2008.04.16. | 11:01
Ha valaki a zenetévék és a rádiók műsorát hallgatva azt hiszi, reménytelenül sivár a magyar zenei élet, az még biztos nem böngészett a mymusic.hu többezer (!) zenekarának ingyenesen meghallgatható számai között. A 2004-ben indult portál eredetileg a kezdő, amatőr együtteseknek segített ingyenes regisztrációval és dalfeltöltési lehetőséggel, hogy akár egész albumokat oszthassanak meg könnyedén leendő közönségükkel. A legtöbb induló zenekar örül, ha bejut egy próbahelyre és felvesz egy demót; mivel általában nincs lehetőségük a kiadókkal tárgyalni, az Internet jelenti az egyetlen megjelenési lehetőséget. Hogy erre mekkora igény van, azt jól mutatja, hogy már nem sokkal az indulás után többszáz együttes regisztrált, mára pedig több mint 1800-an vannak, egyre több ismertebb együttessel, akik ebben a rendszerben látják a jövőt. A mymusic.hu-nak hála az internetes megjelenés ezentúl nem szükségmegoldás lesz, hanem hatalmas lehetőség - a közönség ítéletétől függően. Nem csak dalfeltöltésre és fórumozásra van ugyanis lehetőség, hanem az együttes részletes portréjának megjelenítésére és szavazásra is. Ez utóbbinak nem akármi a tétje, hiszen a legtöbb rajongóval és dalletöltéssel büszkélkedő bandáknak fellépési lehetőséget és sajtóvisszhangot biztosítanak az oldal szerkesztői. Ezzel a MyMusic gárdája szeretné teljesen demokratikussá tenni a zene világát. Semmi elitista szelekció és zsűrizés - az első és utolsó szó a hallgatóké! Hosszabb távon a rendszer felválthatja a hagyományos, kiadó-alapú zeneipart azzal, hogy közvetlen kapcsolatot teremt az alkotók és a közönség közt. Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, a MyMusic immár zeneportál is, hírekkel, lemezkritikákkal koncertbeszámolókkal és interjúkkal, tapasztalt újságírók szerkesztésében, akik nem kivételeznek sem műfajokkal, sem előadókkal, csak a minőség szerint válogatnak. A mymusic.hu portál tehát egy jól bevált, működő rendszer, amely jelenlegi megújulásával és további bővülésével a legnagyobb kitörési lehetőség a hazai együttesek számára. A célja pedig nem kevesebb, mint hogy útjára indítsa a jövő nagy együtteseit. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Subscribe
videó
death metal
news
album
lemez
death
zenemagazin
Blind Myself
dürer kert
metalcore
music
Lemezajánlók
Magyarország
magyar
Hírek
új
Videók
2009
Koncertbeszámolók
2008.
myspace
Avalon
Kettőnégy
CD
hinek richard
koncert
youtube
new
metál
fesztivál
budapest
A38
zene
zenekar
Interjúk
Pecsa
rock
interjú
gitár
black metal
Programajánlók
|





















