Végre ezt is megéltük! Megjelent az új Down. Nem mondhatnám, hogy elkapkodták Phil-ék a folytatást, de legalább most csak 5 évet kellett várnunk és nem 7-et, ahogy az a Nola és a Buslte In Your Hedgerow közötti időre gondolok. Amikor a boltban megvettem a korongot és hazavittem meghallgatni, az járt a fejemben, hogy érdemes lett volna mégiscsak kivárni azt a 7 évet. De! Azóta elég sok víz folyt le a Dunán és volt időm rendesen átvizsgálni, mit is hoztak össze a mocsári srácok.

Amióta a Pantera feloszlott ez egyetlen örömet számomra a tagok projectjei jelentették. Volt közöttük jó (Rebel Meets Rebel - Dimebagéktől) meg persze rossz is (Superjoint Ritual - Philtől), lényeg az-az volt, hogy mind között a legkiemelkedőbb és leginkább várt korong a Down 3-as lemeze. Nem is csoda, hisz olyan arcok játszanak benne, akik valahogy mind példaképpé nőtték ki magukat a szememben. Tehát 5 év. Ennyi kellett ahhoz, hogy Phil össze tudja szedni magát Dimebag halála óta, hogy kiénekelhesse magát egy abszolút mocskos Doom/sludge szörnyeteggel a háta mögött.

Az egyetlen bajom a mostani cumóval az volt, hogy kicsit egybefolytak a dalok első hallgatásra. Nem tudtam megkülönböztetni, hogy most melyik számot is hallgatom. Ez leginkább a N.o.d./I Scream duónak köszönhető. Kicsit egyhangúnak tűntek, de csak szokni kellett, így most már elképzelni sem tudnám az Over The Under-t nélkülük. Az abszolút győztes egy ultra kocsma blues szám lett nevezetesen a Never Try. Hihetetlenül királyul énekel Anselmo ebben a dalban. Ezt már régebben is tudtam, hogy iszonyat torka van a srácnak, csak nem volt alkalma kihasználni.

A többiekről sem szabad elfeledkezni. Itt van rögtön Jimmy Bower aki állatul kalapál végig a lemezen. Pepper is hozza a jobbnál jobb riffeket (szerencsére jobban, mint az utolsó C.O.C. korongon). Kirk egy kicsit a háttérbe szorul, hiányoznak a szóló csaták, amik a Bustle on You Hedgerow-on nagyon hasítottak, de persze nem lehet minden mindig olyan, amilyennek én szeretném!

A hangzása is abszolút fullos lett a CD-nek, totál megidézi a régi időket. A mostani Down egyébként éppen hogy nem 1 óra (a bónusz számmal meghaladja ezt is), tehát nem egy rövid lemezt kapunk a kezünkbe. A kivitelezése is igényes (természetesen elmaradhatatlan a Joint-ot szívó Jézus kép a borító hátulján). A booklet ami egy kicsit zavart először, nem éppen egységes a borítóval színvilágban, de ez annyira nem is fontos. Sőt ez inkább csak kötözködés képen jegyeztem meg.

Amikor elkezdtem hallgatni a korongot 7 és 8 pont között ingázott az Over The Under. Az idő múlásával azonban feltornázta magát 9 pontra. Lehet, hogy szoknom kellene még egy kicsit, és 10est kapna. Az is lehet, hogy még bántani fog a dolog, mert nem adtam meg a full pontszámot, de ismerve azokat a zenészeket, akik alkotják a bandát, ennél jóval többre képesek. Viszont még így is erősen esélyes az év lemeze címre!