2008.10.08. | 8:49 Jasonhood

Edguy 5.8.2005Tobias Sammet által vezetett heavy metál gárdát bizonyára nagyon sokatok ismeri. Már nem kell sokat várni és hamarosan meghallgathatjuk a csapat új lemezét a Tinnitus Sanctus-t. A nagy kíváncsiságot csillapítandó fogadjátok szeretettel ezt az interjút, amit a zenekar gitárosával Jens Ludwiggal készítettünk a múlt héten. Bár a vonal a beszélgetés közben többször megszakadt és amúgy is folyamatosan recsegett, Jens jókedvűen válaszolt, minden kérdésünkre. Rákérdeztünk mi a helyzet az új lemez körül, lesz-e a közeljövőben Dvd és kicsit próbáltuk többet megtudni magáról Jensről is. Katt!

Szia Jens! Hogy vagy?

Köszi jól!

Vágjunk is bele mindjárt a közepébe! Olvastam a honlapotokon Tobi kijelentését miszerint az új lemez annyira súlyos lett, hogy a rádióadók tuti nem fognak róla dalokat játszani. Még nem volt szerencsém az új albumotokhoz, tudnál mondani róla pár szót?

Ha belegondolsz manapság elég nehéz egy metál zenekarnak bekerülnie a rádióba. A legutóbbi két lemezünkön - a Hellfire Club-on és a Rocket Ride-on - legalább volt pár olyan dal, amiket nyugodtan leadhattak volna a rádióban. Ezen az új lemezen nem sok olyan szám van, ami megfelel majd a rádiók elvárásainak. Elég hosszú nótákat írtunk, ráadásul egytől-egyig kemény metál dalokról van szó.

A Tinnitus Sanctus koncept album vagy sem?

Nem igazán.

Melyik dal áll közel a szívedhez az új lemezről?

Majdnem minden nap másik, haha! Ebben a pillanatban a kedvenc dalaim a Nine Lives és a The Ministry Of Saints.

Miért pont ez a kettő?

Nem tudom, egyszerűen csak nagyon bejönnek, haha!

edguy1A Ministry Of Saints-ről jut eszembe. Láttam a képeket a honlapon a hamarosan megjelenő klipből. Hogy ment a forgatás?

Nagyon pihentető volt. Belgrádban vettük fel az anyagot. Két hete pénteken repültünk oda, a felvételeket pedig szombaton rendeztük le. Tipikus forgatás volt ez is, mint az eddigiek. Persze itt is csomót kellett várni. Volt hogy két három órát semmit sem csináltunk, míg beállították a kamerákat. Mindezek ellenére a videós srácok nagyon lazák voltak és mi nagyon jól éreztük magunkat. Gyakorlatilag egy nap alatt lezavartuk az egész forgatást. Én is nagyon kíváncsi vagyok milyen lett a klip, mert eddig nekem is csak ahhoz a pár képhez volt szerencsém, amit te is láttál a honlapon.

Mikor láthatjuk a klipet?

Akkor, amikor a videós srácok elkészülnek vele, haha! Úgy tudom jelenleg még mindig valami szerkesztési melójuk van az anyaggal. Talán egy héten belül elkészülnek vele, reméljük a legjobbakat!

Nemrég hallottam, hogy meghosszabbítottátok a szerződéseteket a Nuclear Blasttal három további lemez elejéig. Hogy vélekedsz erről?

Elég magabiztosnak érzem magam, hisz ez is biztonságot ad nekünk. Tudjuk azt, hogy még igény van ránk, csinálhatunk még lemezeket és ez jó érzés. Mint minden szerződésben itt is vannak választási lehetőségek. Tehát, ha mi most kiadjuk az új lemezt, akkor a kiadó mondhatja azt, hogy piacra dobja a következő albumot vagy nem. Így nézve talán nem is olyan nagy változás ez az eddigiekhez képest, de én tényleg nagyon magabiztosnak érzem magam ebben az ügyben. Bízom benne, hogy megálljuk a helyünket és a Nuclear Blast is meg fog elégedni a munkánkkal.

jens_guitarAzt csiripelték a madarak, hogy nemsokára várhatunk tőletek egy Dvd-t is.

Igen! Ezt a bulit 2006-ban Brazíliában vettük fel, a Rocket Ride Tour alatt. Úgy néz ki jövő áprilisban kerül majd kiadásra, de ebben nem vagyok 100%-ig biztos. Nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült eljutnunk idáig! Eddig már háromszor próbálkoztunk Dvd rögzítéssel, de valami mindig közbejött. Vagy az anyag nem volt jó, vagy valaki elkúrta a kameraállást. Nagyon sok balszerencsénk volt és végre úgy látszik sikerül elérni a célunkat. Nagyon boldog vagyok, haha!

