2008.10.11. | 13:05
“Az Anathema egyedülálló, ihletet adó ékkő a független brit zene koronáján” - Terrorizer “Egy biztos: bármeddig is fejlődik a zene, mely igazi érzéseket kelt az emberben, az Anathema mindig utcahosszal vezet majd a világ összes többi bandája előtt” - Kerrang! Az Anathema a ‘90-es évek eleje óta jelen van a brit rock/metal színtéren: lázadó fiatalkorukban - a Paradise Losttal és a My Dying Bride-dal karöltve - karcos, feszélyező hangulatú doom metal csapatként kezdték, majd albumról albumra változva jutottak el valami egész másig: ma már inkább a Radioheadhez vagy a Portisheadhez hasonlítható rockzenét játszanak, de a legutóbbi évek kapcsán akár a kultikus Porcupine Tree is eszünkbe juthat - Steven Wilsonékkal már turnéztak is amúgy. Az Anathema dalok hangulatáról az is sokat elmond, hogy az együttes meghatározó tagja, Danny Cavanagh gitáros-énekes-dalszerző rendre egyedül is nyakába veszi Európát, hogy önálló, akusztikus program keretében adja elő őket, kiegészítve például a Radiohead, a Pink Floyd vagy éppen Johnny Cash szerzeményeivel.
Az Anathema zenekar voltaképpen két család közös vállalkozása, hiszen a Cavanagh fivérek (Danny, Vincent és Jamie) mellett John Douglas és huga, Lee alkotja a bandát - de persze nem feledkezhetünk meg Les Smith billentyűsről sem. Ez a családias légkör sok mindenen átsegíti a tagokat: többek között erről is beszélt legutóbbi hazai koncertje előtt Danny a Kettőnégy stábjának, s a koncertrészletekkel tarkított, érzékeny témákat érintő interjúvideó azt is megmutatja, mennyire közvetlen emberekből áll az Anathema (http://www.webcsatorna.hu/page/anathema). Persze sok jó ismerős közt nem nehéz oldottá válni, Danny pedig tudja: jó barátok és gyönyörű városok várják Magyarországon: talán ezért is jár kivételesen sokszor Budapesten, Szegeden… és talán ennek is köszönhető az, hogy alig pár héttel a legutóbbi hazai Anathema koncert után most ismét hozzánk készülnek. Ezúttal nem fesztiválos, hanem önálló fellépésről van szó, minek hála jóval hosszabb, exkluzívabb programra készülhetünk október 29-én, az Avalon Clubban.
A három zenekar koncertjére elővételben is lehet belépőt vásárolni, országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol a jegyeket otthon is kinyomtathatjuk, vagy kérhetjük a mobilunkra. Sőt az igazi fanatikusok bérletet is vásárolhatnak a Negative Art őszi rendezvényeire: 9000 forintért, azaz akár 4000 forint megtakarításával szerezhetünk belépőt az Anathema október 29-ei, az Antimatter november 4-ei és Wayne Hussey november 18-ai koncertjére, és ráadásul a Negative Art által tervezett exkluzív pólókból is választhatunk egyet - minderről bővebb információ a www.negativeart.hu oldalon. További fontos információ, hogy a rendezvény helyszínére, az Avalon klubba különbusszal is el lehet majd jutni, a Blaha Lujza és az Örs vezér terekről, a Keleti pályaudvartól és a Stadionoktól. Bővebb információ a www.avalonclub.hu oldalon. Anathema - The Hindsight Tour Kapcsolódó weboldalak: Kapcsolódó cikkekTag felhő
videó
Programajánlók
zenekar
lemez
koncert
magyar
new
CD
rock
hinek richard
fesztivál
dürer kert
zene
Kettőnégy
2008.
death
metál
news
metalcore
zenemagazin
youtube
2009
budapest
Interjúk
Pecsa
death metal
Koncertbeszámolók
Videók
Blind Myself
Subscribe
A38
Avalon
új
Magyarország
Hírek
gitár
új album
black metal
myspace
Lemezajánlók
album
music
|





















