2007.08.15. | 15:08
Aki nem ismerne még titeket, annak mutasd be röviden a bandát, légyszíves! 1999-ben alakultunk, egy pár demo és tagcsere után a jelenlegi felállás négy éve van együtt, kivéve Zsoltit, a billentyűst, aki idén csatlakozott a bandához, mint hatodik.:) Most jelent meg tehát a Fények. Az első visszajelzések milyenek? Nem akarom elkiabálni, de szerencsére eddig csak jók! Nagyon bíztunk és hittünk ebben az albumban már a készítés és a stúdió munkák alatt is, és úgy tűnik, elég sokak elvárásának megfelel.
Igen, úgy volt hogy májusban jelenünk meg, de a kiadó érthető okokból későbbre ajánlotta, és hát valljuk be, nem is lettünk készen addigra az anyaggal. Mind az előző korongot, mind a mostanit nagyon ütős anyagnak tartom, mégis nagyban különböznek. Minek köszönhető a változás? Tudatosan indultatok kicsit új irányba? Tudatosságról nem beszélnék, inkább az lehet a dologban, hogy az előző lemez még a régi felállásokkal íródott, ez a felállás csak feljátszotta a dalokat egy kis saját ízt belevarázsolva. A Fények című album abszolút közös alkotómunka eredménye, így igazából ez a Tűzmadár saját stílusa. Jelentős szerephez jutottak a billentyűk is. Horváth Zsoltival mióta zenéltek együtt és miért éreztétek szükségét a plusz hangszernek? Nem éreztük szükségét, csak kipróbáltuk a közös munkát Zsoltival és nagyon megtetszett a világa, a játéka. Neki is tetszett a mutatvány, így nem láttuk akadályát a jövőbeni közösködésnek.:) Ezek a számok komolyabb témájúak, néhol komorabbak, mint a régiek. A szövegek hogyan születtek és mi ihlette őket? A szövegek nálunk általában egy kész ötletre és dallamra íródnak. Az hogy miről szól a szám, azt nagyrészt a (zenei) téma és a dallam hangulata adja meg. Hogy mi ihlette őket? Általában amiről szólnak.:P
Nyilván érvényesülnek különböző zenei hatások nálunk is, de nem írnék konkrét bandákat, mert csak egy töredékét tudnám leírni azoknak, akik az egész bandára vagy minden tagra külön-külön “hatottak”. A stúdiómunka hogy és hol folyt? Kész ötletekkel vonultatok be, vagy röptében születtek a dolgok? Kész ötletek voltak, bár volt olyan szám, amiből nem tudtuk, mi alakul ki a végére.:) A dobfelvétel a Denevérben zajlott, a többi felvétel a Flameborn stúdióban készült. A mastering újfent a Denevérben. Ezúton is köszi Töfinek érte!:) A lemezen két szám angol verziója is megtalálható. Miért pont erre a kettőre esett a választás? Szerintem két olyan dal, ami magában rejti a stílusjegyeinket, mégis megmutatnak mindenkiből a legtöbbet. Külföldön milyen céljaitok, netalán eredményeitek vannak? Készültök az említett két dalon kívül valamivel? A közeljövőben küldjük ki a kiadóknak az angol promóciós anyagot. Reméljük a legjobbakat.:) Az előző lemez egy számára készült egy jó kis klipp, ami szerepel multimédiaként a mostani korongon is. Lesz valamelyik új számra is? Klippet először a lassú nótára, a Mindig-re szeretnénk készíteni. Egyelőre csak gondolkodunk, de reméljük, hamarosan belevágunk egy jó stábbal.
www.tuzmadar.hu - hallgass bele az új albumba és találkozzunk augusztus 24-én, az anti parádé fesztiválon a Kék Yuk-ban!!! Ott a helye minden jó fej embernek!:) Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, sok sikert kívánok! Köszönjük szépen a lehetőséget, üdv! Kapcsolódó cikkekTag felhő
Interjúk
album
Sziget
zene
new
zenekar
fesztivál
2009
hardcore
Hírek
Pinceszínház
rock
budapest
punk
Magyarország
koncert
music
heavy
gitár
Programajánlók
Pecsa
magyar
Videók
youtube
avalon club
lemez
death
death metal
progresszív
videó
Reflektor
news
Gyöngyvér
2008.
Koncertbeszámolók
metál
metalcore
Lemezajánlók
black metal
új
A38
Avalon
|

Már rég készültetek ezzel az új anyaggal, mégis csak július közepén látta meg a napvilágot. Mi ennek az oka?
