A Sziget idén is kipipálva. Nagy, drága, koszos, nincs meleg víz, de legalább esik sokat az eső, viszont ettől függetlenül szeretjük. Tudom, hogy ez egy zenemagazin, ahol főként zenéről szeretnétek olvasni, de a Sziget fő varázsát szerintem épp az adja, hogy legalább annyira szól a nem-koncertekről, mint a koncertekről. Napokat lehet tengni-lengni a civil utcában, le lehet dekkolni a Vurstli színpadnál bűvészeket nézni, és folyton a legkülönfélébb jelmezbe öltözött mutatványosok róják az utcákat, amik megadják a “Sziget-fílinget”, és bűn lenne őket nem megemlíteni.

Élet a Szigeten

Más fesztiválokkal ellentétben az a jó a Szigetben, hogy mindig történik valami. Nem lehet úgy A pontról B ponthoz jutni, hogy közben ne látnánk valami teljesen szürreálisat. Főleg akkor, ha olyan helyen sátrazol, hogy az A-ból B-be vezető út gyakran a Vurstli színpad elött vezet el. Nem tudom ti hogy vagytok vele, én imádtam kiskoromban a cirkuszt, és a Vurstli előtti placcon tisztára gyereknek éreztem magam. Mögöttem egy hatalmas vas szerkezet, valaki 4 méter magasan teker egy biciklit, alatta egy durván steampunk teherautó, a hátulján egy fém hallal. Mellettem két antropomorf trombita veszekszik egymással, elöttem mindenféle izéket dobálnak a levegőbe, és el is kapják, a színpadon egy nő úgy mászik két szalagon, mintha antigravitációs térben lenne, én meg kuncogok, mint egy hat éves.

Épp hogy átverekedem magam a tömegen, egy hatalmas csontváz hajol le, hogy jól a szemembe nézzen, de már tovább is löki pár kifestett zenész, nehogy elüsse őket a karaván, ahol hölgyek illegetik magukat. Koncerteket bárhol kaphat az ember, de ilyen hangulattal és nyüzsgéssel máshol nem nagyon találkozhat, az biztos.

Ami nagyon szembetűnő volt, hogy a Sziget idén sokkal kultúráltabb lett. A vécék többségébe még este is be lehetett menni, de ami még durvább, nem akartak minden második sarkon letarhálni. Az egész Sziget alatt egyetlen egy arc kért a sörömből, meg páran tüzet szerettek volna, és kész. Mondjuk ez lehet, hogy azért van, mert akik tarhálnának, azok már be sem jutottak, mivel vészesen drágák voltak a jegyek.

Civil utca

Ha idén nem tetted, jövőre mindenképp szánj rá legalább két délelöttöt, hogy legalább a felét bejárd, igazán megéri. Egy halom önkéntes szervezet veti itt meg magát, hogy segítséget nyújtson, ha gondjaink vannak az alkohollal, vagy más drogokkal, ingyenes HIV szűrést is végeznek, az ország számos nagy intézménye, mint példáuk a Vám- és Pénzügyőrség vagy a rendőrség is jelen van, és teljesen jó arcok. Tovább menve kb. ezerötszáz-féle önismereti tesztet lehet kitölteni, de ami a legjobb, mindenhol adnak valami ajándékot. Lehet ez gyümölcs, plomba, vízipisztoly, cédé, könyv, prospektus, rabok által készített seprűcske… két óra alatt úgy néz ki az ember, mint egy kiadós soppingolás után, tele szatyrokkal.

Koncertek a Szigeten

Nem húzlak titeket tovább, jöjjön egy pár koncertbeszámoló. Tőlem főképp terpeszben állós, rövidgatyás súlyosságokra számíthattok. Tudni kell rólam, hogy régen kijelentettem, hogy “nincsenek jó magyar zenekarok”, ezt most azzal kibővítem, hogy “de azért akadnak kivételek”, szóval, hogy egész pontos legyek, tőlem főképp terpeszben állós, rövidgatyás, magyar súlyosságokra számíthattok. De persze nem csak.

