Emilie Autumn neve sokaknak ismerős lehet, akik ismerik Courtney Love munkásságát. Az extravagáns megjelenéséről is ismert fiatal hegedűművész már egy ideje a saját útját járja. Industrial alapú zenéjét zseniálisan ötvözi klasszikus és gótikus stílusra jellemző jegyekkel, az ő szavaival élve „viktoriánus industriált” játszik. Ezúttal legújabb lemezéről, az Opheliacról lesz szó, ami bátran állíthatom a hegedűvirtuóz lány eddigi legizgalmasabb anyaga!

Emilie Autumn zenéje véleményem szerint azért is jó, mert a dalok komor, sötét szövegvilágát igen jól ötvözi a hegedű (plusz egyéb klasszikus hangszerek) és a modern technika adta sokszínű - hol pozitív, hol negatív - hangulatvilággal. Ehhez vegyük még hozzá a hölgyike furcsa, inkább mélyebb tónusú hangját és készen is van az esti, munka után jól megérdemelt pihenő óra aláfestő zenéje.

Pár dalt, amelyek jobban megfogtak, külön-külön kiemelnék a Cd-n található 14 szám közül:

- Első helyen a Swallow névre keresztelt „remekművet” említeném meg. Ez a tétel a lemez egyik leginkább „diszkós” száma, mégis egyben az egyik legkomplexebb is. Néhol borult hangulattal operál - amit még jobban fokoz a hegedűjátékkal -, néhol pedig Emilie hangja oldja fel a feszültséget, mintegy pozitív kicsengést adva így a dal egyes részleteinek.

- A második helyen megemlítendő Liar szintén az elektronikusabb számok közé sorolható, ugyanakkor itt úgy érzem a szöveg és az ének sokkal jobban dominál, mint az előbb említett Swallow esetében. Ez az egyik legingerültebb, legfeszültebb hangvételű dal a lemezen, ha rossz kedvünk van tanácsos átléptetni! Hasonló hangulatú, bár lassabb tempójú nóta egyébként az I Want My Innocence Back is.

- A nyugisabb számok közül, első sorban az életről elmélkedő The Art Of Suicideot emelném ki. A szinti és hegedű hangjának keveredése - a szövegben található forrongó gondolatok ellenére is - igazán nyugis hangulatot teremt.

- Megemlítenék még két számot, amik a deluxe kiadványon találhatóak meg. Ez a két dal véleményem szerint simán Emilie legjobb művei közé sorolható. Nem szaporítva tovább a szót egészen pontosan a Thank God I’m Pretty-re és a Marry Me-re gondolok! További érdekesség a deluxe kiadvánnyal kapcsolatban, hogy található rajta néhány igen különleges tétel is, többek között pár saját vers Emilie előadásában vagy Bach: Largo For Violinja. Amennyiben rászánjátok magatokat, hogy beszerezzétek a Cd-t megéri nem garasoskodni és egyből a különleges kiadványt megvásárolni!

Számomra az Opheliac az utóbbi év egyik legizgalmasabb - nem metál berkekbe tartozó - lemeze. Remélem hamar jön a folytatás, addig is aki teheti nézze meg Emiliet december 11-én Bécsben a Planet Musicban!