2008.08.06. | 10:05 Jasonhood

gorefest.jpgAz új évezred egyik jellegzetessége lett a régebben felbomlott zenekarok újjáalakulása. Ki gondolta volna, hogy az Immortal még egyszer színpadra áll vagy, hogy a Carcass újult erővel veti bele magát a 2008-as nyári fesztiválok tömkelegébe. Európa egyik legöregebb death metál bandájának 1999-es feloszlása után bizony nem sokan mertek volna fogadni arra, hogy a holland gépezet újra beindul, de úgy látszik ezek a 2000-es évek már csak ilyenek.

 

A kezdetek

Történetünk a death metál műfaj korai éveinek - egészen pontosan az 1980-as évek - végén, 1989-ben kezdődik. A helyszín Hollandia. Négy fiatal fickó - név szerint: Jan-Chris Koeijer (továbbiakban: JC), Frank Harthoorn, Alex van Schaik és Marc Hoogendoorn - a Zeeland régióból death metál bandát alapít Gorefest néven. Alig telik el két hónap és már kész is vannak az első demóval. A srácok első promóciós anyaga több nagykutyának is felkeltette a figyelmét, többek között a Foundation 2000 nevű kiadónak, akik egy lemez erejéig szerződtették is a bandát. Ez a korong lett a Mindloss, aminek sikeréhez a Carcass társaságában tett belga, holland turné is sokat hozzátett.

 

gorefest-1.jpgA változások ideje

Az erős kezdés után 1992-ig egész sok változás történt a csapat háza táján. Van Schaik lelépett, helyére az a Boudewijn Bonebakker került, aki mind a mai napig a Gorefestben nyüvi a húrokat. Mivel a srácok nem voltak túlzottan megelégedve a Foundation kiadó nyújtotta lehetőségekkel, így új párfogó után néztek, akit a Nuclear Blast személyében találtak meg. Választásukat az idő igazolta hisz azóta is az európai színtér legnagyobb metálkiadója segíti munkájukat. A változásoknak azonban még korán sem volt vége. Hoogendoorn pont a 1992-ben megjelent False lemez felvételi munkálatai előtt lépett ki. Helyére Ed Warby állt be, aki a Gorefesten kívül egy sikeres új death alakulatban, a Hail Of Bullets-ben is gyilkolja a dobokat.

 

Siker majd feloszlás

1993-ban az Eindhovenben megrendezett Dynamo Open Aires fellépését rögzítette a csapat, amit nem sokkal az esemény után piacra is dobtak The Eindhoven Insanity címen. Nem telt bele sok időbe és holland hőseink új anyaggal jelentkeztek. 1994-ben jelent meg az Erase című lemezük, ami igazán híressé tette a csapatat Európában és a tengeren túl.

 

Az Erase-vel elért csúcspont után ereszkedő ívre kapcsolt a holland halál gépezet pályája.  1996-ban dobták piacra a rockos, alapvetően lazább megszólalású, de a rajongók által még megemésztett Soul Survivort. A fanok részéről a türelem 1998-ban, a Chapter 13 megjelenésével illant el. A hátat fordítás 1999-ben egészen a csapat feloszlásához vezetett.

 

gorefest_myspace.JPGAz újjáalakulás

 

Öt év telt el mire JC és társai újra egy színpadon mutatkoztak. Miután pár nyári fesztálon tiszteletüket tették úgy határoztak, csinálnak még egy lemezt. Ez az anyag lett a La Muerte, ami sokak szerint egyértelműen a Falsei Gorefestet idézi. Két év telt el és 2007-ben újra megmutatta magát a holland banda. Legutóbbi albumuk a Rise To Riun az egyik legjobbnak mondható eddigi munkásságuk folyamán. A politikát, Amerikát plusz alapvetően a társadalmat kritizáló szövegek új tüzet élesztettek a gépezetben, ami úgy látszik újra teljes erőből dübörög!

http://www.gorefest.nl/

2007-ben Frankkel készült interjúnkat itt olvashatjátok

Diszkográfia:

Mindloss (1991)
False (1992)
Erase (1994)
Soul Survivor (1996)
Chapter 13 (1998)
La Muerte (2005)
Rise To Ruin (2007)

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!