Viszont elötte egy kis eszmefuttatás. Egyrészt öröm volt látni, hogy kis hazánkba is kezdenek betörni a mosh elemek, egyre több zenekar kér circlepitet, vagy wall of deatht, a közönség nyomja a windmilleket, viszont velük szemben az emberek többsége ezzel nem tud mit kezdeni. A pogót még csakcsak megszokták, de vicces volt nézni a rémült tekintetet, hogy most mégis mi legyen azzal, aki elötte áll és a földet püföli, meg pörgőrúg a semmibe. Szinte látszott a homokóra a fejük fölött, hogy most őt illik e megütni, mert hogy szegényem pogózni szeretne, vagy inkább ne nyúljanak hozzá? Ez még a jobbik eset. Viszont nemegyszer láttam olyat is, hogy csak úgy heccből 140 centis kislányok között kezdték el aprítani egymást az arcok, ami viszont már csúnya dolog.

Ennek az egésznek az lenne a lényege, hogy figyeljünk egymásra. Ideje hozzászokni, hogy bizonyos koncerteken nem célszerű elöl maradni, viszont addig nem tart semeddig odaszólni a 35 kilós lurkónak, hogy “figyelj fiam, lehet, hogy jobb lenne, ha elhúznál innen még az első szám elött, mert különben be leszel darálva”.

És most a koncertek, tényleg.

Zúzda színpad

Örömmel tapasztaltam, hogy sok esetben tömve volt a Zúzda színpad elötti tér. Annak ellenére, hogy olyan helyen van, ahova véletlenül nem tévednek az emberek. Sőt, igenis erős elhatározás kell, hogy a sáron átdagonyázzunk.

Nuke: Őket nem ismertem korábban, de úgy voltam vele, hogy aminek a myspace url-je “postindustrialmotorcore”, azt látnom kell, és bizony jól tettem. Az industriálból örököltek némi monotonitást, ezt megcsapták core-os zúzással, néhol tiszta, néhol ordítós énekkel, és fejbólogatással. Állat volt.

Wackor: Kedvenc nyugtatóim ismét hozták a formájukat. Na, nehogy azt higyje bárki, hogy valami chillout dologról van szó, súlyos gitárok, rekedtes ének, némi dallammal, és legyél bármennyire ideges, végigtombolsz két számot, és már semmi bajod.

Solution: A sok hörgés meg ordítás között jól esett némi tiszta férfi éneket hallani. Plusz, egy szám erejéig még sztárvendége is volt a bandának, a Subscribe-os Bálint is énekelt egy picit. Szerintem véletlen egybeesés, hogy a nézők hirtelen sokkal többen lettek, mert a Zúzdát az utcáról nem nagyon lehetett hallani, de lehet, hogy valami titkos telepatikus képessége van az úriembernek, ami odavonzotta a tömeget. Mindenesetre a koncert nagyon zsír volt.

The Idoru: Nem titkoltan az egyik kedvenc hazai zenekarom, és nagyon izgultam, mivel a Hegyalja fesztiválon csúnyán el volt rontva a hangosítás, de itt szerencsére rendben volt. Olyan zene ez, mintha egy hatalmas propeller lenne alattam, és a levegőben tartana, néha feldobna, néha a zene ütemére rázna, néha majdnem leejtene, de mégis végig lebegnék. Plusz, ha ez még nem lenne elég, szemtanúi lehettünk az elszabadult backstage-girl-ek támadásának. A koncert végeztével hátulról pár hölgyemény a színpadra szakadt, hogy ott ugráljon, és a mikrofonnal játsszon. Mondhatom, eszményi volt, de cserébe kaptunk még két ráadás számot.

Mangod Inc.: Ők voltak számomra a Sziget meglepetészenekara. Hallottam már róluk korábban is, de nem annyit, amennyit kellett volna. Csak álltunk pislogva, hogy az énekesnek milyen durva hangja van. Az egyik haverom hirtelen felindulásból vett is cédét, nekem sajna akkor már nem volt annyi pénzem.

Hammerworld színpad

Kb. minden koncert elött görcsben volt a gyomrom, hogy “könyörgöm, csak most ne rontsák el már megint a hangosítást”. A legtöbb banda katasztrofálisan szólt szerintem. Az még a jobbik eset, amikor csak túl hangos az egész, és a fülemben mászó hangyákon kívül mást nem hallok, mert ha befogtam a füleim, akkor minden jó lett. Igaz, roppant hülyén mutathattam egy koncerten befogott fülekkel. Viszont volt egy pár, ami menthetetlenül el volt szúrva. Nem vagyok egy hangosító mágus, de azt ne mondja nekem senki, hogy a sörözgető, beszélgető hangosítóknak nem tűnt fel, hogy ortó gányul szól minden, ha nekem feltűnt a keverőpult elött állva.

