2008.03.14. | 14:14
Magyarország legkedveltebb és legváltozatosabb vidéki fesztiválján 2007-ben közel 70.000-en vettek részt. A szervezők 2007-es felmérése arra mutatott rá, hogy az ország minden részéről és Európa több régiójából érkező vendégek szerint a színvonalas, világsztárokat is felvonultató programkínálat és az eseménynek otthont adó város egyedi hangulata mellett a VOLT vonzereje jelentős részben a közönség színes összetételének köszönhető. A VOLT Fesztivál szervezői a kezdetek óta nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a program összeállítását ne elsősorban a várható nézőszám befolyásolja, sokkal inkább a műfajoktól független eklektika legyen a szervezőerő. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a közönség összetétele jó néhány éve érezhetően eltér a hagyományos zenei fesztiválokétól. A jelenlévők közül sokan egyfajta „programdús nyaralásként” értelmezik ezt a hosszú hétvégét, így a fesztiválnak otthont adó kemping mellett Sopron és környéke valamennyi szálláshelye - még a legdrágább szállodák is - a VOLT vendégeivel telnek meg. Az elsődleges célcsoportnak tekinthető 16-30 éves korosztályon túl nagy számban vesznek részt idősebbek és családok is a fesztiválon. Ezt a széles és színes látogatói kört hivatott bemutatni a VOLT Fesztivál „Mi vagyunk a VOLT!” elnevezésű idei reklámkampánya. A szervezők arra buzdítják a fesztivál vendégeit, küldjenek be 1-1 fotót magukról, melyek a VOLT print- és outdoor reklámfelületein, valamint a www.volt.hu oldalon lesznek láthatók. A portrék mellett ugyancsak várnak rövid, 10-30 mp terjedelmű videóüzeneteket a potenciális résztvevőkről, amelyekben az Európa bármely pontjáról érkező fesztiválozók magukat mutathatják be. A kisfilmek ugyancsak az Interneten, illetve a legjobbak a fesztivál TV-spotjában lesznek láthatók. Az első 1000 fotóbeküldőt a VOLT Fesztivál szervezői személyre szabott, egyedi poszterrel jutalmazzák, amelyen természetesen az eljuttatott portré is szerepel majd. A legjobb videóüzenetek gazdái pedig V.I.P.-belépővel vehetnek részt a július első hétvégéjén megrendezésre kerülő 16. VOLT Fesztiválon. „Az elsődleges célunk valóban az, hogy a jelenlévők és a szkeptikus távolmaradók számára is bemutassuk, kikből áll a VOLT Fesztivál. Ugyanakkor azt is fontosnak tartjuk, hogy a közönségünkkel a kampány kapcsán egy szorosabb, közvetlenebb kapcsolatot alakíthatunk ki. Az egyedi, személyre szabott VOLT-os poszterek által pedig egész évben jelen lehetünk a vendégeink lakásaiban” - mondták el a szervezők. A hirdetéseken megjelenő „civilek” között természetesen helyet foglalnak majd a VOLT sztárjai és V.I.P. vendégei közül is sokan. Az első felhívásokon a VOLT-os törzsvendégek között máris feltűnik Till Attila, Pachmann Péter és családja, valamint Fiala János is. Részletek: www.volt.hu Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|





