2008.03.03. | 15:34
Hivatalosan a Diamonds Unlocked is egy szólólemez, mégsem mondanám, hogy kizárólag önálló teljesítmény áll mögötte, hiszen feldolgozások lévén Axel már „kész” anyagból dolgozott. Persze az, hogy egy heavy metál, rock vagy éppen pop dalt éppen milyen formára gyúrtak át, biztosan az ő döntése volt, és végül is ez számít. Meg az, hogy az eredmény igencsak jól sikerált, kisebb üresjáratokat ugyan tartalmazó, de mindenképpen élvezhető album született. Az alkalmi csapatban egyébként nem csak a főnök profi muzsikus, de hallgatva a produkciót, egyértelmű, hogy Pell körültekintően válogatta össze kollégáit is. Mike Terrana személye nem hiszem, hogy bemutatásra szorulna, aki a ritmusszekció másik tagjával, Volker Krawczak basszusgitárossal együtt megbízhatóan hozza az alapokat. Mindenképpen kiemelném még Johnny Gioeli-t is. Mindegy, hogy milyen stílusban kell interpretálni az adott nótát, hangja egyszerűen tökéletes. Nagyszerű énekes. A banda ötödik tagja Ferdy Doernberg, aki a szintit kezeli - nem is akárhogy. Essék természetesen pár szó a dalokról is: Néhány szerzemény nem esett át radikális átalakításon, több azonban elég érdekes, új köntöst kapott. Ilyen pl. a Kiss-féle Love Gun lelassított, akusztikus verziója, vagy Phil Collins In The Air Tonight-ja, mely egy egész hosszú, elszállós, már-már pszichedelikus verzióban szerepel a lemezen. Nem tudom viszont, ki ismeri pl. a Montrose Rock The Nation című dalát, vagy a Like A Child Again-t, mely eredetileg egy The Mission szám. Mert hogy ezen nótákat is érdemes találta a művészúr feltenni a cédeszre. Talán nem volt rossz ötlet, mert korrekt szerzemény mind a kettő, kíváncsi lennék viszont, hogy szólhatnak eredetiben. Összességében egy igencsak sokszínű, érdekes album lett a Diamonds Unlocked, s bár én személy szerint nem vagyok különösebben nagy rajongója a feldolgozásoknak, ezt még párszor meg fogom hallgatni. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Pecsa
death
Subscribe
Lemezajánlók
budapest
album
zenemagazin
zenekar
rock
youtube
death metal
dürer kert
Interjúk
2008.
koncert
zene
Avalon
Hírek
lemez
2009
hinek richard
news
Magyarország
A38
Videók
új
metál
videó
Koncertbeszámolók
Kettőnégy
myspace
Blind Myself
fesztivál
black metal
CD
magyar
Programajánlók
interjú
new
gitár
metalcore
music
3 hozzászólás |






















Jasonhood
2008.03.09. | 23:23 | Válasz
Én személy szerint, csak a live Dvd-jét vágom Axel Rudi Pell-nek. Amit azon Mike Terrana művel azt egyrészt ép ésszel felfogni elég nehéz, másrészt pedig csak ajánlani tudom mindenkinek : )!
vikk
2008.03.10. | 10:21 | Válasz
Végre sikerült végighallgatni, jó az album, bár én alapból szeretem a feldolgozásokat, szóval annyira nem kellett erőltetnem
A Kiss Love Gun -hoz jobb lett volna nem nyúlni szerintem, vagy nem így, de persze ez szubjektív. Ami legjobban bejött a Beautiful day, eredetiben se rossz a U2-tól de itt egész ütős lett, főleg az ének.
hinekricsi
2008.03.11. | 7:53 | Válasz
A Beautiful Day tényleg az egyik legjobb a lemezen! Terrana-t szerintem egyébként élőben érdemes megnézni, pl. Masters Of Rock, ugyebár..:))