Soulfly: Bár nagyon gyúrtam a Soulfly koncertre, és igazán szerettem volna jót írni róla, nem tudok. Egyszerűen langyi volt. Amikor végre játszottak egy számot, az nagyon állat volt, de könyörgöm, nem azért megy az ember egy Soulfly koncertre, hogy dobolgassanak meg dzsemmelgessenek a színpadon. Csomószor volt olyan, hogy csak álltam ott, és nézelődtem jobbra-balra, hogy mi lesz most már, unatkozom. Az első három sornak biztos jól jött, hogy volt egy kis pihi, de a maradék 200 közben elaludt.

Neck Sprain: Sajnálatos okok miatt Magyarország első számú gyantaszűz zenekara csak egy bő fél órás koncerttel örvendeztetett meg minket, így a szokásos poénkodás a közönséggel elmaradt. Persze a számaik ettől függetlenül zsírak, de a koncertélményből jelentősen visszavett, hogy csak játszottak. De azért szeretjük őket.

Superbutt: A Sziget egyik legjobb koncertjét a Superbutt csinálta, 10/10, eszményi. Nem nagyon van olyan, hogy a koncert elött, amíg a színpadon pakolásznak, Drumcorpsot nyomatnak a népnek, hogy megalapozzák a hangulatot. Hatalmas köszönet annak, aki ezt elkövette. Ezek után a Superbutt hab volt a tortán, ehe. Az első pár szám alatt csináltattak egy wall of deatht meg egy circlepitet velünk, minek köszönhetően egyrészt baromi jól mulattunk, másrészt középen egész tágas hely lett, aki nem bírta a gyűrődést, az arrébb menekült. Ez azért jó, mert utána kényelmesen lehetett csapkolódni, nem álltunk úgy, mint a heringek, és nem kellett attól félni, hogy valami 12évest leütünk. Akit meg mégis megcsaptunk, az nem bánta. Emellett a koncert is nagyjából jól szólt, bár egy kicsit túl hangos volt, de ez legyen a legnagyobb bajom. Durván mélyre hangolt gitárok, a szöveget mindenki ordította, le a kalappal a közönség és a zenekar elött is.

Napalm Death: Őket sem hallgattam korábban, de mivel mégiscsak egy legendáról van szó, hát elmentem, beálltam középre, elindult a koncert, leesett az állam, és olyan “te jó ég” kifejezés ült az arcomra, ami az utolsó szám végéig ott is maradt. Ők nem lacafacáztak, feljöttek, és tólták neki. Durván. Bár nem vagyok a stílus rajongója, de ez rettentő nagy élmény volt. 10/10

Nagyszínpad

A nagyszínpad idén remekül szólt. Ha azt az első napos kis áramszünetecskét nem számoljuk, akkor le a kalappal, ahányszor arra jártam, mindig meglepődtem, hogy milyen szép a hangzás. Plusz a hátsó keverőpult mellé még raktak egy halom hangfalat, így a hátul állók is hallhatták a koncertet. Szóval egy nagy pirospont a nagyszínpados hangosítóknak.

Pink: Uncsi volt. Ennyi. Reméltem, hogy nagy show lesz, de nem, 4 szám után leléptem, mert semmi sem történt. El is voltam miatta szontyolodva rendesen.

Nine Inch Nails: A Sziget harmadik 10/10-es koncertjét a NIN csinálta. Sokan azt mondták, hogy lagymatag volt, amiben végülis igazuk is van, tényleg nem daráltak végig. Sőt, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy a Hapiness in Slaveryt sem játszották, de ennek ellenére frenetikus volt. Jobb oldalt elöl-fele voltam, rekedtre ordítottam magam, és iszonyatmód élveztem. Teljesen hazavágott, ahogy a feszültséget hagyták gyülemleni, majd egy félig elfojtott ordításba belesűrítve kiadták. Emellé még a Sziget legdurvább színpadi képe társult, a hatalmas, lelógó kivetítővel. Akik napijegyesek voltak, a NIN miatt megérte perkálniuk.

A Sziget sötét oldala

Álszentség lenne tőlem, ha csak a jó dolgokról beszélnék, hisz volt rossz is bőven. Amiről a szervezők nem tehetnek, az az eső, ami vagy három napig szakadt. Amiről viszont már tehetnek a szervezők, hogy a rengeteg kis, hirtelen keletkezett tavacskával nem csináltak semmit. Napokig agyrém volt a Szigeten közlekedni, mert mindent víz borított.

