Kicsit kurtább, kevesebb nagy név, de azért szeretjük így is. Sok külföldivel, relatíve tiszta budikkal, napsütéssel és didergéssel telt az idei Sziget, szerencsére eső nélkül. Részemről a legjobb koncerteket a Punish Yourselfnek, a Flogging Mollynak és a Wombatsnak köszönhetjük. Kulturális program tekintetében a vietnámi bábszínház és a cyber-légtornász performansz mindent vitt, a legmesszebbről elkerült kaja pedig a körmös pacal volt. Katt beljebb, van sok kép, meg én is mesélek.

Bár a Sziget most csak öt napos volt, de a nulladik és mínusz egyedik nappal megtoldva a sátrazók nagyrésze egy hetet lógott idén is a Szigeten, így nem kellett attól félni, hogy nem lesz idő az összespórolt pénzt elkölteni, és a fesztivál végére megbetegedni.

Élet a Szigeten

Minden fesztivál egyik legfélőbb pontja az időjárás, ami idén igencsak kegyes volt hozzánk. Volton, Hegyalján, Balaton Soundon is jó idő volt, és a Szigeten is. Bár egyszer beetettek minket azzal, hogy vihar lesz, orkán erejű szél és jégeső, de ebből semmi sem lett. Fújdogált egy kis szellő, és kész, majd az utolsó két napon baromi hideg volt éjjel, de ettől eltekintve tökéletes fesztiváli időben zajlott a Sziget, szóval az egyik rettegett dolog kihúzva.

A másik, amitől félni kell, az a vécék és zuhanyzók állapota. A Sziget mindigis híres volt a púposra hányt mobil ürítő alkalmatosságairól, és jéghideg vizű, mocskos zuhanyzókról, ám idén e téren rengeteget javult a hely. A toi toiokat naponta többször tisztították, így még este tízkor is lehetett minimális keresgélés után olyat találni, amibe az ember a nagyobb dolgait is nyugodtan el tudja végezni. Valljuk be, ez nagy szó. Meleg víz a zuhanyzókban persze nem volt, de legalább tiszták voltak. Elég random időpontokban mentem zuhanyozni, de sosem volt olyan, hogy azt mondtam volna, hogy “ebbe én be nem megyek”. Lényeg a lényeg, hatalmas piros pont a szervezőknek, remélem a többi fesztivál is példát vesz e téren a Szigetről.

Koncertek a Szigeten

Amiben viszont nem mutattak jó példát, az a zenei felhozatal volt. Persze, hoztak nagy neveket, de ha a korábbi Szigeteket megnézzük, a mostani eléggé soványkára sikeredett. Voltam olyan koncerten, amit megnéztem, mert félő, hogy meghalnak a tagok, mire újra hozzánk érnének; volt, amit megnéztem, mert jó mókának ígérkezett; de nem volt olyan, amitől bezsongtam volna.

A nulladik napon volt az egyik főattrakció, az Iron Maiden. A Nagyszínpad halk volt, az énekes először úgy nézett ki, mint valami indián, a fura flitteres gatyájában, és maszkjában, majd a koncert végére sapkát húzott, és átment hip-hopperbe. A nagyszínpad végig halk volt, tömegnyomor, de az ős Iron Maiden rajongókat ez biztos nem érdekelte. Ami viszont megmaradt, az a látvány. Azt nem mondom, hogy tetszett, de mindenképp emlékezni fogok az édesen bugyuta két és fél méter magas robotra, ami végigcsászkált a színpadon, meg a kalimpáló múmiára. Tüzet is kaptunk, de a Rammstein koncert átka, hogy az összes többi koncerten a pirotechnika csak nevetséges csillagszórónak tűnik, így itt sem hatott meg különösebben. A nagy könyvben pipa, láttam őket is.

Az első nap pankoskodással telt. Embertelen napsütésben, délután háromkor kezdett az Anti-Flag. Jókat mosolyogtam a számok közötti idealista “fogjunk össze, aztán jól megváltjuk a világot” átvezetőszövegeken, majd tovább mosolyogva billegtem a pop-punkra. Hangolásnak tökéletes volt.

Majd következett az idei Sziget egyik legjobb, és egyértelműen életem leghangulatosabb koncertje, a Flogging Molly. Mint egy falusi kocsmai bunyó, ahol szeretetből püfölik egymást az emberek. Úgy gondoltam, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy nagyszínpados koncertnél előre menjek az emberek sűrűjébe ugrálni, de fél szám után már rohantam, mert nem tudtam egy helyben maradni. Mindenkinek fülig ért a szája, mindenki tombolt, de mégsem bántottuk egymást, csak jól éreztük magunkat. Remek-remek volt, biztos, hogy még emlegetni fogjuk a haverokkal.

