2008.09.27. | 15:14
A júniusban megjelent Titkaid című kislemez tulajdonképpen előfutára volt az albumnak. Az egész világ megszűnik, amikor ezen dolgozom, rengeteg energia szabadul fel ilyenkor. Minden egyes leírt hangjegy, szó, és mondat, amit leírtam, alaposan átgondolt helyre került és fontos jelentőséggel bír. Az a képesség amit én kaptam az életemhez, a munkámhoz, a világon csak nagyon kevés embernek adatott meg és a talentummal el kell számolnom. Az énekhangommal gyakorlatilag Bármit, amit csak akarok, ki tudok fejezni. Ez olyan kincs, amit nem adnék semmiért, és amivel élni is tudni kell. Korábbi lemezeimen takaréklángon engedte csak használni a munkaközeg, túl fiatal voltam ezzel felvenni a harcot. Mára bőven megfordult a helyzet, rajtam múlik, kikkel dolgozom, és ha a Müpában adott júniusi koncertemre gondolok, a 36 tagú zenekar minden tagját sikerült összehangolni. A József Attila lemezemen óriási erő kezdett el munkálkodni bennem, és felkészített arra amit most sikerült létrehozni. Az új lemezre a Biblia egyik ide vonatkozó részét lefordítottam egy mindenki számára érthető nyelvre, rímbe szedtem, zenét írtam hozzá, és csodaként élem meg, hogy ez az alkotás is megszületett. Lesz rajta még egy meglepetés duett is a Wendigo zenekarral, akik esélyesek voltak az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ők is és a Wackor együttes is fellépnek az október 31-iki lemezbemutató koncertemen, a PeCsában.” Erre nagyon készülünk, és nem csak az új számok, hanem a régiek is hallhatóak lesznek új köntösben. Legalább négyórányi zenélést szeretnénk és szokásomhoz híven egyszeri, egyedi koncertet tervezek, megdöbbentő látvánnyal, amit soha sehol máshol nem láthat majd a közönség ebben a formában. Minden idők legnagyobb magyarországi hangszerkiállításán, az október 3-5 között megrendezésre kerülő Hangfoglaláson pedig már megjelenés előtt hozzá lehet majd jutni a lemezhez, ráadásul, akik koncertjeggyel együtt szeretnék megvásárolni, kedvezményes áron tehetik ezt meg. Október 4-én, szombaton délután 15.00-16.00-ig Ágnes is ott lesz a Syma Csarnokban, a Chromatika standján, ahol dedikálni fogja az új lemezt és a helyszínen kapható koncertjegyeket. Illetve az Ágnes Vanilla zenekar gitárosa és sound-designere Szabó Viktor is a rendelkezésére áll majd mindazoknak, „Nagyon örülök, hogy két ilyen kultfilm lemezére felkerültek a klipjeim, ráadásul a DVD-k menüjének, interjúinak készítésében is részt vettem. Nagy élmény volt ez számomra, hiszen több mint 20 éve forogtak ezek a filmek, és most új útra kelnek a DVD megjelenés által.” - mesélte a művésznő. Kapcsolódó cikkekTag felhő
Hírek
Programajánlók
zene
Lemezajánlók
music
koncert
metál
lemez
rock
2009
album
magyar
news
fesztivál
új
new
CD
Koncertbeszámolók
budapest
death metal
dürer kert
youtube
2008.
zenekar
myspace
metalcore
Interjúk
A38
black metal
új album
zenemagazin
Pecsa
hinek richard
videó
Kettőnégy
death
turné
Subscribe
Avalon
klip
Videók
interjú
|