A másik rémes dolog a nagyszínpad melletti fém burkolat volt. Nem tudom mi bajuk volt a már megszokott, műanyag járólapokkal, de ez a fém izé rémes. Nappal visszaverte a meleget, de ami a nagyobb baj, hogy a műanyag járólap és a fém között jókora szintkülönbség volt. Kíváncsi vagyok rá, hogy hányan törték össze magukat rajta. Remélem ez jövőre már nem lesz.

Ami a legzavaróbb volt, az pedig a meleg víz hiánya. Eszményi, hogy ilyenen próbáltak spórolni. Finoman szólva nem segítette a szigetlakók tisztálkodását, hogy olyan hideg víz jött a zuhanyzóban, hogy magamban zokogtam, amikor alá álltam, és nem oldotta a tusfürdőmet. Voltak, akik ugattak. Mármint, szó szerint ugattak és vonyítottak a zuhany alatt. Csak azt tudnám, hogy ennyire hideg vizet honnan tudtak szerezni. Nálam a csapból például sokkal melegebb jön.

Összegzés

Szép volt, jó volt, de ez inkább a társaságnak köszönhető. Programok szempontjából volt már ennél jobb Szigetem is.

Szabi

---

Hát igen! Már megint élvezkedhetett mindenki egy hétig a sziget 15. évfordulóján a koncerthelyekben. Remélem ezek az élmények is megmaradtak, nem csak az, hogy kiben milyen színű és állagú termék fordult meg bizonyos alkohol elfogyasztása után. Még mielőtt belevágnék a közepébe, elmondanám, hogy ez nem egy teljes átkaroló beszámoló, inkább egy kisebb összefoglaló néhány koncertről, amiket idén nagyon vártam.Az első ilyen zenekar a Wackor Trio volt, a Zúzda színpadon. Meglepetten tapasztaltam először, hogy csak a zúzda jutott nekik, pedig ők azért igazán megérdemelték volna azt, hogy Hammer sátorban nyúzzák le a bőrt a testünkről! Többé-kevésbé leginkább az új számok voltak azok, amik kifejezetten megmaradt a fejemben a koncertről és az, hogy ezek a bizonyos új számok gyilkosra sikeredtek. Remélem nem csak a helyzeti hangulatomból adódóan, éreztem ezt, hanem valóban jó szerzeményeket hallhattunk a színpad előtt. A koncert egyébként marha jó volt, végig taroltak a srácok. Egy kisebb dob balesetet leszámítva minden jól ment szerintem, és az a kevés ember, aki látta őket elégedetten távozott.Az második nap már sokkal inkább nekem kedvezett zeneileg a Sziget, hiszen 5 órakór a HammerWorld sátorban megkezdte a cséphadaró metál játszását a Cadaveres gárda. Mondhatni mészároltak a srácok! Sajna ahogy az lenni szokott egy fesztiválon, ilyenkor a hangulat a nézőtérről mindig a fő zenekarokra mérséklődik. Ez észrevehető volt a Sziget majdnem minden koncertjén is. A fellépés egyébként ugyan úgy folyt, mint idáig minden maradványok koncerten. Tömegmészárlás a színpadon. Mintha egy atombomba robbant volna. Ha jól emlékszem a Soul Of A New Breed cd kötelező szerzeményei végig megszólaltak illetve 1-2 CDT. Szám. A Castaway-ra határozottan emlékszem, a másikat akkor sem tudnám megmondani, hogy ha halálra vernének egy lapáttal. Régvolt, sok volt a sör is, ki emlékszik már apróságokra.A legnagyobb tömeget megmozgató koncert a „Kulturális sátorban” a Soulfly jelentette idén. Cavalera és bandájáról tényleg elmondhatjuk, hogy hazajárnak magyarhonba, mert szinte minden évben megtekinthető egy Soulfly koncert. Bármennyire is meglepő, nekem ez volt az első, hogy láthattam őket élőben. Kicsit szégyelltem is magamat a mulasztásaim miatt, de igyekeztem lelkiismeretes rajongó lenni és végigüvölteni a koncertet. Amiről el kell, hogy mondjam tökéletes volt, a zenekar és a közönség részéről egyaránt. Mindent megkaptunk, amit csak akartunk. A Babylon-tól a Back To The Primitive-en át az Ektomorf-os Zotyával duettben előadott Roots Bloody Roots-ig minden fullos volt. Egyetlen dolgot leszámítva,a hangzást. Mondhatnám