A Totalselfhatered személyében egy debütáló lemezes finn csapatot tisztelhetünk, akiket papíron a melodikus black metál műfajba sorolnak. Mikor az első külföldi kritikákat olvastam a koronggal kapcsolatban egyből felfigyeltem az átlagosnál magasabb szerkesztői értékelésre. A 7, 8 pontot szinte mindenhol bezsebelte a banda. Ma már meg sem lepődik az ember, ha egy zenekar északról származik és ha a súlyosabb műfajok bármelyikében kezd el ténykedni, akkor tarol. Tudnak ott északon valamit, amit sokan nem!

Jelen esetben azt, miként lehet az embert zenével úgy sötét gondolatok tengerébe rúgni, hogy mikor leállítja a zenét még mindig érezze a lábnyomot a nemesebbik felén. A recept nagyon egyszerű: végy egy dobost és egy basszert, akik megadják az alapritmust, tégy melléjük három gitárost, akik tolják a fűrészporos riffeket miközben egyikük a tökönrúgott károgást nyomatja, végezetül spékeld meg mindezt egy szintetizátorral.

Ez a zene tömören és röviden körülbelül ennyi. Felhőtlen pillanatot ne is keressetek, az Enlightment című nyitódal első pár másodpercét leszámítva semmit sem fogtok találni. Ahogy egyik közeli ismerősöm fogalmazott ezen cikk elolvasása után: „Ez a zene inkább arcba rúg, mint seggbe.”. Asszem ez mindent elmond!