2008.06.05. | 9:57 bokiti

Heidevolk - Walhalla WachtPogány nép, legalább is szabad fordításban valami ilyesmit jelent hollandul a Heidevolk. A gelderlandi pogányok még 2002-ben alakultak. Első albumukat (De Strijdlust Is Geboren) még 2005-ben jelentették meg, majd a 2007-es Wodan Heerst MCD volt hivatott előkészíteni az idén március végén megjelenő Walhalla Wacht-ot. A csapat neve azonban még sem lehet teljesen ismeretlen a stílus kedvelői előtt, mivel a németalföldiekhez volt már szerencsénk, még pedig a 2006-os évben az A38-on, a Nile előtt.

Úgy látszik, hogy a reneszánszát élő pagan/folk stílus új generációja kezdi megvillogtatni oroszlán körmeit, (de nevezhetjük ezt akár a népzene főnixszerű modern feltámadásának is.) Személy szerint ennek tudom be az ilyen zenekarok nemzetközi sikereit, mint a Finntroll, Skyforger, Moonsorrow, Turisas, Tyr, Eluveitie, Korpiklaani, Ensiferum stb. És van egy érzésem, hogy hasonló sors vár a Heidevolkra is. Mivel zenéjük tökéletesen belesimul abba a szubkultúrába, ami életre hívta a stílus fent említett képviselőit.

Azon már nem is érdemes meglepődni, hogy a szövegvilág hátterét az óskandináv hitvilág csip-csup ügyei adják. Ezen kívül a tálalás (pl. a holland nyelv híres torokhangjai) ami megkülönbözteti a kollégáitól. Na meg persze a zene jól össze van rakva. Az összhatást tekintve az epikus, melodikus témák uralkodnak (Wodan Heerst), de mindezt egy germános kopottas, megharcolt, kórusorientált (Saksenland, Het Wilde Heer) köntösbe burkolva adják elő. A heroikus felütés mellet a csapat nagyon profin használja ki az amúgy „nem sok hangszer” (akusztikus gitár/gitár, bass, dob, hegedű/furulya) adta lehetőségeket, kevés az üresjárat. Ezekből az egyik a Hulde Aan De Kastelein a maga kocsmaszagú nótázásával és a végén stílusos belebüfögésével, illetve az albumot záró Dageraad. A 41 percet meghaladó játékidő azonban így is egy teljes képet ad arról, mit akar a Heidevolk. Bár az album nem fordítja a fejére a már megszokott világrendet a pagan/folk hívei számára javasolt mihamarabbi beszerzés. Ízelítőnek itt a zenekar myspace oldala.

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!