A rendezvényt - melynek a Fonó Budai Zeneház adott otthont - telt házzal tisztelte meg a magyar közönség. Ez a tény, valamint a pozitív visszajelzések bíztatták a szervezőket arra, hogy folytassák a hagyományteremtő kezdeményezést, és évente egy alkalommal, október első felében megrendezzék a Nemzetközi Jimi Hendrix Fesztivált. A Fonó az idén is örömmel ad helyet e produkciónak, míg számos kiváló muzsikus részéről megvan a szándék, hogy részt vegyen a fesztiválon. A tavalyi év programja széles zenei spektrumot kínált, bizonyítva, hogy Jimi Hendrix zenéje stílusoktól függetlenül szerethető, játszható. A magyar fordítástól a jazzen át az autentikus hendrix-i megszólalásig sokféle zenei felfogásban hallhatott a közönség legalább 50 különböző dalt. Ezt a színes programválasztékot a fesztivál a jövőben is igyekszik megtartani. A szervezők folyamatosan keresik azokat a magyar és külföldi előadókat, akik műsorukkal az újdonság és a minőségi Hendrix-élmény erejével képesek hatni a közönségre. A fesztivál házigazdája a Jimi Hendrix Memorial Band az idén egy hazai, a Gyémánt Bálint Trió, és három külföldi zenekar társaságában muzsikál az este folyamán. Svédországból érkezik a Feedback Family, ahol igen nagy hagyományai vannak a rockzenének. Ez köszönhető nagyrészt annak, hogy Hendrix számtalanszor megfordult a skandináv országban, mai napig mély nyomokat hagyva az ottani rock-kedvelők, muzsikusok körében. Elég csak Yngwie J. Malmsteen, vagy Mattias Eklundh nevét említeni. Az este egzotikus fellépőjének számít a Törökországból érkező Yildirim Fakilar Istanblues. Fakilar hazájában több neves muzsikussal dolgozott együtt, majd Bécsbe költözött, ahol éves rendszerességgel tart Hendrix emlékesteket. Zenekarát 2004-ben alakította. A fesztivál harmadik külföldi vendégének neve sokak számára ismerősen cseng hazánkban is. Leszek Cichonski - aki tagja a nemzetközi összetételű, magyar muzsikusokat (Póka, Solti) is felvonultató Visegrád Blues Band-nek - egyik vezéregyénisége a lengyel rock- blues- funky életnek. Nevéhez fűződik a wroclawi Thanks Jimi Festival, illetve az ehhez kapcsolódó többszörös Guinness World Record, amit évek óta a lengyelek tartanak. Egyéb programok: -17 órától író- olvasó találkozó: Göbölyös N. László író dedikálja könyveit. - A Velezvin Borászati Kft kínálja borait, tart borkóstolót. Palackos borvásár. - CD és lemezbörze, filmvetítés. - Könyvvásár: A Cartaphilus kiadó hozza el hozzánk rocktörténeti kiadványait. A koncertek 19.30-kor kezdődnek. További információ: www.hendrixfesztival.hu
Kapcsolódó cikkekTag felhő
koncert
2008.
magyar
metál
Koncertbeszámolók
Magyarország
Gyöngyvér
videó
zenekar
Avalon
fesztivál
news
A38
Pecsa
hardcore
Interjúk
Subscribe
progresszív
lemez
Reflektor
Lemezajánlók
zene
budapest
music
album
Hírek
avalon club
Pinceszínház
Kettőnégy
youtube
punk
új
new
Sziget
death metal
heavy
Programajánlók
gitár
rock
zenemagazin
death
ossian
|


