2008.03.13. | 16:28
Rhoda Scott New Jerseyben született egy metodista lelkész legidősebb lányaként, és az afroamerikai keresztény miliő, a gospelek atmoszférája mély benyomást gyakorolt rá. Elkötelezte magát az orgona mellett és amerikai, illetve franciaországi tanulmányok után - Nina Simonéhoz vagy Dee Dee Bridgewaterhez hasonlóan - Franciaországban telepedett le. A klasszikus dzsessz-sztenderdektől a gospeleken és a spirituálékon keresztül blues-okig terjed széles repertoárja, s zenéje így energikus fúziója a különböző stílusoknak, a jazznek és a gospelnek, a néger spirituáléknak, a bluesnak és a klasszikus zenének, melyek egyaránt tükrözik gyermekkora tapasztalatait és a későbbi komolyzenei képzését. Több mint ötven lemezzel büszkélkedhet. A Szegedi Blues fesztiválra egy sajátos felállású trió tagjaként érkezik március 20-án a kiváló pozanossal, Sarah Morrow-val: az orgona-pozan-dob hangszerelés különleges dzsesszélményt ígér. Szintén ezen a napon szerepel a Tóth Bagi Band. Tóth Bagi Csaba tizenöt évesen kezdett gitározni Gary Moore “As the Years Go Passing By” című dalának hatására. Első CD-jét tizenhét éves korában jelentette meg, azóta folyamatosan különböző stílusú zenéket hallgat és játszik, valamint Al Di Meola személyes gitártechnikusaként is dolgozik. Zenekara, a Tóth Bagi Band 1996-ban alakult Szegeden. Nemrég az Another Blues World lemez felvételeit fejezték be, amin blues feldolgozások találhatóak. A két koncert után a Blues Bell játszik a mozi kévázójában: ezt a zenekart 1993-ban hívta életre Hrabovszky Tamás és Török Péter, elsősorban az improvizatív örömzenélés közös szeretete okán. Repertoárjukban a blues kereteit kitágítva funky-s, rock’n'rollos, jazzes színek is megjelennek. A fesztivál első napján, 19-én két magyar együttes szerepel: hallhatjuk Ferenczi Györgyöt, aki szájharmonika-művész, énekes, hegedűs, gitáros és életművész egyben. 1993-ban a trossingeni szájharmonika VB-n a legjobb minősítést kapta. 1985 óta professzionális zenész, fúziós zenét játszik és az utóbbi négy évben egyre inkább a népzene felé fordult. Zenei érdeklődése és saját zenéjének stílusa a Jimi Hendrix-től a Muzsikásig terjed. 2001 -ben eMeRTon, 2004-ben ARTISJUS díjat nyert, majd 2006-ban újfent eMeRTon-díjat kapott az év hangszeres szólistája kategóriában. Szegedre a Rackajam zenekarral érkezik, Petőfi című lemezük anyagát felhasználva különleges produkciót ígérnek. Tavaly decemberben jelent meg szintén 19-én fellépő a Hobo Blues Band legújabb, Senkifalva című albuma. Az idén 30 éves zenekar legújabb anyaga és mondanivalója hét év alatt érett be, de megérte várni. Az új lemez szigorúan a máról szól, a cím pedig sejtetni engedi a mondandót, de stílusát tekintve a zene megmaradt a nyers és költői bluesnál. A Szegedi Blues és Jazz Fesztiválra napijegyek és bérlet egyaránt kapható, utóbbi 7500 forintért, míg a hétfői napijegy elővételben 2800, a keddi 4200 forintba kerül. A jegyek megválthatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben - Csongrád megye kilenc pontján - valamint a www.ticketportal.hu weboldalon, ahol otthoni jegynyomtatás is választható. Szegedi Blues és Jazz Fesztivál 2008. március 19-20., hétfő-kedd 18.00 órától Program fellépési sorrendben: március 19.: Ferenczi György és a Rackajam, Hobo Blues Band március 20.: Tóth Bagi Band, Rhoda Scott & Sarah Morrow trió, Blues Bell Hallgatnivaló, látnivaló: Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




