Először gratulálnék az új lemezhez! Ti mennyire vagytok vele megelégedve, illetve milyen visszajelzések érkeztek eddig hozzátok? Végül is a Mítosz nem diópánt, amit frissen esztergáltunk, aztán, ha a tolómérő rossz értéket mutat, akkor kidobjuk. Nem egy szimpla munkadarab, hanem az egész banda közös szellemi gyermeke. Természetes, hogy szeretjük a gyermekünket. A Mítosz sok újdonságot hozott. Többek közt azt is, hogy te írtad az összes szöveget. Felmerült bennem, hogy ez eddig miért nem így volt? Miért most érezted először szükségét? Mindig úgy éreztem és mindig neki is fogtam. Most pedig be is fejeztem, amit elkezdtem. Lehet, hogy ebben a körben nagyobb az affinitásom. Mindössze ennyi.
Úgy történt, hogy 10 témát - a kolibrik nemi életétől a magyar mítikumig - bedobtam egy bézbólsapkába és aztán ezt a tételt húztam. Van ennek köze a jelenlegi magyarországi helyzethez? Szép magyar szóval ugyan tematikus album a Mítosz, de ez a téma a levegőben van, körülvesz minket, ahogyan a politika is erősen meghatároz mindent körülöttünk. Amikor ennyire kilátástalannak tűnő a helyzet itthon és világszerte is, akkor nagyon szükség van a rejtett tartalékokra. A magyarság dicső legendáiból, példáiból komoly erőtartalékokat nyerhetnek az arra fogékonyak. Én is itt élek és rám is hatással van minden, ami itt történik és nekem is szükségem van erre az erőre. Számomra most ez a legfontosabb aktualitás, különösen, hogy pont ennek az ősi erőnek a módszeres gyengítésére történnek törekvések nap mint nap felső szinten. A dalok hogy születtek? Alkotás terén volt-e különbség az előző lemezekhez képest? Mindenki otthon szerez, fájlcserék, aztán próbaterem, végül stúdió. A lemezen közreműködött még Viczián Ottó, Vikidál Gyula és Tóth Renáta. Honnan jött az ötlet? Volt más is, akin gondolkodtatok? Fel sem merült más közreműködők neve. Alkotás közben már kialakul, hogy mi a végső irány és csak akkor merülhetett volna fel más név, ha valaki nem vállalta volna. Három helyen hangzanak fel részletek Wass Alberttől és Garay Jánostól. Miért pont ők? Kiket kedvelsz még a magyar irodalomból? Nem csak a magyar irodalom érint meg, ugyanannyira hatással van rám bármi jó, ami elér a világból. Költészet terén viszont valóban a magyar költők a hozzám legközelebb állók. Rengeteg van, most tényleg soroljak fel mindent, ami tetszik, Janus Pannoniustól kezdve? Nem fontos, a lényeg kiderült. A tűzzel nem lenne baj, hacsak az nem, hogy a tűz pusztítani is tud rendesen. Fizikummal én sem mindig bírom a strapát. A pihenőidőszakban igyekszem gyorsan regenerálódni, de olyankor kell a villanyszámlára valót is előteremtenem. Általában valamelyik nem sikerül. A jelenlegi felállás már elég régen együtt van. Mióta is pontosan? Jól megvagytok? Az alkotáson kívül összeköt még titeket valami? 2000 május óta együtt a banda. Egy röpke ideig még dobolt nálunk a Maca (Nagy Laci), majd a Kormoránba távozása után jött a Beloberk Zsolti, így újra együtt játszhattak a Beló tesók. Vannak most nagyszabású terveitek? Mikor és hol láthatunk titeket? Egész évben játszunk a legkisebb kluboktól a legnagyobb helyekig. Ott vagyunk minden fesztiválon, ahova ráérünk elmenni. A Mítosz albummal vannak még terveink a lemezbemutatón kívül is, de erről majd akkor, ha megvalósulni látszanak azok a tervek. Az lemezbemutató mikor és hol lesz? Ez még képlékeny. A Kalapács zenekartól független események is befolyásolhatják. Ősszel, vagy télen, de már korábban a Verőce-Kismarosi Magyar Szigeten is bőven játszunk a Mítoszról. Játszol még a Madách színházban? Vannak még színházi terveid? Immáron több, mint 10 éve játszom a Macskák musical-ben Mr Mefisztulész szerepét. Nagyon szeretem. Természetesen érdekel a színház, azért csinálom. Amennyiben új felkérés van, megnézem, hogy szeretném-e és boldogan mondok igent, ha tetszik. Létrejött az Ítélet helyett című klasszikus Pokolgép dal egy új változata nemrégiben Majkával, ami eléggé vegyes visszhangot keltett. Miért mentél ebbe bele? Hogy született az átdolgozás? Nem féltél, hogy sokan elfordulnak tőled e miatt? Kicsit ez túl van spilázva. Komoly emberekre jellemző a gondolkodás, így ők nem hiszem, hogy az miatt elfordulnának, mert igent mondtam egy tiszteletteljes kérésre. Első hallásra bárkinek bármennyire furcsa is volt a dolog, lehiggadva többnyire belátták, hogy nem élhetem mások életét. Egy nekem szimpatikus ember nagyon kedvesen megkért valamire, amit én elvállaltam. Ennyi történt mindössze. A komolytalan emberek szimpátiájára pedig nem vagyok kíváncsi. Nem életcélom, hogy mindenki szeressen. Köszönöm a válaszaid! Találkozunk a koncerteken… Kapcsolódó cikkekTag felhő
Sziget
gitár
Lemezajánlók
A38
ossian
új
Reflektor
death
heavy
magyar
Pinceszínház
videó
Subscribe
zene
Avalon
2008.
music
Interjúk
rock
punk
album
Magyarország
Kettőnégy
new
budapest
koncert
progresszív
avalon club
Koncertbeszámolók
Pecsa
news
Hírek
fesztivál
metál
youtube
Gyöngyvér
Programajánlók
hardcore
lemez
death metal
zenekar
zenemagazin
|


