2008.09.23. | 8:28
Nagyon jól! Gyakran nem könnyű Magyarországon külföldi zenekar elé bekerülni. Az egész úgy történt, hogy felkerestük a Deathstars managementjét, akiktől engedélyt kértünk, hogy játszhassunk a banda előtt. Körülbelül öt perc alatt meg is jött a számunkra pozitív válasz, ezek után pedig a magyar szervezőkhöz fordultunk, akik szintén hamar rábólintottak a dologra. Összegezve, hihetetlen élmény volt a számunkra, hisz ez volt a Drugzonenak az első olyan koncertje, amikor világhírű zenekar előtt játszhattunk! Sikerült beszélnetek velük a koncert előtt/után? Nem tudom, hogy mennyire láttad, de elég kész állapotban voltak a fiúk. Cat és a Skinny mindenkivel nagyon barátkozott. Skinnyvel sikerült végül beszélgetni, Andreassal pedig készítettem egy interjút a Rockvilla számára. Nagyon rendesek voltak! A buli végén meg is öleltek, mondjuk csak engem, haha! A közeljövőben két fontos bulitok is lesz. Név szerint a Dope Stars Inc. és Wednesday 13 előtt fogtok játszani. Hogy készültök erre a két koncertre? Két külön programmal készülünk, mert nem szeretnénk ugyanazt a showt előadni mindkét helyszínen. Kiválasztottunk 10-12 dalt mindkét előadáshoz, tehát különböző setlist lesz és a színpadi történések, ruhák és kellékek is különböznek majd.
Mi vásároljuk őket. A zenekarban alapból mindenki elég kreatív, szeretjük az érdekes ruhákat, az extrém cuccokat, kiegészítőket. Koncerteken elég sok minden elő szokott kerülni. Nálam például kórházi betegköpeny, orvosi műszerek, fegyverek. Használtam már színpadon sokkolót is. Ezeken felül rengeteg művér tartozik még hozzá a kellékeinkhez. Az öltözékekről még annyit, hogy van egy szponzorunk, aki sokat segít. Amúgy meg ha vásárolni megyünk, mindig nyitva tartjuk a szemünket, hátha ráakadunk valami érdekes cuccra. Több interjúban nyilatkoztad azt, hogy manapság a modern zene az, amit igazán el lehet adni. Tudnál mondani egy bandát, akit te igazán modernnek tartasz? Én azokat a zenekarokat tartom modernnek, akik megelőzik a korukat. Annak idején ilyen volt a The Cure vagy a Depeche Mode. Nem azokra a csapatokra gondolok, akik a semmiből hirtelen előtűnnek, a kiadó teszi őket össze, lehet még tehetségük sincsen, hanem azokra, akik keverik a zenei zsánereket. Ott van például a Dope Stars Inc., akik industrial zenét kevernek metállal, meg még mondhatnék jó pár példát. Szerinted eljön majd egyszer az a pillanat, amikor ti lesztek hatással egy bandára? Érdekes, hogy már most vannak olyan fiatal zenekarok itthon akiket megihletünk. Ez nagyon megtisztelő a számunkra! Mondanál egy példát? Például a Dr. Melancholia. Amúgy külföldről - fiatal csapatoktól - is kaptunk már visszajelzéseket. Sokakat megérint a zenénk.
Reméltük, haha! Mi a véleményed a hazai zenei életről? Őszintén megmondom, nem túl jó! Személy szerint egyetlen magyar zenekart sem hallgatok. Embere válogatja, én sokkal jobban szeretem azokat a bandákat, akik képesek világszinten híresek lenni és ezt a hírességet meg is tartják. Úgy veszem észre, ha itthon valaki egy pici sikert is elér, hajlamos túl sokat képzelni magáról, ezért nagyon nagy becsben tartom azokat a zenészeket, akik képesek két lábbal a földön járni. Nem akarok senkit sem megbántani, mert nem akarok kihagyni senkit sem. Ott van például a Junkies, a Kovalsky meg a Vega és még nagyon sokan.
Vagy gyűlölnek. Hirtelen az jut eszembe, hogy lehet azért nincs Magyarországnak világhírű zenekara, mert az itteniek nem álltak ki mellettük. A negatív dolgok valahogy mindig messzebbre visznek, hisz a rosszmájú pletykákat mindenki hallja, lehet min csámcsogni. A jó dolgokról pont az ellenkező igaz. Senkit nem érdekel. Sajnos nagyon sok olyan banda volt már, akiket pont az ilyen rosszmájú pletykák tettek tönkre. Végre ki kéne állni egy zenekar mögött és akkor talán mi is csatlakozhatnánk az olyan országok sorához - mint Finnország vagy Svédország -, akik tényleg csak úgy szarják ki magukból a híres csapatokat. Az első nagylemezetek idén februárban jelent meg. Mik az eddigi visszajelzések sajtó illetve rajongói oldalról? Jót is, rosszat is kaptunk. Vannak olyanok, akik próbálják megmagyarázni milyen zenét is kellene játszanunk, holott szerintem mi tudjuk azt a legjobban, mit is szeretnénk. Van olyan is, aki több gitárt kért. Azért azt be kell látni, hogy ez egy industrial zenekar nem egy metál és nem is egy HC banda. Szeretnénk a zenénket a rock és az elektronikus zenekedvelőkhöz is eljuttatni. Az I Hate Humans remix változatát például sok party-n játsszák, rockklubokban pedig a rockos változatát. Pont ez az, amit mi el szeretnénk érni. Hogy zajlik nálatok egy új dalnak a megírása? Mi az, ami inspirál? Főként zenék és zenekarok inspirálnak minket. Például: Type O Negative, Nine Inch Nails, Rammstein, Prodigy, Disturbed, Marilyn Manson, Depeche Mode, stb. Nagyon sok különféle stílusú zenét hallgatunk a goától kezdve a metálon át, ezek adnak igazán ihletet. Szövegileg leginkább a világ történései befolyásolnak, ami velem vagy esetleg a haverokkal történik. Szerencsére az első három napban jelentkeztek annyian, hogy simán be tudtuk vállalni a bulit. Nagyon szépen köszönjük! Van valami olyan dolog, amit mindig el szerettél volna mondani, de nem volt rá lehetőséged? A legújabb pletyka rólam, hogy férfi voltam és átoperáltattam magam nővé. Ez nem igaz, haha! Üzensz valamit a rajongóknak így a végén? Nagyon szépen köszönjük az eddigi támogatást és a jövőben is számítunk rátok! Kapcsolódó cikkekTag felhő
Pecsa
Koncertbeszámolók
music
Reflektor
budapest
death metal
zene
lemez
gitár
album
új
youtube
Avalon
zenemagazin
Programajánlók
hardcore
progresszív
koncert
fesztivál
Kettőnégy
videó
heavy
metál
new
Gyöngyvér
avalon club
Magyarország
Interjúk
ossian
Subscribe
zenekar
magyar
Lemezajánlók
rock
news
2008.
punk
Pinceszínház
Hírek
death
Sziget
A38
|


