Még az óév korai termésének egy darabja a finn Ensiferum Victory Songs c. albuma, amit az északiak anno a 2007. április 20-i Pecsás találkozón voltak szívesek prezentálni a nagyérdeműnek. A sikeres hordozó unikuma, hogy az első album, amin a szintén finn Northerből ismert Petri Lindroos vokálozik és nyüvi a hathúrost (már a Dragonheads EP-én is szerepelt). Azóta a csapat felállásában viszont történt némi változás. Az egyetlen hölgy tag, Meiju Enho kiválása miatt a billentyűket a koncerteken Emmi Silvennoinen kezeli.

A lemezt ezúttal is a Spinefarm Records jegyzi, valamint a felvétel a helsinkii Sonic Pump stúdióban történt Janne Joutsenniemi producer értő kezei alatt. Az album borítóján a már jól megszokott, lovával éppen a csatába vágtató szakálas normann fejfedős katona szerepel, karddal a kezében. Pajzsa közepén a suomik kékkeresztes zászlajával. Akkor lássuk mit tartogatott a „Győzelmi dalok”.

A vágtát az Ad Victoriam (a győzelemig) introja vezeti fel. Az óvatos dallamok a természet hangjától fokozatosan jutnak el a központi téma kifejtéséig (mint egy távolról közelítve meg történetünket), amit az album utolsó trackje tesz majd halhatatlanná. Az utolsó pár hang azonban visszarángat a véres valóságba ezzel előkészítve a Blood Is The Price Of Glory-t. A zenei tempó azonnal megváltozik, Lindroos üvöltése elfeledtet minden magasztos eszmét, megkezdődik a győzelemhez vezető fáradságos út. A dal szerkezete megfelel az Ensiferum által eddig is követett módinak. A power-metalos tempót időről-időre megtörik vagy belassítják egy-egy harci bölcsesség, akusztikus betét, szóló kedvéért. Ez a megállapítás igaz az ezt követő Deathbringer From The Sky-ra is. A heavy-power darálás folytatódik kisebb megszakításokkal, nagyobb tereket engedve a kórus ó-zásának. Az eddig komolykodós hangulat azonban most bomlik meg, hiába a feszes gitártempók, az Ahti (egy finn férfinevet takar) közönségéneklős refrénjei tökéletesen megfelelnek, egy sörrel elkövetet táncszerű mozgásnak (a klipp azért nem ennyire vidám). Akár csak a One More Magic Potion. A „varázsital” kínálja magát, hogy történetünk hőse azért jól is érezze magát, hiszen nem lehet állandóan kegyetlenkedni. Abból ép eleget hoz Lindroos vokálja. Az átmulatott éjszakát törvényszerűen az útra kelésnek kell követni. A Wanderer-ben már a ráérős dallamok, ügetős témák dominálnak, hagyva időt a befogadói oldalon is az átszellemülésre. A zenei mélységek ethosza háttérbe szorítja a döngő orgiasztikus hatásokat. Ha nem is a nyugalom, de a biztos haladás pillanatai ezek, melyeket a már megszokott fülbemászó refrének tudatosítanak. Ez a harmónia is megszakad azonban. A Raised By The Sword-dal visszatér a harcias érzület.

A középkor udvar hangulatát idéző számot a romanticizált zenei kép és a realista kegyetlenség arányossága teszi teljessé. Ebből építkezik a lemez nyolcadik száma (The New Dawn), ami folytatja a végső lecke előkészítését. Mindettől függetlenül egy ötletes, tömör kis zene. Ezzel ugyanakkor kezdetét is veszi a lemez keretbefoglalása. A Victory Songs az szám, ami a többitől függetlenül, önmagában is megállná a helyét. Még akár a terjedelmét tekintve is. A szöveg a messzi észak bátor lakosainak hősiességét és kitartását örökíti meg, amelyet saját földjeik védelme során tanúsítottak. Az introból ismert dallam újra előkerül, és lépésről-lépésre bontakozik ki. Ezt szolgálja a lágy népzene mellé fokozatosan belépő hangszerek (akusztikus gitár, dob, elektromos gitár). A harci lendület így csak két és fél percet követően kezd érezhetővé válni. A refrének a fő téma heroizált átdolgozásai. Külön kiemelném az 5:30-6:12 közötti szólót, akár többszöri meghallgatásra is. A tempó egy helyen lassul be balladává, ahol is a férfikórus, finn anyanyelvén énekli meg a már eddig megismert tartalmat. Az ebből kivezető refrén azonban már a Victory Songs utolsó lüktetéseit jelenti. Végezetül a hősök emlékezete a skót duda magasztos hangján válik el a befogadótól.