Érdekes mi mindent el lehet érni egy ronda borítóval. A The Ruinerről az első kritikákat csak a - véleményem szerint - igen elfuseráltul sikerült borító miatt olvastam el és lássatok csodát az írások egyből felkeltették az érdeklődésemet az amerikai banda muzsikája iránt. Az első meghallgatás után sokáig gondolkoztam mely jelzőkkel tudnám számotokra érzékeltetni milyen zenét is tolnak az amerikaiak, végül a modern szavunkat találtam a leginkább alkalmasnak a célra.

Ha stílusirányzatokkal szeretnék dobálózni a sludge metált, a post-hardcoret vagy a noise rockot is említhetném, de egyszerűbben fogalmazva képzeljetek el egy metál bandát jó adag Isis és Neurosis hatással, majd adjatok még ehhez hozzá egy Björk hangú hölgyet, aki néha üvölt, néha pedig pofátlanul kislányos hangon énekelget. Hát ja, nem egyszerű az biztos!

Amúgy zene maga igen változatos. Nekem az első három dal (Cooker, Grimace, Invisible Ink) jött be a leginkább, de egybehallgatva is nagyon-nagy feelingje van magának az albumnak, főleg reggeli ébredezés közben.

Aki valami nagyon aktuálisat vagy ahogy a cikk elején fogalmaztam, modernt szeretne hallgatni, az bátran tegyen egy próbát a Ruinerrel, nem fog csalódni!