2008.07.28. | 10:14
A hely nem is volt nehezen megközelíthető (Török Pál u. 3.), pedig volt olyan ki térképpel vágott neki, de nem tudta merre van a Ráday utca. Így a Locust On The Saddle kezdésének lekésése a mai duplán bölcs embernél (homo sapiens sapiens) egy előre bekalkulált gyakorlat megszokott következménye. Ez volt az a pillanat, mikor a jelképes kétcsocsós belépőtől való megszabadulás követően csupán három tucatnyi volt a részvétel, és egy alternatív pincéhez illően, gubbasztva a földön. Ezért volt nagy öröm, mikor valaki éppen be vagy ki akart haladni, és nem az ajtónál dekkolni.
Locusték után továbbálltunk olcsósörért és főnök által azt is megtudtuk, hogy lehet egy bivallyal 300 ezres büntetést összeszedni. Eközben az Isten Háta Mögött elkezdte, így már volt őrület mikor a tömeg közepére álltunk, hogy lássunk és halljunk. Hogy is mondjam, vicces, rémisztő egyben zseniális főleg a dalok közötti spontán átvezetők. De valljuk be azért volt tudatállapot meg átélés. A koncert amúgy profi, különösebb technikai malőr nincs csak egy kis mélygitár hangolókulcs tekergetés, no meg pici ráadás és gyors visszajövetel, amit a legelöl bólogatók kultiválnak a leginkább. Játszottak mindenhonnan, de most nem sorolnám. Mi kivártunk, aztán haza. De rohadt jó volt! Kapcsolódó cikkekTag felhő
2008.
zenemagazin
music
avalon club
Pinceszínház
hardcore
progresszív
Magyarország
koncert
A38
death metal
Hírek
zenekar
youtube
album
Avalon
Programajánlók
metál
videó
Koncertbeszámolók
punk
Reflektor
magyar
új
budapest
ossian
heavy
Gyöngyvér
Interjúk
lemez
Subscribe
Lemezajánlók
fesztivál
zene
rock
death
news
Pecsa
Sziget
new
Kettőnégy
gitár
2 hozzászólás |



vikk
2008.07.30. | 12:25 | Válasz
Ez igen, a beszámoló majdnem jobb lett, mint a buli volt
Számomra a hangosítás elég zavaró volt, túl kicsi a hely vagy nem tudom mi a hiba, de kásás volt az egész.
Az ülő emberek szintén zavartak ugyanis nekik “hála” a Locust nagy részét az ajtóban tömörülve hallgathattuk jópáran.
Manci
2008.07.31. | 7:32 | Válasz
nem volt rossz buli de érezni/hallani a helyen h nem rockkoncertekre tervezték