Tavaly márciusban készítettem intit Tuomas Saukkonennel, melynek apropóját a Before The Dawn akkoriban megjelent 4:17 című albuma szolgáltatta. Sok minden érdekes kiderült akkor a srácról, például, hogy szinte az összes létező - metal zenéhez használatos - hangszeren játszik, dalt szerez, szöveget ír, producerkedik, van saját kiadója és több oldalági projectet is működtet. A BTD mellett az egyik ilyen zenekara a Dawn Of Solace, melynek idén ősszel jelent meg az első kiadványa.

Csodálkoztam volna, ha Tuomas ezúttal sem szinte egymaga alkotná a „bandát”, melyben mindössze Lars Eikind és Jukka Salovaara segít be egy kicsit, méghozzá mindketten a mikrofonok mögött. Gyökeres zenei újításokkal, eltérésekkel sem találkozhat az, aki esetleg már ismeri a zenész munkásságát. Kristálytiszta, de fagyos északi hangulat, olyan, mint egy gótikus stílusban berendezett szoba melyet alaposan átjár a nyers energia, ha T belekezd kedvenc dalaiba. És persze mindez szigorúan egyes szám első személyben elmesélve, akárcsak a személyes élményekből, érzésekből felépített BTD lemezek. A The Darkness mégis némileg más, mint pl. a 4:17 volt anno. Még inkább befelé fordulós a korong anyaga, metal ez is, de helyenként már közelebb áll a hömpölygő funeral doom-hoz, mint a dark metalhoz. A számok is hosszabbak, mint korábban - igaz, kevesebb is van belőlük.

Örülök és tetszett, hogy Tuomas ide is átmentette a tiszta és hörgős vokálok ellentétét, remekül kiegészítik egymást. Újdonság viszont a több helyen is felbukkanó akusztikus gitár használata, melyet szintén nem tartok rossz ötletnek. Három-négy igazán ütős tétel mindenképpen felkerült a lemezre, kedvenceim az I Was Never There, Wrath Of Gods Amongst Us és Wings Of Darkness Attached On The Children Of The Light. Van néhány átkötő/intro szerű szösszenet is a sorok között, ezeknek zenei értékük nem kimagasló, de feladatukat, a hangulat megőrzését korrektül elvégzik.

Hangzás terén nem érheti panasz a cuccot, mint ahogy a borítómunka is igazán igényesre sikeredett. Az eddigi lángvörös-fekete színvilág most átadta a helyét a szürke-feketének.

A fiatalember rajongóinak valószínűleg alapvetés lesz ez a lemez, de általában mindenkinek érdemes belekóstolni, aki egy picit is csípi a magányos, sötét északi muzsikákat.