek hangolása folyt. Furcsa volt számomra, hogy a koncertjük felvezetéseként lejátszották az orosz, majd a magyar himnuszt. Aztán megkezdődött a koncert, de hamar kiderült számomra, hogy ez nem az én világom. Középen egy srác üvöltötte a dalszöveget németül (néha angolul) a két szélén pedig két hölgyemény ütött valamilyen üstdobot. Szinte menekültünk.:)

Barátaim bátorítására este 10-kor átmentem a Viva színpadra. Lassacskán kezdődött a Bikini koncert. Óriási tömegnyomor fogadott minket, kezdetét vette a „hering-party”. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy már a srácok hangolása alatt, óriási vastaps volt. A VOLT közönsége nagyon imádja a Bikinit. Aztán belecsaptak a húrokba a régi rockerek. A közönség őrjöngése mellett eljátszották a legnagyobb slágereiket D. Nagy Lajosék. Nem volt véletlen, hogy a végén elmondta, számukra ez volt az év koncertje, bármi is legyen ezután. Köszönjük nekik és reméljük, hogy jövőre ugyanilyen hangulat vár ránk.

Ekkor már Ákos énekelt a Nagyszínpadon a tőle megszokott színvonalon. Régen kedveltem a zenéjét, így amikor azok közül szemezgetett, akkor én is erőteljesen énekeltem vele együtt. Természetesen ez a koncert vonzotta a legtöbb embert az este folyamán, megtelt a Nagyszínpad előtti terület.

Ezután hajnalig Palotai Zsolt és barátai szórakoztatták a tört ütemek kedvelőit a Cha-Cha-Cha-ban. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Massive Attack egyik frontembere Daddy G, lekéste a repülőt (?), így az ő muzsikáit nem hallgathattuk meg ezen este folyamán.

Kis ajánló a mai napra: THE PRODIGY! … ennyi:)

írta: Gludovátz Attila

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!