In Flames – A Sense Of Purpose

2008.04.10. | 13:29 Jasonhood

cover.jpgEgyértelműen az idei év legjobban várt lemezei közé tartozik az In Flames legújabb albuma, a Sense Of Purpose. A két évvel ezelőtt megjelent Come Clarity iszonyatosan nagy példányszámban kelt el, így elég magasra került a mérce a svéd srácok előtt. A nagy sikerre való tekintettel a Flames nyugodtan folytathatta volna ott ahol két évvel ezelőtt abbahagyta, ezeket a muzsikusokat azonban az átlagosnál jobb anyagból gyúrták össze az égiek, így a Sense Of Purpose esetében is sikerült megújulnia a csapatnak!


Már maga a Cd kiállása is igen vagányra sikeredett. A borítón látható kép élénk, figyelemfelkeltő színei gondoskodnak a kíváncsiság felkeltéséről! A hangzás ennél a lemeznél is igen vaskos lett. A gitárok szépen szólnak, a basszusgitár úgy röfög ahogy az a nagy könyvben meg van írva, a dobok pedig brutálisan odavágnak! A bevezetőmben említett megújulás a Sense Of Purpose esetében az utóbbi lemezek jellemzői közé belecsempészett jó adag régi hatásban érhető tetten.
Ha bárkinek kétségei lennének a fentiekkel kapcsolatban, hallgassa meg a Cd indító nótáját a The Mirror’s Truth-t! Ebben a számban megkapjátok három percben összefoglalva a svédek új lemezének szinte minden jellegzetességét. Tuti koncertfavorit!

Személyes tapasztalatom az új dalokkal kapcsolatban az, hogy ezt a lemezt nem elég egyszer végighallgatni, ahhoz hogy az ember teljes mértékben felfogja mit is hall. Számomra a harmadik, negyedik végighallgatás után kezdtek a számok egy nagy egészből különálló alkotásokká szétválni. Bár mindegyik tétel izgalmasra sikeredett én mégis három dalt ajánlanék nektek. A fogós riffekből és pörgős dobtémákból összerakott Condemned-et, a japán kiadáson található iszonyat fogós refrénnel megáldott Eraser-t és a Flames-től szokatlanul hosszú és lassú balladát a The Chosen Pessimist-et.

Összegezve a Sense Of Purpose egy igen erős lemez, ami nem csak az ifjabb Flames rajongóknak fog örömet szerezni, de az öregmotoros rockertestvéreknek is tuti bejön majd!

Kapcsolódó cikkek

11 hozzászólás

  1. juszf

    2008.05.24. | 22:41 | Válasz

    Hááát nem értem hová dícséred ennyire, miközben az egész klisékre épül, az ujabb lemezek jellegzetes hangzásvilágát is sikerült lecserélni a metalcore sablonra(ami sokat dobott egy-egy töltelék riffen is), az énektémák borzalmasan unalmasak, jóhogy nem 3 hangon énkli végig Anders a lemezt. Szerintem te sem gondoltad komolyan ezt az ajánlót, a lemezt sem biztos, hogy sikerült végighallgatni, ha az első nóta és a legborzalmasabb nyálas ballada az amit ajánlani tudsz a lemezről. Tetszett az In Flames 2002-es stílusváltása és le kell szögezni hatalmas az a három album amit azóta letettek az asztalra, de ez nagyon nem ér a közelébe egyiknek sem. Én az ifjabb korosztályból származom ugyhogy nem tenném rá a nyakam, hogy az öregmotorosoknak is bejön. Csak, hogy érezzétek a kontrasztot…

  2. Jasonhood

    2008.05.24. | 23:45 | Válasz

    Mások vagyunk, más dolgok ragadnak meg minket ;)!

  3. artanis

    2008.05.25. | 0:05 | Válasz

    valahol egyet tudok érteni juszf-val.. come clarity pl sokkal jobban bejött mint ez. az előtte lévőkről pedig nem is beszélek :)

  4. BenŐke

    2008.06.13. | 16:21 | Válasz

    Hát pedig ha véginézünk az InFlames eddigi pályafutásán ez az új album jobban beillik a képbe mint az agyonefektezett ComeClarity. Másrészt, Anders régen se énekelt többet, sőt pályaájuk elején csak üvöltött… Ami (az eredti!!!!) metalcore-ban (pl.:H2O) nem meglepő, hiszen nem sok skálázást hallani ebben a műfajban. Apropó, metalcore klisék… 4 szó…
    Bullet
    For
    My
    Valentine…
    Az új InFlames album 5,2 másodperce is egyedibb mint az egyesült kirásági cimboráink egész pályafutása… És az InFlames-től én vevőbb vagyok a harapós gitártémákra mint a szinti betétekre, vagy az elektronikai effektekre még akkor is ha a gitártémákat már nem először játszák. És tekintve, hogy amit manapság hívunk(hívtok) metálcore-nak az nagyrészt az InFlames munkásságán (is) alapszik, nem biztos, hogy az a klisé amit te annak gondolsz.

