A német Rock Hard magazin 2005-ben az „év legjobb német death metal” anyagának kiáltotta ki a stuttgarti ötös Torture Pit című nagylemezét. Hogy önmagában ez mekkora rang, döntse el mindenki saját maga. Tény, az énekes Thomas által vezetett banda öt év alatt négy nagylemezt is kiadott, s bár komolyabb nemzetközi visszhangot egyik sem váltott ki, a neten fellelhető kritikák és mp3-ak alapján egyáltalán nem tűnik rossznak a dolog. A csapat aktuális anyaga címében az AC/DC klasszikusára játszik rá.

A vérlázítóan minimalista borító mögé rejtett korong (Havancsák Gyula szerintem agyvérzést kapna, ha meglátná) 11 új death nótát rejt, méghozzá a tűrhetően igényesebb fajtából. Nekem egy kicsit a Six Feet Under-féle bunkó, tét nélküli, tömör vonal ugrott be az első pár hallgatás után. Középtempók uralják a korongot, szó sincs eszeveszett száguldásról vagy komplex témákról. Ha két összetevőt kellene kiemelnem az album kapcsán, valószínűleg a meglepően technikás szólókat, és Thomas „énekét” említeném. Utóbbi valahonnan gyomorból bugyborékolva szabadul el, és torokban még tovább deformálódik, mire a szabad levegőre jut… Ritka gusztustalan, de a muzsikához remekül passzol.

A hangzás is jól sikerült.

Jár a lemezhez egy bónusz diszk is, melyen ismert rock és metál bandák egy-egy dalának a Debauchery által elkövetett feldolgozása található. Ha frissíteni szeretnétek a durva zenékből álló gyűjteményeteket, plusz kíváncsiak vagytok rá, hogyan szólhat hörögve előadva az I Can’t Dance (Genesis) vagy az 8 Days a Week (Beatles), akkor szerezzétek be a cuccot.