Flogging Molly után átvándoroltunk a világzenei színpadhoz Leningradra. Orosz nép-ska-punk, mondta az egyik ismerősöm, ami eléggé elvetemültnek hangzott ahhoz, hogy elvándoroljak a világ végére, és megérte. Pár percig ücsörögtem, és a mellettem álló közvetítette a fejleményeket, kb két percenként valami olyan mondattal előrukkolva, amit koncerten nagyon nem szokott meg az ember: “te, ez állat, az énekes most harapott szét egy sörösdobozt”, “atyaúristen, az énekes most tört szét egy széket”. Plusz egy néger vokálos nőci is illegette magát a színpadon. Nekem ennél több nem kell, hogy jól érezzem magam.

A csütörtök koncertügyileg elég kurtára sikeredett, ahogy a péntek is. Az előbbi napon megnéztem a Realistic Crewt, mivel pár olyan ember áradozott róla, akiknek adok a véleményére, és végülis nem csalódtam az ízlésükben, bár ez merőben más stílusú, mint az eddigiek. A baj csak az volt, hogy a triphop nem nappalra, és nyitott környezetbe való. Gond nélkül el tudtam képzelni, hogy milyen jól szólhat egy klubban a zenéjük, viszont az mr2-nél egyszerűen nem jött át sajnos.

Pénteken az Apocalypticát lekéstem, majd Brainsen vígasztalódtam, ami szokás szerint pöpec volt. Remek elektro-drum’n'bass-rock, ahol a hangulat garantált. Plusz náluk már az időpont is a zenéhez illett, az éjjel egyes kezdés ideális. Már bőven megvan az embernek a kedve a partizáshoz, de még nem fáradt el annyira, hogy ne tudjon végig pörögni.

Szombat volt a leghúzósabb napom. Kezdődött az egész a Punish Yourself hihetetlen performanszával a metál sátorban. Zöldre, kékre, pirosra, neonra, uv-reaktívra festett zombik foglalták el a színpadot, hogy olyat műveljenek, amiért anyukád nem szeretné, hogy gót legyél. Zeneileg a terror ebm-től a gabberbe átcsapó, punkos gitárreszeléssel átitatott electro-industrial-metál, vagy legalábbis valami ilyesmi. De ami igazán hangulatossá tette a koncertet, az az volt, hogy az összes tag kivétel nélkül teljesen zakkant. Az énekes rohangált, a mikrofonállványt lóbálta, vagy épp keresztre feszítette magát vele, plusz volt egy tag, akinek a zenében nem volt semmi dolga, csak a látványért felelt. Kezdte egy pom-pom lány ruhában ugrálva, majd fémlapot erősített a hasára, és flex-szel szikráztatta, majd félmeztelenül, a kezére szerelt lángoló harci karmokkal hadonászott, végezetül pedig, még mindig félmeztelenül, valami habgép-félével lődözött a tömegbe. Bár a cyber-gót szcénában megszokott az extrém színpadi kinézet, de ilyen előadást még sohasem láttam, számomra ez volt a Sziget legmaradandóbb koncertje.

Közvetlenül utánuk a szintén francia Mass Hysteria döngölt egy jót. A sátor tömve maradt, de ez a francia szigetlakóknak köszönhető, akik jelen esetben a tömeg kétharmadát tették ki. A banda pedig nu-metál játszott, némi prüttyögéssel fűszerezve. Sajna a hangosítás úgy általában az egész Sziget gyengéje volt, így a Mass Hysteria is úgy szólt, mintha bádogdobozból jönne a hang.

Pár óra kihagyás után este jött az egyik kedvenc magyar bandám, a Superbutt. Játszottak az elkövetkezendő albumukról egy számot, a megszokott koreográfia szerint játszattak Wall of Death-t és circlepitet a közönséggel, csak hát a hangzás itt is. Az első pár szám alatt nem lehetett hallani az énekest, majd a hangosítók szép fokozatosan szedték össze magukat, de mire igazán élvezhető lett volna, már jött a Subscribe.

Az estét a Mangod Inc. társaságában zártam. Az új klippjükben látható maszkokat is magukkal hozták a koncertre, de sajnos a táncoshölgyeket nem. Viszont az új feldolgozásuk, Nine Inch Nailstől a The Hand That Feeds hihetetlen hangulatosra sikerült. No, persze a saját számaik is remekek, de ezt már remélem mondani sem kell.