  5. Rezy

    2008.06.14. | 19:22 | Válasz

    Szerintem nagyon jól sikerült az új album, első hallás után nem tetszett valami oknál fogva de mostmár kedvenc albumaim közé tartozik, szerintem a Drenched in fear a legjobb szám…

  6. BenŐke

    2008.06.18. | 0:50 | Válasz

    Szerintem is jó.

  7. CSA

    2008.06.20. | 22:08 | Válasz

    Egyéni vélemény a Sense of Purpose-ról:
    Én speciel a Come Clarityvel és a régebbi slágerekkel ismerkedtem meg az In Flamessel, és állandóan azt olvasom, hogy mennyire elkurvultak mostanra. Meghallgattam a korábbi albumokat, persze jók, de az újak sem rosszak, sőt. A Come Clarity óriási lett, habár Anders néhol bénázott, a hangszeresek vitathatatlanul ütöttek. Az új album egy fokkal gyengébb a CC-nél, de még így is kihagyhatatlan.

    Rengeteg a slágeres dallam, elszállós refrén, fogós riffek és gyönyörűek a szólók. Habár a számok nem tökéletesek, nincs felejthetetlen sláger, mint a korábbi albumokon, de minden számban van valami olyan, amiről nem lehet lemaradni. A gitárosok szerintem a világ legjobbjai. A kedvencem a The Chosen Pessimist, ahol Anders bebizonyítja (nekem legalábbis), hogy az éneklésével is fel tud dobni egy számot.

  8. medve

    2008.06.25. | 13:25 | Válasz

    Szerintem ez az album kicsit elüt a szokásos In Flames zúzásoktól de a srácok ebben is nagyot alkottak.Nekem első meghallgatásra még 100%-an annyira nem tetszett de másodszorra már nagyon bejött.A gitárok ott vannak meg a dob is szerintem zsír album.
    Csak így tovább In Flames

  9. Petrekin Dávid

    2008.12.09. | 10:01 | Válasz

    Én csak annyiz mondok, hogy ha már megfigyeltétek, az In Flames nem popzenét játszik. A come clarity óriási példányszámban kelt el, szóval kiadhattak volna mégegy ugyanolyan lemezt, és akkor nemcsak gazdagabbak lettek volna pár millával, de most ezen a lapon senki sem fikázná őket. Csak talán én. De NEM EZT TETTÉK. Tényleg jó volt az előző lemez, meg az azelőtti és így tovább. De egyik sem hasonlítható a másikhoz. A Flamesnek akárhányszor hozott is sikert egy lemezük, mindig változtattak a bevállt sémán. És aki nem poprokkot akar hallgatni, hanem vmi egyedit, amiben a szerzők tényleg magukat adják, és nem a nagyközönséget szolgálják(mint ezt pár hozzászóló szeretné) akkor imádni fogja ezt a lemezt.

    Kell pár hét, mire a hallgató ráérez a hangulatára, és nem olyan füllel hallgatja mint pl.:bullet for my vallentine-t. Nekem is kellett két hét, hogy megszeressem, de azóta(kb mióta kijött a lemez) lehetetlen hogy ne hallgassam mindennap.

  10. Jasonhood

    2008.12.09. | 10:37 | Válasz

    A Bullet For My Valentine-os dologgal vitatkoznék, de a többi igaz :D!

  11. luke

    2009.09.24. | 11:00 | Válasz

    Na és milyen a Purpose korong egy évvel a megjelenés után?

    Amikor először hallottam ezt a lemezt, marhára kásásnak tűnt a hangzás a Come Clarity után, “mi ez a moslék?” felkiáltással írtam le az egészet. De mivel az IF all-time kedvencem (Reroute és Soundtrack albumokat kivéve, azok szvsz nem lettek valami jók), adtam neki még egy esélyt. Sokadik hallgatásra azt tudom mondani, hogy ez egy marha erős lemez, valahol a Clayman után is jöhetett volna. Tömérdek régi hatás felfedezhető rajta, ami miatt sokan megszerettük ezt a bandát. (legkésőbb 1998-ban már nagy kedvenc volt.)

    Szerintem ezzel kezdik jóvátenni azt a merőben elhibázott stílusváltást, ami sok mindenkinek (pl. juszf) annyira bejön. Persze a Jester Race/Whoracle/Colony szintet nem üti meg ez a lemez. De jó hallgatni, és egyre jobb.

    (A Chosen Pessimisten viszont millió újrahallgatás se segít, ez minden idők legrosszabb IF dala sztem. Van Andersnek ez a Passenger nevű bandája, ha ott jól tud énekelni, akkor itt vajon miért nyekereg ilyen borzalmasan?)

    De mindent összevetve a Clayman utániak közül eddig ez a legjobb lemez.

    In Flames We Trust!

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!