2008.04.22. | 16:05 hinekricsi

HS7Különleges program, különleges helyen. Heaven Street Seven akusztikusan, vonósokkal, faluházban. A több mint egy évtizede működő zenekart - bizton állíthatjuk - nem kell már bemutatni, sem a mai tizenéveseknek sem a 90-es évek tizenéveseinek, sőt: még a mai harmincasoknak, szóval azoknak sem, akik a 80-as években voltak tizenévesek. Mielőtt föltennénk a kérdést, cáfoljuk is rögtön: a zenekarnak nincsen titka, pusztán örömmel teszi a dolgát.

Dalokat ír és játszik el, olyan slágereket, melyeket ugyan nem hallhatunk unalomig a kereskedelmi rádiókban (tegyük hozzá: egy másik, nemrég megújult országos adón annál többet), mégis, szinte valamennyiünk fülébe belemásznak, s mint az igazán fontos dalok hozzátapadnak életünk valamely maghatározó pillanatához - a mieinkké válnak. Ezeket a dalokat is hallhatjuk természetesen ezen az április estén a biatorbágyi Faluházban, ám nem a megszokott módon. Egészen különleges, ritkán látható-hallható zenei csemegét tálal ugyanis a zenekar a közönség elé. Az akusztikusra hangszerelt dalok egyébként is bensőségesebb atmoszférát teremtő előadását ezúttal a zenekar egy vonósnégyessel kiegészülve fűszerezi tovább a Művészetek Palotája és egy tv-felvétel után most harmadízben.

www.hs7.hu  

www.myspace.com/hs7

Oszd meg és uralkodj:

  • Print this article!
  • E-mail this story to a friend!
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Yahoo! Bookmarks
  • Technorati
  • StumbleUpon
  • Live
  • MSN Reporter
  • Netvibes
  • co.mments
  • Ping.fm

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!