A IV. tábor után erősen kétséges volt, hogy lesz-e folytatás. Tulajdonképpen érthető, nem kis munka egy ilyen rendezvény megszervezése és lebonyolítása, a fanatikus táborlakók mégsem hagyták ennyiben, tavasszal kisebb tüntetés keretében „meg lett muszájolva” az V. Alhana tábor. Így utólag egyértelmű, hogy sikerült az eddigieket túlszárnyalni, tehát nagyon fel kell kötni majd a gatyát, ha jövőre (reméljük!) felül akarják múlni az ideit.

Pénteken egy kisebb baráti körrel Debrecenből indultunk kora reggel, ahol még jó idő volt. Reméltük, hogy marad ez végig, azonban a Mátra nem volt ilyen kegyes hozzánk. Délben léptük át a tábor bejáratát, ahol még se beléptetés, se szálláskulcsok nem voltak, ráadásul a felhők is gyülekeztek. Az előző tábort alkotó gyereksereg még csak akkor készült elhagyni a kempinget „vágtató” Ikarus buszukon. Párszor megrohamozott minket az eső, míg a beléptetés beindult, de túléltük és a meteorológia jó időt jósolt a hétvégére. A bizakodás nem volt hiábavaló.

Érdekes volt a félig-meddig becsületkasszás beléptetés, miután mindenkit beengedtek már, és a biztonságot hivatásos cég felügyelte, azért még aznap délután átnéztek mindenkit, hogy van-e karszalagja. A program kapásból két órás csúszással indult a Nightquest bandával, aminek a nevéből is kiderül, hogy egy  Nightwish tribute banda. Jutott még hasonszőrű zenekarokból arra a napra (Ladyi - Lordi tribute és Iron Maidnem is tiszteletét tette). Sajnos a katasztrófális hangosítás és az akkor még ázós-fázós idő miatt ezekből max. egy-egy számot csíptünk el. A tisztesség úgy kívánja, hogy itt előre bocsássam, hogy estére és az elkövetkezendő napokban a hangminőség professzionális szintre emelkedett. Mint utólag megtudtuk, egy teljesen új cuccal dolgoztak a srácok.

A délután során fellépett a Dilemma Complex death metál banda, mely többek közt a Kovbojok formáció tagjaival is büszkélkedik. A zenét elég jól nyomták, de a hangosítás még nem volt kellően belőve, így csak távolabbról szemléltük a halláskárosodást elkerülendő. A Gyöngyvér-t kíváncsian vártam, vajon mit alkotnak. Azt kell mondjam, egész szépen visszaadták a Lacrimosa névre hallgató legutóbbi albumuk számait (egyelőre még csak ezt az albumukat ismerem). A gót metálosok után a Karc nekem kimaradt, nem így az On The Rocks, ami a 80′-as, 90′-es évek klasszikus számaival hagyott nyomot bennem (pl. Bon Jovi, Bryan Adams…).

A Without Face komor, néhol gótikus, de progresszív muzsikája nem az én stílusom, eddig sose tettek rám mély benyomást, de most külön figyeltem rájuk, hiszen a tavaszi Tűzmadár bulin Pádár Nóri hangját szájtátva hallgattam. Kifejezetten tetszett, amit játszottak, lehet meg kéne hallgatnom a lemezeiket is… Az este első nagy tömegeket megmozdító bandája az Iron Maidnem volt. Egyik legendás számot tolták a másik után úgy, hogy becsukott szemmel akár a Maiden-t is a színpadra tudtam volna képzelni. Számokat itt nem sorolok, mert igazságtalanság lenne akármelyiket is kiemelni. Én is és a közönség többi tagja is elégedett volt a látottakkal és hallottakkal, főleg azután, hogy a hangzás is sokat javult a délutánihoz képest.

A tábor leginkább egy névvel lett beharangozva, mégpedig a svéd „katonametált” játszó Sabaton nevével. Hihetetlen show-t csináltak, vérprofi színpadi képpel és mozgással. Amúgy teljesen agyamentek, élvezték nagyon a fellépést, főként a basszer (Pär Sundström), mert miután sikeresen széttépte a húrokat a hangszerén, csak rohangált a színpadon és tapsoltatta a közönséget. Egyszer-kétszer felsültünk az énekeltetős részeknél, majd nagy meglepetésre a Primo Victoria számnál a közönség túlénekelte a srácokat, utána pedig kitörő skandálással örvendeztette meg a bandát. Külön élvezet lehet a színpadon, mikor hátba köpnek… Hogy miért mondom ezt? Az énekesnek (Joakim Brodén) az volt a szokása, hogy két vokál rész között vizet vett a szájába és megtámadta zenésztársait.