igen pocsék hangosítás fogadott minket. Én valahol a pogó rész előtt álltam és nagyon kellett küzdenem avval, hogy meghalljam Cavalera gitárját. Oké h csak ritmus gitár, de azért lehetett volna még dolgozni egy kicsit a Sound-on. Ezt leszámítva marha állat volt az előadás, ami valamivel több, mint másfél órásra rúgott.Egy kisebb pihi után (néhány sör elfogyasztásával egybefoglalva) összeszedtem magamat a teljes extázisból, hogy megnézzem még az Ektomorf-ot levezetésképpen. Mázlisták idén már másodszorra is elcsíphették a zenekart. Kicsit féltem, hogy a Soulfly után lépnek fel, talán nagyobb lett volna az érdeklődés irántuk, ha elő zenekarként kezdenek és nem a fő műsor után. A Sátor talán 1/3-a látta a koncertet, amiről elmondhatjuk nem volt rossz. Igyekeztek a srácok amennyire lehetett egy ekkora eposz után megtartani a hangulatot. Köszönettel tartozunk nekik, hogy végre nem hanyagolják el a hazai csápolókat sem. Remélem nem csak egyszeri alkalom volt és jövőre is, hazanéznek a srácok, mert kíváncsi vagyok, ha főbandaként lépnek fel. Tuti királyság!A Wall Of Sleep egyik kedvenc stílusom hazai képviselői közé tartozik, ezért igen vártam a koncertet idén is, csak úgy, mint tavaly. A Közönség „tömege” meghaladhatta a 20 főt is, így hát mondhatjuk azt is, hogy „telt ház előtt” lépett fel a WOS. Hihetetlen hogy ilyen zenekarok iránt milyen kicsi az érdeklődés. Sajnáltam is őket, mert látszott a zenekaron, hogy élvezik ők amit csinálnak és nem erőltetésből nyomulnak a színpadon, de kicsiny hazánkban, kicsiny érdeklődést mutat a metál társadalom a Doom iránt. Ez van. Ami szinte az első pillanatban feltűnt, a döbbenetesen királyhangzás, ami belevasalt minket a padlóba. Kiemelném a On Pain Of Birth című szerzeményt, amire már 3 ember is elkezdett ugrálni és közülük ketten talán a szöveget is énekelgették. Egy vicc, hogy ennyire jó zene és koncert ellenére alig érdekelt valakit a WOS. Pedig marha jó volt. Aki esetleg megnézné a zenekart, Szeptember 22 -én a Kultiplexben elcsípheti őket 3. lemezbemutató koncertjükön.Hétfőn hanyagolnom kellett a nemzetközi kurális sátort (Hammerworld), hogy máshol éljem ki a zene iránti éhségemet, mert bizony nem kisebb név látogatott meg minket, mint a los angelesi Tool. Ez volt az a nap, amikor aludni nem tudtam otthon annyira izgultam, hogy minden jól mennyen. A harmadik sorig törtem előre magamat, hogy élvezhessem a Művészi metált (igazából az első sorban szerettem volna pozíciót találni magamnak, de oda már nem jutottam el). Kisebb késést övezve valamikor fél tíz után megdörrent a Jambi nyitóriffe amitől a közönség hangos üvöltésbe kezdett és engedték magukat, hogy úrrá legyen rajtuk a katarzis. Nem is tudom, mit mondhatnék…. „Tool” jó volt ahhoz h igaz legyen. Meg „Tool” rövid. Még igazán fel sem eszméltünk a kezdő szám után máris elért minket a két ráadás, a Lateralus és a Vicarious. Sipp-supp vége is volt mindennek, beleértve magamat is, fel sem fogtam, hogy most mi is történhetett velem másfél óra alatt. Totális átszellemülés a zenével. És bárki bármit mondhat, hogy milyen rossz volt a hangzás, vagy hogy milyen égő, hogy pont nálunk fagyott le a kivetítő, ez volt az idei sziget egyik legjobb koncertje. Aki ott volt átérezte a zenéből áradó erőt.Nekem itt be is fejeződött a koncertkörutam. Jó volt, rövid volt. Remélem jövőre azért valamivel erősebb lesz a felhozatal (még több metált!), de azt hiszem, megköszönhetjük a szervezőknek azt, hogy ismét megkaptuk az 1 hét muzikális infúziónkat, ami remélem kitart nyár végéig.KarloVégezetül néhány fotó. Ha ez sem lenne elég, tekintsd meg galériánkat!