Az utolsó nap a briteké volt. The Wombats elsőként, akik annyira lazák, bugyuták és idióták, hogy csak szeretni lehet őket. A számok között végig poénkodtak, néha rácsodálkoztak, hogy hol is vannak, és teljesen közvetlenek voltak. A koncert végefele pedig betetézte a hangulatot, amikor az énekes elesett, a mikrofonállványt magával rántva, ami majdnem ledöntötte a másik tagot. A Sziget harmadik legjobb koncertjét nyomták a srácok.

Eztán jött a Babyshambles. Az első számnál azt mondtam, hogy ehhez a zenéhez inni kellene. A második számnál azt mondtam, hogy ehhez a zenéhez tényleg inni kellene. A harmadik számnál kirohantam pálinkáért. Gyorsan magamba döntöttem párat, visszasiettem, és utána már sikerült elkapnom a hangulatot, és remekül éreztem magam. Plusz rengeteg emlék fűz egy számukhoz, amit élőben hallani nagyjából felbecsülhetetlen értékkel bír számomra.

A Szigetes koncertezést a Guilty Parties-zal zártam, és a tribute sátorban a metál sátort meghazudtoló moshpitben tomboltak a Szigetelők a koncert végéig. Emellett az arcoknak nem kellett mondani, maguktól csináltak circlepitet, ami nagyon ritkán látott jelenség. A koncert másik különleges pillanata volt, hogy az egyik emberke behozott egy gumicsónakot, hogy azzal ússzon a tömegen. Úszott is, de leesett, majd a csónakot elkezdte dobálni, míg végül az énekesnél kötött ki, aki szintén beleült. A lehető legjobb zárása volt ez a Szigetnek.

Civil utca

Mint mindig, most is volt civil rész, ami a Sziget legmókásabb dolgai közé tartozik. A legnagyobb sikert az APEH “I <3 Apeh” feliratú pólói aratták, amit másodikként a szintén APEH-es, sörnyitó végű toll követett. A hivatalos szervek közül a Vám és Pénzügyőrség rendszeresen jelen van a Szigeten, és most is nagyon jófejek voltak. Valamint a Rendőrséget is meg kell említenem, ahol bár a KRESZ teszt rettentően megalázó volt, de a velünk szemben ülő rendőr hölggyel negyed órát végigröhögtünk, szóval hozzájuk is megérte benézni. De persze mellettük még rengeteg egyéb volt. Ha nem voltatok, jövőre a nukleáris sátorba és az alkoholizmusról másképpen sátorba mindenképp kukkantsatok be. Az előbbinél hasznos információkkal gazdagodhatsz, az utóbbinál pedig ex-alkoholistákkal beszélgethetsz, és tesztet tölthetsz ki, hogy megtudd, mennyire vagy hajlamos az alkoholizmusra. Persze, fesztivál, mindenki tajtrészeg, nincs ezzel semmi gond, de egy beszélgetés velük meglepően tanulságos lehet.

Kulturális programok a Szigeten

A Sziget abban különbözik igazán a többi fesztiváltól, hogy nem csak koncertek, hanem egyéb programok is vannak. A Vándor Vurstli színpadnál a zsonglőröktől a bohócokig mindenféle előadást láthat az ember, amitől garantáltan tátva marad a szája. Mellettük a másik kedvencem a Vietnámi bábszínház volt, ahol tulajdonképpen halak úszkáltak egy tavacskában, de a zene és a látvány együttesen olyan hangulatot idézett elő, hogy nem tudtunk mást tenni, csak meredten magunk elé bámulni, és gyönyörködni. Harmadikként pedig a légtornászokat említem meg, akik egy teremtés történetet adtak elő. A képgalériába kukkantsatok bele, nehéz leírni a látványt, egyszerűbb, ha megnézitek magatoknak.

Élet a Sziget után

Így visszagondolva kellemes emlék marad a 2008-as Sziget. Több volt a külföldi, de ez engem egy cseppet sem zavart. Jobbak voltak a tisztálkodási lehetőségek, aminek örültem. Viszont zeneileg jóval kevesebbet kaptam, mint korábban. Igazán nagy névből a korábbi évekhez képest kevés akadt, a nagyszínpad halk volt, a többinél rengetegszer a hangosítás volt rémes, így ha el is mentél egy jó bandára, mégsem tudtad élvezni. Emellett a Sziget körül lakók nyüsszögése miatt több sátrat át kellett helyezni, ami szerintem szerencsétlen dolog volt. Nem a szervezőket hibáztatom, ők nem tehettek mást, meg kellett oldani, de ennél a kompromisszumnál a fesztiválozók húzták a rövidebbet.

Tehát, hogy lezárjam végre ezt a hosszas beszámolót, aki a Szigetet a “Sziget fíling” miatt szerette, az most sem csalódott, viszont akit csak a zene érdekel, az duzzoghat. Találkozunk jövőre.