Kicsit később érkeztünk, mint tegnap, mert eléggé fáradtak voltunk. Már a fesztiválbusznál feltűnt, hogy talán még többen lehetnek a Vekeri-tó partján, mint egy nappal ezelőtt. Végül is a második buszra felfértünk és elindultunk mi is. Említésre méltó, hogy a közlekedésben milyen rugalmassággal kezelték a szervezők az amúgy húsz percenként induló buszjáratok túlterheltségét: gyakorlatilag körforgásban, folyamatosan járnak a buszok.

A Hollywood Rose fellépését lekéstük, de a Kistehén Tánczenekar végét sikerült elérni. Nevükhöz híven sikerült a színpad előtti embereket megtáncoltatni. Ezzel párhuzamosan a Pepsi sátorban a debreceni illetőségű Frogshow, majd a Riddim Colony játszot. Előbbi grunge zenét játszik, voltak saját számok és feldolgozások is. Utóbbit most láttam először, de felüdülést jelentett a fúvóscentrikus, kicsit reggae-s zene.

A legtöbb időt ezen a napon a Zúzda színpad előtt töltöttem, ahol a Diktátor, a De Facto, a Wisdom, majd a Kalapács, Auróra és Akela, végül a Cadaveres zúzott nagyot. A japán lemezszerződést kötött Wisdom hozta a formáját, pörögtek a srácok és az angol szövegek ellenére a közönség hálásan énekelte azokat velük. Kalapácsék inkább az újabb számokra koncentráltak és a rövid játékidő is hozzájárult, hogy nagyon sok klasszikus gép számot hiányoltam. Az Akela koncertről csak jókat tudok elmondani. Nem mintha hatalmas rajongó lennék, de ezt a bulit az is élvezhette, aki nem ismeri őket. Fotós kollégám elmondása szerint a fotósárokban lévő biztonsági emberek is szakadtak a röhögéstől, annyi marhaság ömlött a srácokból… „Csönd! A f***t kornyikáltok bele, mikor beszélek!”

A fő esti csapásirányt a Quimby és a Bikini jelentette. Előbbi megdöntötte az eddigi nézőrekordot a nagyszínpad előtt, és bár főleg lassabb számokat játszottak, egy-egy tempósabb számnál egyszerre indult be a közönség. A Bikininél a hangzásra kaptam fel a fejem: ilyen tiszta, érthető, de közben kicsit tompa és távoli hangzást nem tudom, hogy sikerült összehozni. A szöveg minden szavát lehetett érteni, a szólógitár gyönyörűen szólt, de a ritmusgitár valahogy elveszett és hiányzott a számokból a sodrás, ami rockkoncert jelleget adhatott volna. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy nem. Főleg az újabb számokra mentek rá, míg ott voltam, de a végét már nem vártam meg.

Menet közben benéztünk még a Pepsi sátor retro party-jára Dévényi Tibi bácsihoz, de erről nem is írnék többet, ha feltétlenül nem muszáj…

Tehát teljes fordulaton pörög az EFOTT, az első napokban jelentkező kisebb szervezési malőrök kezdenek eltűnni. És bár egyik Indexes kolléga mindent lehúzott, azért állíthatom, ha valaki szereti a fesztiválokat, akkor nem csak a negatívumokat látja és az EFOTT-on jól érezheti magát!

fotók: HAtis