Jócskán éjfél után lépett a színpadra a Demonlord. A hosszú utazás és a fárasztó nap eléggé kikészítette a táborlakókat, szóval sokan elmentek aludni, de a kemény mag még maradt. Pár szám erejéig bírtam ébren, de épp elég volt ahhoz, hogy kijelentsem, a zenekar nem változott! Azt üzenem nekik, hogy irány külföld! A pirotechnika is előkerült már itt, sikerült is majdnem megsütniük fotózás közben, de erre még visszatérek…

A Keepers Of Jericho, Helloween tribute bandád sajnos már nem tudtam megvárni, pedig szerettem volna. Az ágyban szunyókáltam el egyik számukra…

Második nap (most majdnem azt írtam, hogy reggel… haha) ragyogó napsütésre ébredtünk. Az első jó néhány fellépőről lemaradtunk (Living Force, Diablura, Zuzu Petals), de a Kovbojokra mindenki ott volt, elvégre már napok óta készültünk rá. Volt nézősereg és sokan kívülről fújták a szöveget. Vártuk, hogy feldobnak egy kukát a színpadra és elkezdenek rajta játszani, de nem. Normális bandát kreáltak és úgy léptek fel. A tömény marhaságok idézésétől most inkább eltekintenék (lsd. YouTube), de egy mondat nagyon jól jellemzi a fellépést a visszatapsolásnál: „jönnénk mi vissza de hát nincs több számunk”

Az Alhana előtt még a Cross Borns és a Sacra Arcana érdekelt jobban. Előbbiről régen nem voltam túl jó véleménnyel, de egyre több bulijukon vélem úgy, hogy igen, haladnak, fejlődnek, és jobb lesz. Jövőre talán már kifejezetten élvezni fogom. A Sacra Arcanát csak nemrég ismerem, de ez a „bormetálos” stílus nagyon bejön, a hegedű pedig sokat dob a produkciójukon.

Az este fő attrakciója az Alhana volt: nagyon készültek, másfél órát szereltek, hangoltak (megjegyzem, hogy ez talán kicsit túlzás volt). Rögzítésre is készültek, de utólag már nem tudom, mennyire lehet ebből DVD. Hogy, miért, az nemsoká kiderül. A kezdés minden téren elég haloványra sikerült, mert mint mindig, Zsizsunak kell jó pár szám, míg belejön, elmúlik a hangjából a remegés. Utána viszont egyszerűen rabul ejt. Ettől függetlenül nem kedvezett szegényeknek semmi: a szél szembe fújt és remegő újakkal játszani nem lehet könnyű (főleg Ágira (szinti) gondolok itt, aki vacogva küzdötte végig a bulit). A ritmusszekció nagyon pontosan és szépen játszott, a gitárosok viszont ezalkalommal nem voltak annyira toppon, sokszor melléjátszottak. Nyilvánvaló volt, hogy a tábor szervezése nem kedvezett a felkészülésnek, tudnak ők ennél sokkal jobban is!

Volt pirotechnika is, de bár ne lett volna… Nem akarom bő lére ereszteni, de a lényeg, hogy a pirotechnikus nem dicsekedhetett a józanság erényével, majdnem sikerült felgyújtani a színpadot. Később derült ki, hogy az illetőt a rendőrök elvitték. Hat kontroll láda ment tönkre, a fénykábelek elégtek. Sajnos ez gallyra vágta a másnapra tervezett lángokat és szikrákat is. Szegény Alhanáék elég savanyú képpel hagyták el a színpadot még a közönség hatalmas bíztatása ellenére is. A következő fellépésekhez kárpótló sikert kívánok nekik, mert megérdemlik!

Szerintem a The Moon And The Nightspirit nem lett eléggé bereklámozva, mégis rengetegen voltak, mikor kiderült, hogy az andalító, misztikus zenét tűzzsonglőrök kísérik. Hatalmas elismerés jár mind a társulatnak, mind a zenekarnak a pontos, összehangolt és varázslatos produkcióért. A képek mesélnek. Játszott még éjjel a Solar Eclipse, de ekkor én már aludtam.

