Már hagyomány, hogy minden nyáron megrendezik az utolsó Alhana tábort, ez volt kb. a harmadik utolsó tábor a festői szépségű Sástón. Várjuk a negyediket! Visszatekintve ez is jól sikerült hétvége volt, bár nekem az első két estém egy csúnya gyomorrontás eléggé elrontotta. Ettől függetlenül próbáltam élvezni a programokat, amit nem volt nehéz, hiszen most is volt mivel eltölteni a az időt.

Megérkeztünk péntek kora délután, mikor már az első fellépő hangolt. A beléptetés és a szállásfoglalás a lehető legsimábban zajlott. A kapun már várt a kifüggesztett program, ami kissé változott ahhoz képest, ami a honlapon még előző este volt. Rögtön az első zenekar után következett a Nightwish tribute Nemo, akik dupla időpontot élvezhettek, ugyani s az utánuk kiírt Joyride lemondta a bulit valami miatt. Hang volt, de élet nem nagyon a zenekarban. Ez csak azért gáz, mert tribute banda csak úgy élhet meg, ha mindent beleadnak és a színpadon elkápráztatják a nézőket. Az Avatart és a Sick Stars-t már ismertük korábbról, elég profi fellépők már kissé komolyabb rajongói táborral. A korai órákra való tekintettel viszont még ekkor is csak lézengtek az emberek. Ez általános volt az egész táborra, mintha kicsit kevesebben lettünk volna, mint tavaly vagy tavalyelőtt.

Az este fő hármasát a Sacra Arcana, az Obstruction és a Gyöngyvér alkotta. A bormetált játszó Sacra Arcanának azért volt érdekes a helyzete, mert az egy lemezanyaggal rendelkező bandának volt másfél órája a színpadon. Valahogy megoldották, kitöltötték feldolgozásokkal és hangulatfokozással. Az Obstructionról már írtam párszor. Nekem még mindig pontosabbnak tűnik a régi énekes hangja, de az elmúlt két év alatt Izbéki Bálint is komoly fejlődésen ment keresztül. Tavaly még talán nem írtam volna ezt, de ezzel a felállással igenis van felemelkedési lehetősége a bandának. A Gyöngyvér egy kissé nehezebb muzsikát játszott, így a késő órákban mégis maradt egy pár arc, aki végigbulizta őket. Valahogy nem tudom magamévá tenni a stílusukat, mégis belátom: profi előadás, nagyon jó zenészektől. A magyar palettán űdítő színfoltok ezeke a szürke-feketébe öltözött sárcok… Még hajnalban hörgött valami death metal banda, de ekkor már inkább az alvás érdekelt (volna)…

Szombat délelőtt megkezdődtek a vetélkedők. Sokat erről nem írnék a pár kép a galériában mindent elárul. Minden évben vannak zenekarok, akik valahogy kiemelkednek a többiek közül. Az elmúlt évekről ismerjük már ilyennek a Double Magic Tomot, akik nagy sajnálatunkra idén nem szerepeltek… Nem tudtuk de hasonlóan minőségi zenét nyomott a Costum Shop, aminek így csak az utolsó pár számát tudtukk élvezni, arra is azért figyeltünk fel, mert az énekes Schrott Peti hangja elég meggyőző bármilyen formációról legyen is szó. A két fúvós szintén színesítette őket, kiemelkedtek a metál szürkeségéből. Este a Morpheus volt az, amire kíváncsi voltam és igyekeztem pár számot elcsípni tőlük. Már láttam őket máskor is, ismerem a dalaikat. A tradícionális heavy metálnak még mindig követője vagyok, hajrá! Az Alhana még világosban kezdett, de sötétben fejezték be koncertjüket. Sok újat nem mutattak, ideje lenne egy új lemeznek! A fő attrakció a tábor egyetlen külfőldi fellépője, az Edenbridge volt. Nem ismertem őket, így nem áraszthatom el az olvasókat bő információkkal, számcímekkel. Az összhatás bennem az volt, hogy nem véletlenül reklámozzák a külföldi bandákat. Igazán nem tudom mi volt a dologban de a hangzás a földbedöngölt, élvezet volt hallgattni. Bár a szintist hiányoltam, a szimfónikus és a billentyűk playbackről mentek, ami elég becsapós. Lehet, hogy pont ezért tűnt olyan monumentálisnak a produkció?

Számomra az est utolsó fellépője a Tűzmadár volt már jókora csúszással. Szerettem volna szokásom szerint az első sorban tombolni, azonban a már említett gyomorrontásom két szám után kiparancsolt onnan. A zenekar bizonyított, hogy az új felállással is ugyanúgy tudnak zúzni.

Vasárnap volt az EB döntő napja. Ennek megfelelően állítótták össze a fellépőket, ugyanis az EB alatt kivetítő is volt a büfénél. Vicces volt mikor egy-egy kapu előtti akciónál a hegyeknek és felhőknek köszönhetően eltűnt a hang vagy a kép… A meccs előtt a S.P.A.M., a Without Face, a Cross Borns és az Agregator lépett fel. A S.P.A.M. már volt tavaly is. Egyszerűen imádom őket fotózni, hiszen folyamatosan ugrálnak, rohangálnak, igazán színpadra teremtettek. A Without Face-en meglepően sokan voltak. És bár a zenéjüket nem szeretem túlságosan, Pádár Nóri hangjáért bolondulok. A Cross Borns életem első buliján meglehetősen negatív benyomást tett, amit talán most sikerült kissé halványítaniuk. El kellett ismernem, áradt az energia a színpadról, nagyon jól csinálták!

A meccs után a Hollywood Rose következett. Zseniálisak! Az egész tábor legjobb buliját tolták! Aki még nem látta őket, feltétlen menjen el egy koncertjükre, mert amit művelnek látni kell! A hihetetlen pontos számokon kívül a színpadi produkció tényleg egy híres külföldi profi banda hatását keltette, melyet leírva lehetetlen visszaadni.

A tábor végét az Alhana akusztikus koncertje jelentette, mikor már mindenkire kiült a három napi fáradtság. A nézők a színpad szélén ülve hallgatták a zenészeket. Nem sokáig tartott, de méltó búcsú volt az idei nyár Alhana táborától, Sástótól és egymástól. Hiszen sok ember itt találkozik évente egyszer, úgyhogy nagyon várjuk a következőt!