Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor 2003-ban egyik pajtásom a kezembe nyomta a Morpheus első lemezét. A korongon található zene teljesen magával ragadott, amihez sok köze lehetett annak is, hogy akkoriban az Iced Earth Horror Show-ja igen sokat pörgött a lejátszómban. A Morpheus előtt nem igazán találtam a hazai színtéren azt a bandát, aki az Iced Earth által lefektetett alapokon nyugvó power metált tolta volna. Úgy látszik sokan érezhettünk így, hisz a banda immár a harmadik nagylemezével igyekszik megörvendeztetni a magyar erőmetál hívőket, nem is akárhogyan.
A korong tavaly decemberben jelent meg a Hammerworld magazin ingyenes mellékleteként. Ahogy már megszokhattuk a kaposvári bandától az albumon található dalok egytől egyig ütősre sikerültek. Tuti koncertfavoritnak tippelném a Nincs Igazság, a Miért változnál vagy a Morpheus című számokat. Véleményem szerint a hazai power metál kánon legszebb epikus alkotásai közé sorolhatjuk a Szerelem mindent legyőz című tételt, amiben egy ismeretlen hölgy is kiereszti édes hangját.
Fogós hangzás, pörgős témák, tetszetős külső. Nem is kívánhatnánk ennél többet, legalább is abban a tudatban nem, hogy egy magyar metál zenekarnak mennyi anyagi problémával kell szembenéznie, ha el akar érni idáig. A Morpheus dalai egytől egyig emberi értékeket közvetítenek és ez teszi igazán hitelessé a csapat munkáját! Remélem, ahogy az idő kereke előrébb forog egyre fognak sűrűsödni a kaposvári banda koncertjei itthon!
Bővebb infó itt!