Utolsó napra beköszöntött a nyár, így az első fellépőt, a Double Magic Tom-ot már rekkenő hőségben ücsörögve csodálhattuk meg. Az előző évek tapasztalt közönsége tudta már, hogy érdemes felkelni és meghallgatni a főleg Steve Vai és Hendrix számokra építő duó attrakcióját. Elhangzott a nagy példaképek művein kívül Ifj. Katona Tamás saját blues band-jének néhány száma is. A tetszésnyilvánítás különleges formája volt, hogy néhányan szó szerint nem engedték le őket a színpadról. A nap még jócskán tartogatott fantasztikus hangulatú bulikat, mint a Sick Stars, a Carnia, a Disco Express és még sorolhatnám. A Carnia elbűvölő énekesnője csak úgy vonzotta a férfi nézők tekintetét, meg is telt bámészkodó emberekkel a színpad előtti tér. Volt még idő közben Sonata Replika, ami - a nevéből kitalálható - egy Sonata Arctica tribute csapat. Nagyon jól tolták, de a vokálnak lenne még mit fejlődnie, mert bár hallatszik, hogy Bonyár Attila énekében ott a tehetség, azért még nem az igazi. Hajrá! A Disco Express-es srácoknak sikerül meglepniük, még úgy is, hogy tudtam, mire számítsak. A hellokitty-s gitár, a rózsaszín naci mind-mind érdekes látványt nyújtott, a hangulat alapját is megadta. Az Avatar zenekar mozgatott még meg elég sok embert, aminek a fellépéséből nem sokat láttam, de amíg ott jártam, hatalmas buli és igen igényes metál fogadott.

 A Wendigo-nak igen hálás feladat volt a TÝR előtt fellépni. Hozták a formájukat a beskatulyázhatatlan stílusú zenéjükkel. A sikert és a felhevült hangulatot mi sem jellemzi jobban, mint, hogy Bátky-Valentin Zoli énekes a színpadról is lejött a közönséggel énekelni.

Északról érkezett hozzánk a TÝR zenekar, mely tavaly novemberben járt utoljára országunkban az Amon Amarth élőzenekaraként. Nem ismertem őket, de teljesen a földbe döngölt, amit láttam és hallottam - miközben a fotósárokban rohangáltam, csak lestem a profi előadást. És azt hiszem, most irány a bolt, beszerzem első TÝR lemezemet. A srácok nem aprózták el, másnap már a budapesti Rocktogonban koncerteztek.

 A nap vesztese a Tűzmadár volt, hiszen jócskán elmúlt éjfél, mire el tudták kezdeni, az eredetileg tízre tervezett bulit és a betervezett pirotechnika is elmaradt a már említett okokból. Na de annyira nem kell sajnálni őket, a közönség kitett magáért. Rajongóként magam is csüngtem az első sor korlátján és üvöltöttem a szöveget. A műsor változott, ugyanis kész vannak az új számok, a Néró és az Élünk még immár a műsor elején szerepelt és a gerincet az új nóták adták. Volt lehetőségünk nap közben belehallgatni az anyagba (ami Fények néven július 16-án kerül a boltok polcaira) Schrott Peti jóvoltából. Nyugodtan merem kijelenteni, hatalmasat alkottak, kíváncsian várom!

Nagyon elfáradtunk, de még nem volt vége. A Villanytehén alatt főleg regenerálódtam, de azért belehallgattam. Sokat nem tudok róluk mesélni, de úgy tűnt, a hangulat a kései órákhoz képest elég jó volt. És amiért érdemes volt fennmaradni: Alhana akusztikus hajnalig. A banda kiült, a kordont elbontották, a közönség körbeülte őket és megkezdődött a táborzáró, hátborzongatóan szép és bájos chill out. Arra ébredtem valamikor reggel, hogy a Kovbojok zenéjét hallom. Kollégám elmesélése szerint reggel hat körül adták fel Alhanáék és egy hirtelen ötlettől vezérelve kirángatták a Kovbojokat sátrukból és letették őket a színpadra: „Játszatok!”.

Ekkor már sokan bontották a sátrukat, néhányan még próbálkoztak a büfével sikertelenül:

• Bármi ehető van még?
• Nincs, esetleg kávé.
• Eh. Akkor adj egy Pepsi Chino-t!
• Kínzod magad?

Összességében a remek fellépők, a jó társaság, a meleg ebéd, a 180 Ft-os sör, a jó hangosítás mind-mind a szervezők munkáját dicséri. Köszönjük nekik! És ha van rá mód, szeretnénk a haverokkal jövőre is menni! (Igen, ez célzás!)