Új album, új turné, újra Magyarország. A Sonata Arctica finn csapata már sokszor elmondta, és sokszor bizonyította, hogy úgy érzik magukat nálunk, mint odahaza Finnországban. Ennek megfelelően idén, új lemezük, az Unia PeCsa-beli lemezbemutatójára is teljes készültségben érkeztek. Ahogy az már tőlük megszokott, azon a novemberi kedd estén is nagy bulival várták a PeCsá-ba érkező rajongókat. De mégis milyen egy nagy buli?

Az estét 18:00-ra meghirdetett kapunyitással kezdtük. Hatkor bejutni még nem, sorban állni viszont lehetett. Nem sokkal később, 7-kor már kezdett is a Ride The Sky, aki tempós és klasszikus rock-kal hangolta a gyülekezőben lévő csápolókat. Ezt követően az Epica lépett színpadra. A sokak szemében Therionra hajazó muzsikát játszó együttes felváltva kínálta meg gyors, zúzós és lassabb headbang-elős nótákkal a rajongókat. Már az Epica fellépése alatt is szépen megtelt a PeCsa küzdőtere, és hangos üdvrivalgás fogadta a csapat produkcióját. Bár a Sonata Arctica fellépésének felvezetéseképp sokan számos, megfelelőbb felvezetést is el tudnánk képzelni, utólag meg kell mondjam, pont így volt jó. Az Epica énekesnő, Simone Simmons mezzo-szoprán hangja már-már Tarja hangjával vetekedett, a férfiénekes hörgésével kombinálva pedig előttünk elevenedett meg a szépség-szörnyeteg-féle örök ellentét. Mindazonáltal érdemes tudni, hogy Epica is méltó módon mutatta be legújabb, 2007-es lemezét: The Divine Conspiracy-t.

Ezt követően, 9-re már Arctica is teljes fegyverzetben várta a színpadra lépést. A beállás meglehetősen rövid ideig tartott (no azért egy-két sör gond nélkül belefért), talán ennek a számlájára írható, hogy a hangosítás megint csak „épp-hogy-elmegy” minőségűre sikeredett. A vájt fülűeknek nem csak Tony hangját kellett keresgélni helyenként, de egyik-másik hangszerét is. A billentyűket teszem azt. Henrik hát mi lett veled? Az est egyértelműen legnagyobb csalódását a beszürkült fiatal billentyűs okozta: talán még nem találta meg a közös hangot Elias-szal, az Arctica legújabb tagjával. Érdekes módon az ő szereplése Henrikkel ellentétben tökéletes volt. Több helyről érkezett a komment: „hallottad mit játszott a srác a The Cage-ben?” Ezzel minden további nélkül elmondhatjuk, hogy Elias hibátlanul mutatkozott be a magyar közönségnek; nem kevésbé őrült, mint Jani, legalább annyit iszik, és a húrokon is úgy szaladgálnak az ujjai, mint kámforrá vált elődjének.

A műsorral kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Arctica újabb ponton is nagy előrelépést tett. A színpadi látványt, és a díszletet illetően komoly fejlődést tapasztaltak a rendszeres Sonata-koncert látogatók. Zenekar logós dob és gitár, mindemellett a stuffosok rögtönöztek egy lépcsős emelvényt a dobszekció mögé, hogy a hátsóbb sorokban tombolók is láthassák kedvenceiket. Az alkalmatosságot Tony, Elias és Henrik is felváltva látogatta. Hogy milyen számokra csápolhattak azok, akik ott voltak? A Sonata Arctica tett arról, hogy a kilátogató nép ne unatkozzon a két, legfrissebb albumos bemelegítés (Paid in Full, Black and White) után, elhangzott a szupergyors Victoria’s Secret, majd többek között a Fullmoon, a Black Sheep és a Caleb. Pihenésképp a Tallulah dallamaira dülöngélt kicsi és nagy, majd újra helyezkedés kezdődött a jobb helyekért: Don’t say a word és a San Sebastian csendült fel. Tony mindeközben rögtönzött egy „dobszólót” a közönség segítségével, majd a pihenés után a We will rock you dallamaira csábította vissza a színpadra pihengető kollégáit. A végjátékban aztán természetesen felcsendült a The Cage című nagyot ütő, összekötve a már elmaradhatatlan Vodkaa-cíművel.

Az este végén Tommy dobos újra túl volt egy bemelegítő edzésen, Tony lelkesedett, hogy a közönség nálunk évről-évre jobb. És tényleg. Aki idén lemaradt, talán már jövőre bizonyíthatja, hogy ez bizony mennyire így van.

A fotókat készítette: Pelle Mónika