Láttam az új turnétokat, de nem láttam feltűntetve magyarországi dátumot. Mikor láthatunk titeket errefelé?

Ez csupán csak az első fele az európai körútnak. Egyelőre úgy néz ki, amint végeztünk ezekkel a bulikkal folytatni fogjuk a turnét és így eljutunk majd hozzátok is. Szerintem februárban, de legkésőbb márciusban mindenképpen számíthattok ránk!

Hogyan emlékszel vissza a legutóbbi magyar bulitokra?

Iszonyatosan nagy parti volt az Avalon Clubban. Jól sikerült, mert a közönség is jó volt és mi is nagyon jó kedvben voltunk. Olyan koncert volt, amilyenek lennie kellett, haha!

Említetted a jókedvet. Amikor láttalak titeket mindig kicsattanó jó kedvetek volt a színpadon. Ez a jókedv általános nálatok vagy néha csak tettetitek?

A legtöbbször tényleg jó hangulatban vagyunk. Természetesen mindenkinek van rossz napja, de ezek szerint te szerencsés voltál, hogy pont olyankor kaptál el minket, amikor jó kedvünk volt, haha! Viccet félretéve, ha rossz passzban vagyunk és együtt lehetünk a színpadon valahogy egyből elillan minden kellemetlen érzés. A másfél órás buli olyan dolog, amire egész nap készülünk és nem számít mi történt előtte vagy mi fog után. Nagyon ritkán lehet minket rosszkedvűen elcsípni!

jens_ludwigMi volt eddig a legőrültebb dolog, ami valaha történt veled színpadon?

Nagyon sok őrült tapasztalatunk van. Emlékszem a legutóbbi turnén Mexikóban volt egy durva buli. A koncert elején bedöglött a hangosítás, egyedül a monitoraink működtek jól. A hangtechnikusunk kénytelen volt feljönni és befordítani őket a közönség felé. Az egész bulit a monitorokkal játszottuk le és még így is tök jó partit sikerült csapni, haha! Volt már olyan koncertünk is, ahol elment az áram, mi meg percekig vártuk a sötétben, hogy visszajöjjön.

Kíváncsi vagyok, mi a kedvenc koncert felszerelésed.

Ez sokat változott az évek folyamán. Legutóbb Marshall erősítőket használtam. A kedvenc gitárom az Explorer a Gibsontól. Amúgy nem használok sok effektet, ezért nagyon oda kell figyelnem arra, hogy pontosan játsszak. Ez is egy kihívás, mert ha így jó hangot tudsz játszani, akkor bárhogy képes leszel rá.

Játszol más hangszereken?

Igen! Tudok egy kicsit dobolni. Játszottam is egy névtelen kis bandában pár éve.

Milyen zenét nyomtatok?

Természetesen heavy metált, haha! Van egy dobszerkóm a pincében, hogy ha rossz kedvem lenne, akkor meg tudjak szabadulni a felesleges energiáktól! Amúgy doboláson kívül tudok kicsit basszusgitározni is és nagyon szeretem a stúdiózást. Van is otthon egy kis stúdióm. Amint akad egy kis szabadidőm segítek helyi csapatoknak anyagokat felvenni.

edguy2Vannak tanítványaid?

Körülbelül tíz évvel ezelőtt volt pár, de hamar abbamaradt a dolog. Én állandóan úton vagyok így megmondtam nekik, hogy jobban járnak, ha más tanár után néznek.

Mivel foglalkozol szívesen szabadidődben?

Elég átlagos dolgokat művelek. Producerként dolgozom kisebb csapatoknak. Ha otthon vagyok a legtöbb időmet a barátnőmmel és a kutyusunkkal töltöm. Szeretek sportolni és eljárogatni a haverokkal.

Te is olyan foci fan vagy, mint Tobi?

Nem! Megnézem a nagyobb eseményeket, de nem bámulom minden héten a tv előtt az aktuális meccset.

Tobiról jut eszembe, meghallgattad az új Avantasia lemezt?

Természetesen!

Mit gondolsz róla?

Tetszik! Kicsit más, mint az előbbi. Kifejezetten a lemez hangulata tetszik.

Ismersz magyar heavy metál bandákat?

Nem igazán. Talán ha felsorolnál párat felismerném a nevüket, de azt biztos nem tudnám megmondani, hogy magyarok-e.

Üzensz valamit a magyar Edguy fanoknak?

Kíváncsian várjuk, hogy tetszik majd nektek az új lemez! Szerintem olyan anyagot készítettünk, amit mindenkinek le kell egyszer csekkolnia. Ha tetszik üzenjetek nekünk a vendégkönyvünkbe és gyertek majd a bulikra!

Köszi a válaszokat!

Kapcsolódó cikkek

Na, most szólj hozzá! Vélemény?!