A fesztivál harmadik napja zsúfoltra és rohangálósra sikeredett. Két külföldi bandát néztem meg, a Calibant és a Juliette & The Lickset, valamit egy halom magyart, a 30Y-tól kezdve a Neck Sprainen át a Subscribe-ig. Meg lehetett volna oldani kevesebb bandával, de végülis nem bántam meg az egész napos ide-oda keringést, mindegyikre megérte elmenni.

A The Grenmat néztem meg elsőként egy véletlen folytán. Egy órával elnéztem a 30Y kezdetét, viszont megpillantottam egy szőke gitároslányt a Pepsi színpadon, és nem bírtam megállni, hogy ne lessem meg, milyen zenét játszanak. Kellemes, két gitáros + dobos felállású punk zenét. Bemelegítőnek tökéletes volt.

Majd át a nagyszínpadhoz, 30Y. Pécsi lévén már számtalanszor láttam őket fellépni, és mindig furcsállom, hogy mekkora lett a rajongótáboruk. Amikor először láttam őket, alig száz ember volt a koncerten, azóta viszont már a Muse előzenekara voltak, és Hegyalján is nagyszínpadosok, méghozzá úgy, hogy akadt bőven közönségük. Ennek csak örülni tudtam.

Nem maradtam végig, el szerettem volna csípni pár számot a Cadaverestől. Tényleg csak pár számot tudtam maradni, amik közül egy ízelítő volt a közelgő új albumról, aztán már futottam is tovább Juliette & The Licksre. Nem ismertem korábban, de úgy voltam vele, hogy a Született gyilkosok c. film főszereplőnője csak nem csinál rossz zenét, és így is lett. Rock & roll életérzés, agyontetovált gitárosokkal, miközben Juliette fut, a közönséghez mászik, henterek, vonaglik a színpadon. A zene nem kötött le túlzottan, a színésznő alakítása viszont annyira, hogy két számmal tovább maradtam a tervezettnél.

Így aztán kicsit késve érkeztem vissza a DeWalthoz, és már játszott a Neck Sprain. Szokás szerint most is döngöltek, de a számok között ugyanúgy közvetlenek voltak a közönséggel, mint mindig. Szerencsére a hangosítás is tűrhető volt, így rendesen be lettünk döngölve.

Ezután következett a metalcore rajongók talán legvártabb zenekara, a Caliban, Németországból. Bár én nem vagyok a zenekar rajongója, de mégis élveztem a koncertet, már amikor nem az énekesen kuncogtam. A sátor közepefele álltam, és olyan távolságból viccesen nézett ki a figura. Fekete haj, némi arcszőrzet, plusz a szemei is feketére voltak sminkelve, ami miatt olyan volt, mintha már vagy egy hete nem aludt volna, és még párat be is húztak volna neki. Emellett az egyik kezével folyamatosan hadonászott, amiről úgy véltük, hogy épp varázsol. De hogy ne legyek rosszmájú, el kell, hogy modnjam, a koncert jó volt. Hörgős ordításos, és tiszta ének felváltva, kemény riffek, breakdown-ok, plusz még egy circlepitet is levezényeltek, tehát minden a helyén volt.

A nap utolsójaként a Subscribe-ot néztem meg. Mint mindig, most is teljesen hiperaktívak voltak a színpadon, ami sajnos rólam már nem volt elmondható. Amennyire energikus volt a zenekar, én úgy merültem le, úgyhogy a koncert végeztével ki is dőltem, hogy talpon tudjak lenni az utolsó napon, ahol többek között a Katatonia, az Idoru, és az Isten Háta Mögött koncertjeire néztem el, és közben azon csodálkoztam, hogy hogyhogy nem lázad fel a közönség a DeWalt sátor stábja ellen.