2007.07.09. | 16:06 Zozy

Bloc PartyA Bloc Party tagjai az elmúlt 30 év pop-kultúráján nőttek fel, s úgy tartják, hogy zenéjükbe beleépült minden, ami az 1976-os évektől napjainkig hatással volt rájuk. Éppen emiatt az összetettség miatt sikerülhetett az, hogy ez a négy teljesen hétköznapi srác ilyen egyedi stílust tudott kialakítani magának. Az együttest az énekes-gitáros Kele Okereke és a gitáros Russell Lissack alapította a kelet-londoni Essex-ben, majd hozzájuk csatlakozott a basszista Gordon Moekes és a dobos Matt Tong. A banda önmagát az alternatív és az indie-rock műfajokba sorolja.Kezdetek

Tagjai 2002 óta játszanak együtt, olyan neveken, mint Superheroes of BMX, The Angel Range, Diet, és mint Union, mielőtt 2003 szeptemberében végre lecsillapodtak, és megmaradtak a Bloc Party mellett. Nevüket valószínűleg egy nem hivatalos szomszéd fesztiváltól kölcsönözték, ám többek szerint ez sokkal inkább valamiféle utalás a szovjet érdekszövetségre (angolul: bloc) vagy a kanadai „Bloc Québécois” politikai pártra.

Az első igazi áttörést egy 2003-as Franz Ferdinand koncert hozta meg számukra. A koncert után Kele Okereke adott egy demót Alex Kapranos-nak (énekes, Franz Ferdinand) illetve a Radio One lemezlovasának, az elismert zenei újságíró Steve Lamacq-nak. Lamacq-nak tetszett, ezért műsorában el is kezdte adni az általa zseniálisnak minősített „She’s Hearing Voices” című számot, majd felkérte a bandát, hogy játszanak élőben a rádióban. Nem csak a DJ-nek, hanem a közönségnek is tetszett a szám, és innentől kezdve a Bloc Party pályája egyenesen ívelt felfelé.

Silent Alarm

Bloc Party2005 februárjában jelent meg debütáló albumuk, a „Silent Alarm”, mely mind a kritikusok, mind a közönség között sikert aratott. Azon túl, hogy eladási rekordokat döntött, az NME a 2005-ös év egyik legjobb lemezének jelölte, az Egyesült Királyság album-eladási listáján a harmadik helyig jutott, s így hazájában elérte a platina-minősítést.

Ezzel együtt a zenekar a szigetországban az egyik legnépszerűbb új bandává nőtte ki magát olyan, hazánkban is jól ismert számokkal, mint a „Pioneers” és a „Two more years” a „Helicopter“, a „Banquet“, illetve a „So here we are“.
Sikerüket mi sem mutatja jobban, mint hogy a The Chemical Brothers felkérte az együttes nigériai származású énekesét, Kele Okereke-t, hogy működjön közre a „Believe” című számukban.

A Weekend in the City

Két évvel később, 2007. február 5-én kijöttek második nagylemezükkel, az „A Weekend in the City”-vel, melynek stílusa sokkal változatosabb, egy kicsit U2-s, és egy kicsit Radiohead-es is. Ez azonban kicsit sem ártott a zenekarnak, sőt, 48 ezer eladott példánnyal a Billboard 200-as listáján a 12. helyig jutottak. Az album producere Jacknife Lee volt, aki olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a U2, a Snow Patrol, a Green Day, a Kasabian vagy az Editors.

Bloc PartyAz első kimásolt szám a „The Prayer” volt, mely az együttes MySpace oldalán már 2006 novembere óta meghallgatható, s melynek videoklipjét egy ideig a Musik Television (MTV) is kiemelt gyakorisággal játszotta.

Számaik olyan világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő sorozatokban csendültek fel, mint a Narancsvidék (The O.C.) vagy a Grace Klinika (Grey’s Anathomy). Így a Bloc Party az évek folyamán elérte, hogy nevük és zenéjük már nem csak az európai füleknek cseng ismerősen, hanem az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Japánban is.

Tagok
Kele Okereke - ének/gitár
Russell Lissack - gitár
Gordon Moakes - basszusgitár
Matt Tong - dobok

Diszkográfia

Silant Alarm - 2005. február 14. / Vice Records

Silent Alarm Remixed - 2005. augusztus 29. / Vice Records

A Weekend in the City - 2007. február 5. / Vice Records

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!